Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-334

292 33b. országos ülés 1908 május 29-én, pénteken. a magyar államiság nem épült ki abban az irányban, a jogrendszer kiépítése nem folyik abból a szempontból, hogy ezt a törvényjavaslatot, a mely tele van humanitárius, emberszerető intézkedésekkel, megfelelő talajba ültethessük. Fájdalommal kell igenis felemlítenem azt, hogy ezt az országot mindig épen a politikai kérdések elvonták a szakszerű kérdések megoldásától. Fájdalommal kell konstatálnom, hogy mikor ennek az országnak be kellett volna újra rendezkednie, mikor az állami és a közélet minden vonatkozásában és minden területén, a magán- és a közjogi viszonyok terén az élethez kellett volna alkalmazkodnia, akkor a törvényhozás nem. tette meg a maga kötelességét. Hiszen ez a javaslat is sokkal könnyebben volna átültethető az életbe és mint igazi vívmány volna üdvözölhető, ha számára a szükséges előfeltételek megvolnának. De ha látom azt, hogy vagy nincsenek törvényeink vagy csak papiroson vannak meg ; ha látom, hogy ennek a javaslatnak a legnagyobb támogatója, a gyámügyi törvény 1877-ből való alkotás és hogy az bizony csak a vagyonos árvák dolgát gondozza, de a vagyontalan árvák etikai és anyagi érdekeit nem igen oltalmazza meg ; a mikor látom, hogy ebben az országban tulaj donképen még az iskolai törvény sincsen végrehajtva abban az irányban, a mely a tankötelezettség szempontjából állítja fel azt a feltételt, hogy ebben az országban legalább az analfabéták láirtódjanak és mindenki irni-olvasni tudjon; a mikor az analfabéták száma olyan nagy még ebben az országban ; a mikor nincs megfelelő ipartörvényünk, mert hisz az ipartörvény a szegény gyermek munkaerejének kizsarolását megengedi minden vonatkozásában; a mikor nincsenek szegényügyi törvényeink: akkor fájdalommal kell konstatálnunk azt, hogy az elmúlt rezsim és különösen a szabadelvű párt nem teljesítette azt. a kötelességét szocziális és humanitárius irányban, a melyet az ország konszolidálása és kiépítése szempontjából kötelessége lett volna teljesíteni. (Helyeslés a baloldalon.) Itt van egy nagy reform, a melynek előfeltételei meg kellene, hogy legyenek, hogy ez a reform a mélybe ereszthesse gyökerét, hogy olyan intézmények álljanak rendelkezésre, a melyekbe ezt a gyönyörű virágot beleültethetnők. B helyett mindenütt dudvát látunk, mindenütt felburjánzik a gaz és valósággal ebben a törvényjavaslatban csak a szándékot és az intencziót lehet üdvözölni s bizalommal lehet tekinteni jövő végrehajtás irányába, de hogy ez hogyan fog megtörténni, hogyan fog a törvény végrehajtatni, az igenis kérdés tárgya marad. Ez a javaslat különösen behoz egy uj reformot: a feltételes elitélés reformját. A feltételes elitélés a Nyugaton nem uj intézmény, sőt Magyarországon is körülbelül 20 éve folyik a küzdelem illetékes tényezők részéről a feltételes elitélés intézményének törvénybe iktatása iránt. Ez a feltételes elitélés egyik produktuma azon uj iránynak, a mely azt a tételt állítja fel, hogy nem néz a bűncselekményekre, nem néz a bűncselekmények tényálladéki elemeire, hanem vizsgálja a tett helyett a tettest. Maga Liszt, ezen irány előharczosa ugy állítja fel ezt a problémát, hogy az ő szemében nem az a kérdés, micsoda büntetendő cselekmény követtetett el, nem az a kérdés, hogy azt enyhén, vagy szigorúan kell-e büntetni; hanem a kérdés az, hogy az illető, a ki a bűncselekményt elkövette, müyen veszélyes az áUamra nézve, vagyis, t. ház, Liszt a büntetendő cselekmény fogalma és tana helyébe a közveszélyesség fogalmát és tanát léptette. ö ebből a szempontból az első bűnözőnek minden könnyítést megad, az első bűnözőt a törvény sújtó keze alól fel akarja szabadítani. És ugyanekkor, a mikor ez történik, a mikor ezt megteszi, akkor egy megállapodott nézet fejlődött ki ebben az irányban és a Nyugat minden művelt államában, sőt már a keleti államok egynémelyikében is behozták a feltételes elitélést. És ha az én igen t. képviselőtársam, Bakonyi Samu hivatkozott arra, hogy a magyar jogfejlődésben is megvan ezen feltételes elitéléseknek az előzménye, én igazat adhatok neki e tekintetben. Igazat adhatok neki abban a tekintetben, hogy a magyar jogfejlődés terén, különösen a magyar vidéki municzipiumok körében a feltételes elitéléseknek rendszere divatozott. Erre vonatkozólag egyik kitűnő jogtudósunk, Fayer László összeállított egy gyűjteményt, a mely magában foglalja a nevezetesebb feltételes elitéléseket. Már csak mint annak a régi világnak egy nevezetes produktumát, érdekes és jellemző adatát, legyen szabad egy ilyen feltételes Ítéletet felolvasnom (olvassa) : »1657 június hó 6-án az ülés elnöke az alispán, Vámossy István összegezi nemes Becse Anna esetét, paráznaság és gyermekgyilkosság bűnténye tárgyában. Pápay János megyei ügyész és a vádlott prókátorának vitája után az ítélet következőkép szólott: ámbár a bemutatott bizonyságok tartama, ugy Jó Mihály megyei esküdtnek a megye szine előtt tett beismerése szerint vádlott főbüntetéssel lenne sújtandó, mégis bizonyos üdvös tekinteteknél fogva, a főbenjáró büntetés alól kegyelemképen felmentetik és szabadon bocsáttatik, ugy azonban, hogyha a jövőben hasonló paráznaságba esnék, és az reá bizonyosodnék, főbenjáró büntetés alá fog esni.« íme tehát ezen régi világból, 1657-ből való feltételes Ítélet is bizonjűtja, hogy Magyarországon a feltételes elitélés nem nóvum. De ha a feltételes Ítéletek rendszerét és intézményét behozzuk is a magyar jogintézmények körébe és behozzuk különösen a büntetőtörvény és a bűnvádi perrendtartás szakaszai közé : én azt szeretném, hogy mindazok a korlátozások, a melyek ezen intézmény czéljával, jellegével ellenkeznek, maradjanak ki a törvény szövegéből. En nevezetesen nem helyeselhetem, a mi a törvény szövegében felálhttatik, hogy t. i. a bíróság kötve van a kiszabott büntetés tartamához, illetve a