Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-330

142 330. országos ülés 1908 május 22-én, pénteken. nemcsak egyes bíróságok területén észlelhetők, hanem a melyek általánosak és a legtöbb bíróságnál előfordulnak, agy hogy ezeket általános igazságügyi bajoknak, mizériáknak lehet mondani. Nevezetesen sommás törvényünk rendelkezése folytán az egész országban a biróságok ügykezelésében, tanácskozásaiban, egyáltalában az igazságszolgáltatás terén olyan szokások léptek életbe és olyan tárgyalási menetet tapasztalunk, a mely nem szolgálja a jogkereső közönség érdekét, hanem vagy a birónak, vagy pedig az ügyvédnek kényelmi szempontjára támaszkodik. De legkevésbbé szolgálja ez különösen a jogkereső közönség azon részének érdekét, a mely irni- olvasni nem tud, igy tehát nem juthat abba a helyzetbe, hogy igazát a bíróság előtt könnyen megkaphassa. Ennek rendkívül nagy hátránya az, hogy az a sok egyén, nem tudva, mikép nyilvánul meg gyakorlatilag ez az anomália, a melyre mindjárt rá fogok mutatni, nem jut abba a helyzetbe, hogy a bíróság előtt igazát megkapja . . . (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Dobroszláv Péter : . . . mondom, a közönségnek ez a része, mikor a bíróságnál épen ezen anomáliák, ezen visszásságok folytán nem tudja igazát megkapni, a magyar biróságok ellen fordul, elkeseredik, és legnagyobb agitátora lesz a magyar bíróság elleni hangulatkeltésnek. Ezek az anomáliák abban nyilvánulnak, hogy egyes birák a járásbíróságoknál kényelmi szempontból egy időben, egy napra, egy órára, sőt egy perezre tűznek ki 60, 80, sőt 100 tárgyalást. Egy kis szobában ül az a biró, a hol legfeljebb 20, 30, 40 ember fér el ós azt tapasztaljuk, hogy a hol a felpereseknek és alpereseknek meg kell jelenniök, az ügyvédek foglalják le legelőször a helyeket és a jogkereső közönség, a mely vidéken a járásbírósághoz inegj^, kiszorul, abban a perezben, a mikor a felhívás történik, a nagy zavarban, a nagy zajban nem hallja a felhívást és így megtörténik, hogy — részben az ő ügyefogyottságánál fogva is, mert nem tud erélyesen fellépni — rendszerint elmakacsolják. Szinte biztosan számíthatunk arra, hogy a sommás perek bizonyos perczentjében a publikum saját ügyefogyottságánál fogva nem fér a biróhoz és a felek elmakacsoltatnak, ugy, hogy az évi sommás kereseteknek csak egy részét kell azután elintézniök. De másrészt ezt a helyzetet felhasználják egyesek az ellenfél elmakacsoltatására, noha tudomásuk van arról, hogy az ellenfél jelen van és csak az udvarban vagy az utczán várakozik. Ezek olyan viszásságok, a melyeket meg kell szüntetni. Az igazságügyi kormánynak kötelessége, hogy ezen a téren a kellő orvoslást megtegye. Hiszen épen a statisztikai kimutatások révén az igazságügyi kormány mindig abban a helyzetben van, hogy észrevehesse, melyik biró miképen alkalmazza a törvényt, melyik szokta ezeket a tömeges tárgyalásokat kitűzni. Ezért rendeletileg is fel lehetne ezeket hívni arra, hogy a tárgyalások kitűzésénél bizonyos maximális számon tul ne menjenek, ne számítsanak arra, hogy tömeges perlések és tömeges kitűzések folytán 20—30% elmarad, vagy elmakacsoltatik, mert ennek azután az az eredménye, hogy jönnek az igazolások. Az a paraszt ember, a ki benn van a járásbíróságnál, de a nagy zajban a nagy tömeg között nem tud a biróhoz jutni, elmakacsoltatik és az eredmény azután az, hogy saját költségén kell igazolást kérni, fizeti a saját ügyvédjét, de tartozik a mellett ellenfele költségeit is viselni. Ez az igazságszolgáltatásnak csak hátrányára van. Minthogy ezeket több helyen tapasztaltam, kötelességem volt rámutatni erre és kérni a t. igazságügyi kormányt, hogy ezen a téren erélyesen nyúljon bele, tegye lehetővé, hogy e téren egészséges viszonyok fejlődjenek, mert ezzel elsősorban azoknak a tömegeknek teszünk szolgálatot, a kik se irni, sem olvasni nem tudnak, tehát a falusi népnek, ezáltal azonban az igazságügy és a biróságok iránti bizalmat is fogjuk felkelteni, (ügy van!) Bátorkodom a t. ház figyelmét röviden felhívni arra, hogy ha valahol a jogkereső közönség, de különösen az alperesek az igazságszolgáltatás rendkívüli drágasága miatt sokat szenvednek, ugy ez a végrehajtás terén mutatkozik, mert a végrehajtói intézmény rendkívül sok költséget emészt fel. Fokozza ezt az, hogy a végrehajtások bizonyos körzetekre a járásbíróságok területére vannak szorítva és a hol az egyes községek a járásbíróság székhelyétől távol vámnak, ott már a végrehajtás rendkívül sokba kerül; megtörténik, hogy egy alperesnek 200 K tartozása van, de mikor a végrehajtás foganatosítására kerül a sor, a tartozás már duplájára emelkedik. Ez az állapot tehát okvetlenül reformra szorul: könnyűvé kell tenni a végrehajtást, másrészt egyszerűsíteni kell, és az elavult végrehajtói intézményt okvetlenül reformálnunk kell olyan irányban, hogy a végrehajtókat államosítsuk, ugy, hogy azokat mint járásbirósági tisztviselők végezzék s ne legyen az a költséges apparátus, a mely ma végzi. így kevesebb költséggel lehet a végrehajtásokat foganatosítani, a minek épen az az osztály fogja hasznát venni, a mely épen szegénységénél fogva jutott abba a helyzetbe, hogy a költségek terhére folyton emelkednek. Ha a végrehajtói intézményt államosítjuk, ez által százés százezer embernek javát szolgáljuk s a végrehajtói intézményt modernné, igazságosabbá, jóvá is teszszük. Azt is tapasztaljuk, t. ház, hogy az ügyvédek nap-nap mellett panaszkodnak az ügyvédi költségek miatt. A költségeket az elsőfokú bíróság állapítja meg, de azt tapasztaljuk, hogy a legritkább esetben vannak az ügyvédek e megállapítással megelégedve, nem azért, mintha e költségmegállapitások törvény, vagy rendeletek szerint formailag meg nem felelnének, hanem, mert egy-egy ügyvéd óriási munkásságát különösen a rendes perekben nem értékelik helyesen. A magam prakszisában előfordult, hogy egy örökösödési perben, a hol valami 20.000 K volt a perérték, a hol a tanukat kellett fizetni, a hol a bíróság kiszállásának költségeit kellet viselni, s a hol végre is 142 K kész kiadásom