Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-331

331. országos ülés 1908 május ?5-én, hétfőn. 221 den szólhatok, mert ennek a kérdésnek megoldásához, melyet érintek, nem hoszszu beszéd, hanem pénz kell. Nagyon röviden szólhatok azért is, mert az a meggyőződésem, hogy ez a kérdés közismert és a megoldása annyira égetően szükséges, hogy bővebb fejtegetésre nem is szorul. Értem a magyar adótisztviselők helyzetét. (Helyeslés balfelöl). Az a meggyőződésem, hogy a t. pénzügyminiszter ur nagyon jól ismeri ezt a helyzetet, mert hiszen a költségvetés indokolása expressis verbis kiemeli, hogy a magyar adótisztviselőknek előmenetele a lehető legmostohább, és azért már az idei költségvetésben a pénzügyminiszter ur a legutolsó, legalsó, vagyis XI. fizetési osztályból egypár adó tiszti állást áthelyezett a magasabb fizetési osztályba, a X. fizetési osztályban levő néhány állást a IX.-be, és igy tovább. Mindazonáltal ez a helyes intézkedés csak nagyon keveset lendített és segitett az adótisztviselők helyzetén, mert ugyancsak maga a költségvetés kiemeli, hogy a munkatöbblet és munkakör tetemesen gyarapodott, és épen azért egy csomó uj adótiszti állást kellett rendszeresíteni, a mi által az az arányszám, a mely az alsóbb fizetési osztályok és a kedvezőbbek között fennáll, vajmi keveset változott. A t. ház előtt az adótisztek helyzetét minden frázis mellőzésével c?ak két egyszerű számadattal akarom feltárni. Mióta a szövetkezett jíártok kormánya vezeti az ország ügyeit, a statusrendezés és fizetésemelés iránti kérvények valóságos halommá, hegygyé növekedtek, s ha mindenkinek igényét ki akarnók elégiteni, akkor igazán Dárius kincse könyöradománynak sem volna elég. Azonban, hogy lássa a t. ház, hogy milyen a helyzete azoknak a tisztviselőknek, a kik az államgépezet egyik legfontosabb ágánál, teljesítenek szolgálatot, a kik az állami létfentartás forrásait kezelik, a kiknek hűsége és becsületessége tekintetében a lehető legnagyobb igényeket támasztjuk, erre vonatkozólag csak két számadatot hozok fel. A legalsó, vagyis XI. fizetési osztályba van sorolva a közel 2.000 adótisztnek majdnem fele, vagyis 48%, holott a hasonló képesítést igénylő postatisztek egyáltalában működésüket a X. fizetési osztályban kezdik, és egyéb pénzügyi szakmák, mint számvevőségek, vámhivatalok és állampénztárak tisztviselőinek alig 2B°/

0-a kerül a XI. fizetési osztályba. Az arányszám mutatja, hogy micsoda nagy igazságtalanság van az adótisztviselők helyzetében. A másik számadat pedig az előmenetel eshetőségét mutatja. Ugyanis a mai viszonyok között, hogy egy kezdő adótisztviselő a legutolsó XI. fizetési osztályból eljuthasson az általa elérhető legmagasabb fizetési osztályba, 52 évi hivataloskodásra volna szükség. Ez körülbelül egyet jelent egy sorsjáték esélyeivel, és hogy ez mennyire lelkesíthet valakit hivatali működésében, azt hiszem, azt nem szükséges bővebben ecsetelnem. (JJgy van!) Az adótisztviselők három évtized óta sürgetik helyzetük orvoslását küldöttségek és kérvények utján, és az egész országban megnyilatkozott már ebbeli óhajuk. Én tehát nem akarom tovább ezt a kérdést fejtegetni, mert ez már a részletekre tartoznék. Csak kérem, legyen kegyes a pénzügyminiszter mindenekelőtt ebben a kérdésben megnyugtatni engem és az érdekelteket, legyen kegyes mielőbb ezen égető kérdés megoldásáról gondoskodni, és én azt hiszem, hogy a t. ház örömmel fogja üdvözölni azon javaslatot, a mely 2000 magyar tisztviselő helyzetét orvosolni fogja. (Elénk helyeslés.) Hammersberg László jegyző: Marjay Péter! Marjay Péter: T. ház! Mint az előttem szóló t. képviselőtársam, én is kijelentem, hogy röviden szólok. Én is hasonló ügyben szólalok fel, de én még szomorúbb dologra hívom fel az igen t. pénzügyminiszter urnak figyelmét. A régi időkből származott és még ma is fennáll egy tűrhetetlen rendszer, a melyről talán mindenki nem is tud, ellenben tudják és érzik igen sokan, ugy az ifjabb, kezdő tisztviselők közül, mint azoknak szülői közül. Tudvalevő dolog sokunk előtt, mert érezzük is, hogy az egyes minisztériumokban, továbbá az igazságszolgáltatásnál, a közigazgatásnál, a pónzügyigazgatóságoknál igen sokan vannak a díjtalan gyakornokok és a díjtalan segédfogalmazók. Ez a legtűrhetetlenebb és eléggé nem kárhoztatható állapot. A fiatal emberek elvégzik a jogot, nemcsak elvégzik, de leteszik a szigorlatokat, doktori czimet nyernek, és az álladalom nem honorálja a hosszú, sok esztendei tanulmány után megszerzett doktori oklevelet annyival sem, hogy annyi esztendeig egy fillér dotáczióban vagy honoráriumban részesítené őket. Esztendők telnek el a minisztériumban ugy, hogy a fiatal gyakornokok és díjtalan segédfogalmazók nem kapnak épen semmit, még csekély lakdijat sem. Ez az ifjak kedvét nagymértékben lelohasztja, ambicziójukat letöri, a hivatás-kedvet megöli, a szülőket pedig véghetetlenül elkeseriti. Mert a szülők, ha nagy áldozatokkal a gyermekeket kitaníttatják, méltán várhatják, hogy a mikor munkaképesek lettek és munkálkodnak is ugy mint bármely tisztviselő, legalább annyi jutalmat kapjanak a munkálkodásukért, a mennyibői a mindennapi eledel kitelik. (Ugy van!) A fiatal emberek munkálkodnak, dolgoznak. Ma is láttam egy minisztériumban egy fiatal embert, a kinek kezén április 1-től mai napig 372 akta ment keresztül, és nem kap egy fillér fizetést, még napidijat sem. Azt hiszem mindenki belátja, hogy ez tűrhetetlen állapot. A kis hadnagy, a ki 20-ik évét alig érte el, a mint felköti a kardot és még a bajsza begyét alig birja megcsípni az orra alatt, benne van