Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-328

328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. II szólván kizárólag e törvénynyel, mert a mint mondottam, jövendő népoktatásunk egész gerinczét e törvényczikkben látom lerakva, — második előfeltétele a kellő és helyes tanfelügyelet. Magában az indokolásban elismeri a t. kultuszminiszter ur, hogy az uj törvény még csak megszaporította a tanfelügyelet teendőit, mert hiszen jól tudjuk, hogy a vádelv van teljesen keresztülvive, és a kontradiktórius eljárás a fegyelmi eljárásban. Tehát a tanfelügyelők részéről most a fegyelmi esetek előkészítése, letárgyalása, nemcsak több gondosságot és munkásságot vesz igénybe, hanem személyes jelenlétüket is igényli, hogy a közigazgatási bizottság fegyelmi bizottsága előtt képviseljék a vádat és ott helytálljanak, mint a vád, az akkuzatórius eljárás képviselői. Már most 40 segédtanfelügyelővel szaporittatott a tanfelügyelők száma; nézetem szerint ez nagyon kevés. Utalt már Csóti Géza t. barátom is erre, s azt mondta, hogy legalább egyszer egy évben lásson egy község és iskola tanfelügyelőt. Én határozottan lehetetlennek tartom a törvény végrehajtását, ha csak egyszer megy ki a tanfelügyelő, mert az ő látogatásának nemcsak az a czélja, hogy a bűnt észrevegye és a megtorló intézkedéseket megtegye, hanem hogy kellő időben észlelvén a hiányt, utasítsa és ellenőrizze a tanítót a magyar nyelv sikeres tanítása tekintetében. Kézetem szerint tehát nem elég, hogy egyszer látogassa meg, hanem legalább kétszer-háromszor kell, hogy a tanfelügyelő az iskolát lássa. (Helyeslés.) Miután pedig mindjárt szeptemberben nem mehet ki, hanem legalább január-februárig kell várnia, hiszen addig produkálhatnak csak valami eredményt, kétségtelen, hogy azon időben, a mely rendelkezésére áll a szünetig, ha veszszük egy tanfelügyelőnek a hatáskörét, lehetetlenség, hogy eleget tegyen ezen kötelességének és kellő ellenőrzést gyakorolhasson. Az én ideálom a franczia tanfelügyelet volna, hol több mint 400 a tanfelügyelők száma, hol minden arrrondissement-ban, kerületben van egy tanfelügyelő. Nem is esik össze az ilyen tanfelügyelői kerület a közigazgatási kerülettel. Azonkívül vannak akadémiai felügyelők és ezek felett a főtanfelügyelők. Ott valóban keresztülvitetett a tanfelügyelet, ott valóban képes a tanfelügyelet arra, hogy feladatának megfeleljen. A tanfelügyelő, mikor hazajön, nemcsak egyszerű megtorló intézkedésekre gondol, hanem írásban utasításokat ad, eszméket termel, melyekkel azt a tanítót magas nemzeti és kulturális szempontok felé, modern és igaz útra vezérli. A tanfelügyelői személyzet szaporításánál bátor vagyok a t. közoktatásügyi kormány figyelmébe ajánlani, hogy a tanfelügyelői személyzetet lehetőleg a tanítói személyzetből méltóztassék szaporítani. Ennek nagyon üdvös hatása volna nézetem szerint a tanítóságra. Először is, ha a tanítóságból veszszük a tanfelügyelőket, ez emelni fogja a tanítóság közszellcmét, a tanítóság nemes hivatását még tágabb látkörűvé teszi, másodszor arra fog sok szülőt csábítani, hogy jeles fiukat küldjenek a tanítói pályára, mert hiszen megnyílik az ut arra, hogy a tanítóság köréből a tanfelügyelet személyzetébe kerüljenek. A költségvetés szerint 150.000 koronát vett fel a kultuszminiszter ur zászlókra, czimerekre, szemléltető képekre. Itt különösen egyet ajánlok a miniszter ur figyelmébe közvetlen tapasztalat alapján, Miután meg van engedve, hogy az iskolákon a magyar felírás mellett idegen ajkú felírás is legyen, tudomásom szerint egyes iskolák ugy játszszák ki e rendelkezést, hogy óriási nagy idegen nyelvű felírást tesznek ki és melléje igen kis táblára teszik a magyar felírást. Gr. Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter: Azt nem szabad! Nagy Sándor : Ez megtörtént nem egy iskolánál. Ezáltal nemcsak lekicsinylik, diszkreditálják a magyar állam nyelvét, hanem a törvényt is kijátszszák. Azt hiszem, a miniszter ur szíves lesz gondoskodni a tanfelügyelők utján, hogy ilyen visszaélés a törvénynyel meg ne történjék. Nagyon megnyugtató az indokolásnak az az előadása, hogy a kultuszminiszter ur a kisdedóvás reformjával foglalkozik. Jól tudjuk, hogy ha keresztülvitetnék az a gondolat, hogy a hol állami iskola van, ott nyomon kövesse ennek felállítását az állami kisdedóvó felállítása, akkor a három évi kisdedóvás eredménye rendkívül nagy támasz és alap lenne arra, hogy a magyar nyelv megtanulására kellő alappal biró tanköteleseket kapjon kezébe a tanító, és kétségtelen, hogy ezáltal ezen törvény végrehajtása sokkal hatékonyabb és energikusabb lesz. A miniszteri indokolásból nagyon szomorúan látjuk, hogy 378.000 azoknak száma, a kik nem tesznek eleget a tankötelezettségnek, a kik tehát analfabéták maradnak. Bátor vagyok felemlíteni, hogy ez a szám talán még nem is egészen helyes, mert a 378.000 csak azoknak számát jelenti, a kik egyáltalában nem járnak iskolába, de még két számcsoportja van azoknak, a kik legalább részben analfabétaságban szenvednek. Nevezetesen, ha ehhez a számhoz kozzáveszszük azoknak a számát, a kik nem tanulják végig az iskolai évet, és másfelől azokat, a kik rnás indokokból évközben kimaradnak, akkor közel egy millióra tehető azoknak a gyermekeknek száma, a kik a tankötelezettség elvének eleget nem tesznek, a kik analfabétaságban maradnak. Kétségtelen, hogy ezeken az állapotokon segíteni kell, annyival is inkább, mert hiszen a mikor a parlamenti reform előtt állunk, a mikor a polgároknak széles rétegét akarjuk bevonni a politikai jogoknak élvezetébe, a mikor különösen lényeges lesz a választói reformra az irni-olvasni tudás, akkor érdeke a nemzetnek, hogy ne legyenek az országban analfabéták, mert nem volna helyes, ha az állam az irni-olvasni nem tudók millióit megfosztaná a politikai jogoktól, holott épen az államnak hibája az, hogy azok analfabétaságban maradtak és nem tudták a választói jog gyakorolhatásának egyik alapfeltételét megszerezni. Az 1907 : XXVII. t.-cz. végrehajtásának nagy