Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-330

144 330. országos ülés 1908 május 22-én, pénteken. mel elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a bedoldalon és a középen.) Elnök : Javaslom a t. háznak, hogy most két óra tartamára fiiggeszszük fel az ülést; a két órai szünet után pedig folytatjuk a tanácskozást. (Helyeslés.) Méltóztatnak hozzájárulni ? (Igen!). Az ülést tehát délután négy óráig felfüggesztem. (Az elnöki széket Návcty Lajos foglalja cl.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Ki következik? Gr. Thorotzkai Miklós jegyző: Pop C». István! Pop Cs. István: T. képviselőház! Az igazságügyi tárcza költségvetésének tárgyalásánál, megvallom ó'szintén, bizonyos elfogultsággal veszek részt a vitában, ha visszaemlékezem a két év előtti eseményekre, ha visszagondolok azokra az ígéretekre, melyeket akkor az igazságügyi kormányzat élén álló miniszter ur igért olyanokul, mint a melyek rövid idő alatt teljesíttetni fognak. Szomorúsággal kell konstatálnom, hogy ezekből az ígéretekből abszolúte semmi sem váltatott be. És ha az igazságszolgáltatás terén szerzett tapasztalatainkat itten felsoroljuk, még ílZ lSj 3< ki a legnagyobb jóakarattal nézi ezt a kérdést, el kell, hogy ismerje, hogy semmi eredmény nem éretett el. Nemcsak mi, a kik az ellenzéket képviseljük, hanem különösképen a többség sorait képező pártok köréből felszólalók is konstatálják ezt. T. képviselőház! Mi nemzetiségiek az igazságiigyet az ország kardinális és legfontosabb kérdésének tartjuk. Hiszen áll az, hogy az igazságügyminiszter a törvények őre, őrködik a felett, hogy a törvény végrehajtassék, ő maga megtartja és megtartatja a törvényeket és gondoskodik arról, hogy minden jogos igény az igazságszolgáltatás terén kielégíttessék- Ámde, t. ház, miként képzelhető ez, ha olyan visszás viszonyok vannak, mint a minők nálunk a múltban voltak és a minők, sajnos, a jelenben is észlelhetők, hogy egy poliglott államban, a hol több nemzetiség lakik, az igazságszolgáltatást azok végzik a nemzetiségi vidékeken, a kik nem beszélik a nép nyelvét, a kiknek sejtelmük sincs arról, hogy mi annak a népnek a vágya, törekvése, mi a története, mik az ideáljai és mik az életszükségletei? Két évvel ezelőtt bátor voltam felhívni az igazságügyi kormány figyelmét ezekre a visszásságokra, felkérve a kormányt, gondoskodjék különösen arról, hogy az elsőfokú bíróságoknál olyan bírák alkalmaztassanak, a kik tökéletesen tudják a nép nyelvét. Az akkori igazságügyminiszter ur, Polónyi Géza, ígéretet is tett, hogy teljesíteni fogja ezeket a kívánságokat. Erre vonatkozólag a következőket mondotta (olvassa): »Már most én az individuális jog és a nemzetiségekről szóló törvény értelmében teljesen jogosult követelésnek tartom azt, hogy szegény és gazdag akkor, a mikor bírája elé lép, akár mint ügyfél, akár mint tanú, abba a helyzetbe jusson, hogy a törvények által biztosított anyanyelvén megértethesse magát a bíróval, mert tudom én, mit jelent az, ha tolmácsokra kell szorulni, a kik rendszerint nem értik ^tökéletesen a nyelvet. Én ezennel kategorice kijelentem, hogy nálam nem képez akadályt a kinevezésnél az, hogy pl. románlakta vidékre román születésű bírót nevezzek ki«. T. képviselőház! Már akkor, ezelőtt két évvel rámutattam arra, hogy az ország különböző vidékein elszórtan hány román biró van és hány vidék, a hol a biró egyáltalában nem beszéli a román nyelvet. Felhívtam a miniszter ur figyelmét arra, hogy a románul tudó bírókat át kellene helyezni a szegény nemzetiségi vidékekre, hogy a tolmácsi intézmény kiküszöbölésével lehetőleg mérsékeljük a perek drágaságát. Ebben az irányban mindeddig semmi sem történt. Biztos adataim vannak a tekintetben, hogy különösen román vidékekre olyan járásbirák is kiküldetnek, a kik semmit sem értenek a román nyelvhez. Én azt az elvet vallom, hogy ha már mindenüvé beviszik is a sovinizmust, azt a beteg növényt, (Mozgás) a mely megmérgezi Magyarország közéletét és a mely oly fényesen szokott virágozni kormánypárti lapokban is már a Tiszakormány idejében, ebbe a szent intézménybe nem szabad azt beleviimünk. Legyen a bíróság egy olyan noli me tangere, a hol az igazságszolgáltatás minden, de minden melléktekintettől eltekintve, kizárólag csak az örök igazság megvalósítására, érvényre juttatására törekszik. Kérem a miniszter urat, hogy különösen a szegény hegyi vidékekre, a hol a legszégyenteljesebb telekkönyvi állapotok vannak, küldjön ki a nép nyelvét értő birókat, mert annak a szegény parasztnak az a kis kertje, szántója minden vagyona és sok, de sok visszaélés történik e tekintetben csak azért, mert nem értik a nép nyelvét és nem ismerik a sajátos kifejezések értelmét. Azután meg épen, a hol ilyen szegénység, olyan betegségek mint a podagra, dühöngenek: ott látjuk a tolmácsi intézményt, még pedig az ingyenes tolmácsokat, a porkolábot, meg a hajdút, a kik különösen a jogi fogalmak tekintetében kiváló képzettséggel birnak és sokszor olyan érdekes felvilágosításokat adnak a bírónak, hogy az ember egyenesen megbotránkozik. Ezek azok a t. tolmács urak, a kik kitűnő fizetést kapnak a nép filléreiből az igazságszolgáltatás rovására. Kérdem az igen t. miniszter urat, a kiről tudom, hogy nemes lelke van és csak az a baj, hogy többi társai igen szorítják. (Zaj. Ellenmondás.) Hadd magyarázzam ki magam. Issekutz Győző (közbeszól).