Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-331

ö3l. országos ülés 1908 májas 25-én, héífon. 187 titokban, sőt meg is nyilvánult, hogy ez a delegáczió majd központi parlament lesz, a hol a nagy birodalmi egység ügyei közösen és közös egyetértéssel intéztetnek el, és a hol résztvesznek a magyar szent korona országainak képviselői és a Habsburg jogar alatt álló más országok képviselői. Ezt a veszedelmes preczedenst tehát nem szabad megengedni, különösen nem szabad annak a parlamentnek, a melynek többsége a függetlenségi és 48-as párthoz tartozik, az a párt, a mely végezel] ául a szabad, független Magyarország megteremtését tűzte ki, Kérem a miniszterelnök urat, foglalkozzék Deák Ferencz beszédével, és ha a törvény nem győzi meg, győzze meg legalább annak a férfiúnak az állásfoglalása, a ki e törvény magyarázatára a legilletékesebb. De maga a törvény sem hagy fönn kétséget abban a tekintetben, hogy a tiszti fizetések fölemelése a parlament hatáskörébe tartozik. B törvény 37. §-a azt mondja, hogy csak azok az ügyek tartoznak a delegáczió elé, a melyek kifejezetten oda utasíttattak ; és a tiszti fizetések rendezésének ügye sehol, egyetlen törvényünkben sincs a delegáczió hatáskörébe utasítva. A delegácziónak nagyzási mániája volna, ha e kérdéssel foglalkoznék és azoknak a minisztereknek a vád alá helyezését kérném, a kik ehhez hozzájárulnak, mert azoknak nincs joguk a miniszteri székben ülni, ha a törvény egyenes megszegésével hozzájárulnak ahhoz, hogy a delegáczió e fontos, kardinális alkotmányjogi kérdésben döntsön. Mert az olyan miniszternek, a ki a törvény világos megsértésével cselekszik, a miniszteri székben nincs helye. B törvény 12. §-a világosan kimondja, hogy a hadsereg élelmezéséről a törvényhozás gondoskodik. Már most Wekerle Sándor miniszterelnök ur szombaton megmondotta, hogy nem a zsoldemelésről van szó, hanem a hadsereg jobb ellátásáról, azért kell ily czimen is áldozatot hozni. A törvény világosan kimondja, hogy e kérdés rendezése a törvényhozás hatáskörébe tartozik, és a ki ezen tulteszi magát, lehetetlen, hogy ámbár többségre támaszkodik, a mely szankczionálja ezt a törvénytelenséget, lehetetlen, hogy etikai okokból továbbra is elfoglalja azt a miniszteri széket, a melyre nyilt törvénysértéssel örök időkre méltatlanná lett. Én kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy ilyen nyilt törvénysértéshez ne méltóztassék szavát odaadni, méltóztassék elvinni az 1867 : XII. t.-cz.-et és a kétkedőknek méltóztassék felolvasni a 12. és a 35. §-t, és ha akkor se hisznek, méltóztassék elvinni Deák Ferencz beszédét, azzal meggyőzni őket, hogy törvénytelenséget akarnak elkövetni, hogy a tiszti fizetések felemelésének kérdése egyedül és kizárólag a törvényhozás hatáskörébe tartozik. T. képviselőház ! Én itt a tiszti fizetések kérdésének felemelésével foglalkozva, két határozati javaslatot nyújtok be ; olyan határozati javaslatokat, a melyeket kötelesek megszavazni mindazon képviselőtársaim, a kik az adott szó szentségére adnak valamit és a kik nem felejtik el, hogy 1906 április havában tartott választáskor milyen Ígéretet tettek a nemzetnek. Az első határozati javaslat a következőképen hangzik (olvassa) : »Minthogy a többség vezérei által a királylyal kötött és a nemzet által az 1906. évi országgyűlési képviselőválasztáson szentesitett paktum szerint az átmeneti kormányzás ideje alatt Magyarország katonai téren ujabb áldozatokra nem kötelezhető : a ház tiltakozik a tiszti fizetések felemelése ellen és utasítja a kormányt, hogy az erre vonatkozólag paktum-ellenesen, jogtalanul megkezdett tárgyalást haladéktalanul hagyja abba.« Már most, t. ház, azért szerkesztettem egy második határozati javaslatot is, mert lehetnek oly jóhiszemű képviselőtársaim, a kik azt mondják, hogy nemzeti engedményeket fogunk kapni a tiszti fizetések felemeléseért, tehát nemzeti engedmények ellenében hajlandók meghozni ezt az áldozatot. Hogy ezek se védekezhessenek azzal, hogy nem tudták, mit szavaznak meg és hogy ezeknek is eleget tegyek, hogy ezeknek a lelki érzését is kielégítsem, egy második határozati javaslatot is terjesztek a ház elé, a mely a következőképen hangzik (olvassa) : »& ház kimondja, hogy csak abban az esetben hajlandó megszavazni a tiszti fizetések emelését, ha a király a magyar nemzetnek a magyar szolgálati és vezényleti nyelvhez való törvényes jogát tiszteletben tartja és a nemzet erre vonatkozó jogának érvényesítését intézményesen biztosit j a.« T. képviselőház ! Azért kértem azt, hogy a király intézményesen biztosítsa a nemzet jogát, mert hiszen a paktum szerint a király is vállalt magára kötelezettségeket, és eddig — fájdalom — mindig csak mi telj esitettünk, mindig csak mi tettünk eleget a kötelezettségnek, a király részéről pedig mindig csak ujabb kívánságok, ujabb követelések hangzottak el. T. képviselőház ! A paktum szerint a király köteles lett volna alkotmánybiztositékokat adni. Ez volt egyik ára annak, hogy a nemzeti ellenállást leszereltük. Abban a tudatban, abban a jóhiszemben hoztuk meg mi a nemzet részéről az áldozatot, hogy ennek ellenértékét a király meg fogja adni, és ad olyan alkotmánybiztositékokat, a melyek a jövőre egy imparlamentáris, törvénytelen kormány működését lehetetlenné teszik. Fájdalom, t. ház, ebben a reményünkben csalódnunk kellett, és ugy veszem észre, hogy a politikai életben napról-napra gazdagabbak leszünk egyegy sulyes csalódással, és szegényebbek egy-egy reménynyel. A király a helyett, hogy az alkotmánybiztositékokat megadta volna, azoknak adott kegydijat, a kik az alkotmány lerombolásával a nemzet sírjának megásására vállalkoztak. T. képviselőház ! Azt mondta Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter ur a függetlenségi pártnak szombati értekezletén, hogy a párt ellenségei által mesterségesen terjesztett váddal szemben ő kijelenti, hogy ellenkezőleg áll a dolog, mert a párt elvei soha olyan erősen tért nem hódítottak, a, §4*