Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-331
184 3.il, országos ülés 1908 májas 25-én, hétfőn. totta volt magát a »Magyarország«, és a mely álláspontot következetesen elfoglalt egész a legújabb időkig, egészen szószerint, a maga teljes terjedelmében megismertethessem. (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa.) »A delegácziónak hadügyi albizottságában tegnap történtek engem rendkivül megleptek. Abszolúte semmi tudomásom sem volt róla, hogy a tiszti fizetések kérdése most és ilyen formában napirendre hozatik. A magam részéről készséggel elismerem, hogy a katonatisztek illetményei a mai nehéz megélhetési viszonyok mellett nem teljesen kielégi tők. Ámde a leghatározottabban tagadom, hogy az állam összes alkalmazottai között épen a katonatiszti fizetések felemelése lenne épen a legsürgősebb megoldandó probléma. A hadügyminiszter ur, ugy látszik, abszolúte nincsen tájékozva a magyar állam alkalmazottainak viszonyáról, mert ha tájékozva lenne, nem mondhatta volna azt, hogy az 1908. évi állami költségvetésben az állami hivatalnokok szükségletéről bőséges mértékben számolunk. Ez óriási tévedés. A nemzeti kormány, igaz, hogy nagyjában és egészében szépen rendezte az államvasuti tisztviselők, a tanítók és az országgyűlési alkalmazottak illetményeit, néhány nap múlva tárgyaljuk a birói és ügyészi kar fizetését, az állam összes alkalmazottainak fizetése azonban még rendezetlen és sürgős rendezésre szorul. Utalok a többek közt a pénzügyi fogalmazói kar és az összes ágazatok kezelői karának ínséges helyzetére, úgyszintén az állami altisztek és szolgálati karnak igen csekély javadalmazására, nemkülönben a postai és távirdai alkalmazott és fizetésére. Hát még a szegény állami napidijasok és az állami najűdijas szolgák helyzetéről mit szóljak, kik sokkal rosszabbul vannak dotálva, mint például az ipari munkások nagy része! Azonkívül ki kell emelnem, hogy az állam összes alkalmazottainak lakáspénzei tetemesen csekélyebbek a katonatisztekénél, ugy, hogy e téren a katonatisztek határozottan sokkal kedvezőbb helyzetben vannak. A törvényhozás csak nemrég rendezte a katonai özvegyek és árvák nyugdíjügyét, a mivel szocziális érzékének fényes tanúbizonyságát adta. Most azonban elsősorban az állami költségvetés helyzetéhez arányosítva mindenekelőtt rendeznünk kell az állami alkalmazottak azon részének illetményeit, ideértve a napidíj asokat, a kikről még gondoskodás nem történt, a kiknek helyzete a katonatisztekénél sokkal gyengébb. Szabályoznunk kell mindezek lakáspénzét a mai lakásviszonyokhoz viszonyítva ; gondoskodni kell az állami alkalmazottak özvegyei és árvái nyugdijának rendezéséről és csak ha ezen rendezés biztosítva van, térhetünk át programmszerűleg a katonatiszti fizetésekre.* (Mozgás balfelől.) Ne méltóztassék ezt ugy venni; a magyar állami alkalmazottak özvegyei és árváinak nyugdijait mikor rendezték ? Én interpelláltam ebben a kérdésben a miniszterelnök urat, de a válaszszal még a mai napig adós. Bakonyi t. képviselőtársam emlékezhetik, hogy interpellácziómban kimutattam, hogy egy áUami szolgának gyermeke 3 és fél krajczárt kap naponta. Azt mondtam, hogy ez lehetetlen, hogy így az anarkizmust hivatalosan fejlesztik, ha megtűrik, hogy oly törvényünk legyen, mely 3 és fél krajczárral akar egy gyermeket eltartani. Azt méltóztatik mondani, rendezve van ez a kérdés. Bár lenne rendezve, de annyit sem tudtam k : .vinni, hogy megnnyugató választ kapjak a miniszterelnök úrtól, mint pénzügyminisztertől, tehát nincsen rendezve. (Olnassa.) Megjegyzem különben, hogy a katonatiszti fizetések kérdése nemcsak szocaális, hanem elsőrendű politikai kérdés is. Nekünk meg kell gondolnunk, hogy a katonai kérdések az átmeneti kormányzat idejére ki lettek kapcsolva.« Ezt mondja gr. Batthyán}- Tivadar, a függetlenségi és 48-as párt alelnöke 1908. évi január hó 31-én. »E mellett meg kell állani, vagyis ellenkonczessziók nélkül e terén, pláne most a kvóta felemelése után, a választők megkérdezése nélkül uj abb nagyobb terhek átvételére nem vállalkoz-. hatunk. A hadügyminiszter ur appellál a magyar nemzet belátására, igazságérzésére és lovagiasságára. Azt vagyok bátor megjegyezni, hogy mi a múlt évben megszavaztuk az uj hadihajó költségeinek első részletét abban a feltevésben, hogy legalább a hadihajók czimere és a zászlókérdés nyer megoldást.« Tehát elismeri gr. Batthyány Tivadar azt, a mire én hivatkoztam, hogy kilátásba helyezett konczessziók ellenében szavazták meg a csatahajókra a 121 milliót és kifejezetten mondotta, hogy a hadügyminiszter ridegen elzárkózott a delegácziók kívánságának teljesítése elől. Folytatom tovább gr. Batthyány igen érdekes és jellemző válaszát. »A hadihajók már épülnek, a zászló- és czimerkérdés pedig még mindig tárgyalás alatt van.« Itt felhívom a t. honvédelmi miniszter ur figyelmét arra, hogy a hadihajóknak milyen neveket adnak. Mintha soha történelmi nagy emberünk nem lett volna ; mintha Rákóczi, Kossuth Lajos, Hunyadi János soha nem élt volna, hanem Pandúr. Betyár, és ilyen neveket adnak a hadihajóknak. Ezzel szemben az osztrák hadihajók történelmi neveket kapnak, azokat kellene inkább Pandúr és Betyárnak nevezni. Van Pollacsek nevű hajó . . . Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz szólni. Nagy György : Pollacsek hajó van, de Rákóczi nincs. »Ezen tény valószinűleg nem szolgál indokul arra, hogy ujabb áldozatokat hozzunk mindaddig, mig konkrét formában megfelelő ellenértékek a magyar nemzetnek nem biztosittatnak. Különben a birói és ügyészi fizetésrendezésről szóló törvényjavaslat tárgyalásánál lesz alkalmam ezen kérdéssel részletesebben is foglalkozni.« T, képviselőház ! Gr. Batthyány Tivadar t. képviselőtársunk, a függetlenségi és 48-as párt alelnöke, idézett nyilatkozatában január 31-én világosan, érthetően, minden kétséget kizárólag kijelentette, hogy nemzeti engedmények nélkül katonai
