Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-333

333. országos ülés 1906 május 27-én, szerdán. 269 találni, mint Amerikában, és ez ott is tulajdonképen csak a városokban válik be ; de hogy ott sem sikerült teljesen ezen rendszer, bizonyitja, hogy egyes amerikai államok kezdenek áttérni a franczia rendszerre. A harmadik rendszer, a melyet röviden érintenem kell, a német rendszer a mely a feltételes elitélést tulaj donképen megkegyelmezés alakjában valósitja meg, a mi abban áll, hogy a német birodalmi kormány általános megkegyelmezési felhatalmazást kap a császártól, a mely felhatalmazás folytán az elitéltnek maga a kormány engedi el a büntetést. Nem kell sokáig vitatni, hogy a három rendszer között körülbelül a harmadik az, a mely legjobban kifogásolható, mert igy a birói hatalom egyik fontos része kivétetik a bíróság kezéből és közigazgatási, koTmányhatósági, tehát politikai czélokat is szolgálható végrehajtó hatalom kezébe adatik át, a minek nagyon sok esetben igen veszedelmes következményei lehetnek. Hock János: Minden darabontnak megkegyelmeznének és minden képviselőt becsuknának! Csizmazia Endre előadó : A legtöbb bűncselekmény, a melyet nálunk elkövetnek, rövid tartamú fogházzal büntetendő, és ebben a tekintetben igazán nincsen jogtudós, sem elméleti, sem gyakorlati téren a ki meg ne állapította volna, hogy a rövid tartamú fogház-büntetéseknek minden tekintetben hátrányos befolyása van a vádlottaln-a és társadalomra is. Már pedig azt hiszem, hogy a társadalom érdeke nem azt követeli, hogy valakit, ha egy csekély rendellenességet elkövet, (Halljuk I Halljuk!) ha egy kisebb bűncselekmény által szembe helyezi magát a törvénynyel, a társadalmi és állami renddel, föltétlenül becsukjunk, hanem a társadalom érdeke, hogy ezen nem egészen elveszett polgárt megszerezzük újra a társadalomnak és a társadalom számára neveljünk hasznos polgárt belőle. (Helyeslés balfelől.) Ezt pedig nem fogjuk elérni akkor, hogyha egy kisebbrendű bűncselekményért az ilyen megtévedt embernek, az ilyen könnyelmű egyénnek rögtön homlokára sütjük a börtönviselésnek soha nem múló bélyegét, hogy azután elveszitse azon szégyenérzetet, a mely egyik legerősebb visszariasztó eszköz a bűntől, azt a félelmet, hogy a börtönbe ne kerüljön. Mert ha a bűnös ezen az iskolán már keresztülment, akkor, különösen a fiatalkorú bűnösök—saját megfigyeléseim alapján mondhatom — másodszor már nem tekintik olyan rémesnek a börtön falát és nem fognak attól visszariadni. Ellenben ha a bűnös érezni fogja azt, hogy bűncselekményeért azután fogja érni, ha magát jól nem viseli — az általa annyira félt és rettegett büntetés, meg vagyok győződve, hogy sokkal jobban vissza fog riadni minden bűncselekmény elkövetésétől, mintha hivatásos, szokásos gonosztevők társaságába betaszitjuk, a mely a lelkében még meglevő jóindulatnak mázát is leveszi. E mellett méltóztassék számolni azzal az igazán szocziális erkölcsi hatással, méltóztassék számolni azzal a körülménynyel, hogy ha egy családos ember a biróság elé kerül, az milyen arczczal tér vissza családja, gyermekei körébe azzal, hogy egy csekély vétségért 8—10 napi fogházra van Ítélve. (Igaz I ügy van!) Milyen keserves érzés támad a lelkében, és milyen keserű emlék marad meg azon apró gyermekek lelkében is, kik egész életükön keresztül viselni fogják annak súlyát, hogy apjuk börtönbe volt csukva. És szocziális szempontból tekintve a kérdést arra a 8—10 napra az apát, vagy az anyát elragadni családja köréből és azután kitenni a családot a nyomornak — vájjon a társadalom kivánja-e ennek bekövetkeztét ? De mikor igy nagyon röviden felsoroltam, azokat az érveket, a melyek a mellett szólnak hogy a feltételes elitélés intézményének meghonosítása határozottan helyes, ugyanakkor lehetetlen ki nem térnem általánosságban bizonyos rövidséggel azokra az ellenvetésekre is, a melyek igen magas helyekről, tekintélyes jogászok részéről a feltételes elítélés intézménye ellen felhozatnak. (Halljuk ! Halljuk !) Csodálatos, de tény, hogy ebben a tekintetben a birói karban akadnak nagyon sokan, a kik a feltételes elitélés ellen foglalnak állást. Ebben a birói kart bizonyos tekintetben vezeti talán azon nagy felelősségnek érzete, a mely ezzel a törvénynyel az ő vállaikra fog hárulni, mert kétségtelen dolog, hogy a bírónak annál könnyebb a helyzete, minél szabatosabban, minél világosabb szabály áll előtte, a melyet azután ráhúz és alkalmaz egyes esetekre. Igy fejlődnek ki azután az úgynevezett sablonbirák, a kiknek mindenre megvan a maguk rendszeres ítélkezésük — hála Istennek Magyarországon ilyen nagyon kevés van — a kik adandó alkalommal azt mondják : hasonló konkrét esetben igy tettünk, most is igy teszünk. Ez a büntető törvényjavaslat útját vágja ennek ; most a bírónak nem a bűnesetet, a bűncselekményt kell nézni csupán, hanem elsősorban a vele szemben álló embert; törekednie kell behatolni annak lelkébe és szivébe, és törekednie kell felismerni annak egész lényét, valóságát. (Helyeslés.) Természetes, hogy ez bizonyos nagy felelősséget fog hárítani a bírákra, s ők ezután még gondosabb aggodalommal kell, hogy eljárjanak az ügyekben. Ellenvetik azt, hogy a büntetésnek egyik czélja a represszió, már pedig ha a büntetést igy felfüggesztjük, akkor annak nincs repressziv ereje. Ebben a tekintetben, azt hiszem, hogy épen az ellenkezője áll. Mert először is nem áll az, hogy egyáltalában büntetés nincs, mert van erkölcsi büntetés, a mennyiben megállapíttatik az illető egyénnek bűnössége; van azután más büntetés is, nevezetesen a magánj ogi következmények viselése, a mennyiben az illető a sértettnek kárát megtéríteni köteles. A büntetés tehát valósággal megvan, csak a materiális büntetés, az az egy, vagy két napi fogház engedtetik el, de az sem véglegesen, csak meghatározott ideig. Most már sokkal nagyobb repressziv erej e van tehát annak, hogyha az a bűnös tudja azt, hogy az esetben ha ujabb bűncse-