Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-330

330. országos ülés 1908 én tapasztalásom szerint e változások épen abban a kis körben, a melynek a szilárdság és az állandóság jelképének kellene lenni, sokkal nagyobbak, mint a hogy azt rendesen feltételezni szokták. De ettől elteltintve, a mostani öröklési rendszernek van más, ennél sokkal fontosabb következménye. Nézetem szerint nem az a legboldogabb ország, a melynek, mondjuk, mind egyforma terjedelmű, tiz holdas birtokosai vannak, mert máskülönben Szerbia volna az országok mintaképe, a mely a maga homestead-törvényében a birtoknak ezen legkisebb állagát biztositotta, hanem azokhoz tartozom, a kik azt vallják, hogy a legszerencsésebb állapot az, a mikor a legváltozatosabb terjedelmű birtokok vannak az országban, a mikor a kis parasztbirtokos mellett van nagy parasztbirtokos, a nagy parasztbirtokos mellett van középbirtokos és nagybirtokos, mert csak ebben az esetben van megadva a fejlődés lehetősége, (ügy van! ügy van!) A kis parasztember a magához legközelebb állótól tanul, az alacsonyabb fokon állónak reménye van, hogy fáradságos munkája folytán egy magasabb osztályba kerüljön bele. Es ebben rejlik, t. képviselőház, nézetem szerint, az emberi boldogulásnak egyik legnagyobb problémája. (Igaz ! ügy van ! a jobb- és a baloldalon.) Én azt hiszem, hogy azok a kommunista tanok, a melyek az emberiséget az egyenlőséggel akarják boldogítani, valóban nem is ismerik az emberi természetet. Az az egyenlőség az emberiséget, nézetem szerint, nemhogy boldogítaná, hanem azt irigy és szűkkeblűvé tenné. Az a társadalom, a melynek főelve az volna, hogy senkinek többje ne legyen, mint nekem, egy olyan nemzedéket hozna létre, a mely az emberiségnek valóságos torzképét alkotná, (ügy van! ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Egy ilyen társadalomból kihalna az emberiségnek az a nemes érzése, hogy a társadalom tagjai sikerének és előmenetelének örvendjen, hogy nagy embereinek tetteiben a maga haladását lássa és egy ilyen társadalomnak a lelki diszpozicziója mindinkább arra irányulna, hogy senkinek többje ne legyen, mint nekem. Ilyen körülmények között pedig, nézetem szerint, a haladás és fejlődés teljesen ki van zárva, (Helyeslés a jobboldalon.) a mely az emberiségnek a maga értékét adja. Magától értetődik, hogy én nem akarok szószólója lenni a mostani birtokeloszlás kinövéseinek, a melyeket ismerünk. Fejtegetéseim csakis az egészséges arányok között mozgó birtokeloszlásra vonatkoznak. Hogy azonban e tekintetben a mostani öröklési rendszer romboló hatással van, azt nem lehet tagadni, (ügy van ! ügy van! a jobboldalon.) A mostani öröklési rendszer mindannyiszor, a hányszor csak érvényesül, megállitja a gazdasági fejlődés folyamatát. A családot arról a csúcsról, a melyet egyszer elért, letaszitja és az egyéneket valóságos sisifusi munkával terheli meg. Már pedig nem mindenkiben van meg az a lelki enerzsia, hogy azt a követ aztán újból felfelé taszítsa. Ily körülmények között fejlődést, nézetem KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. XIX. KÖTET. májas 22-én, pénteken. 137 szerint, létrehozni nem lehet. A kis parasztbirtokosból nem lesz nagyobb parasztbirtokos és a nagyobb parasztbirtokos idővel nem fog szert tehetni középbirtokra. A hol ez a lehetőség hiányzik, ott hiányzik a leghatásosabb ösztön, mely a fejlődésnek lendületét megadja, a mely fejlődés kifejezésre jut a nemzet egész előmenetelében. (ügy van !) Egy kevéske haladást, apró sikereket a mostam rendszer mellett is elérhetünk, de azok nem lesznek olyan nagyarányuak, hogy helyünket a nemzetek versenyében megállhassuk. (ügy van !) De, t. képviselőház, a mostani öröklési rendszernek van egy más, ennél talán még fontosabb és még életbevágóbb következménye is. (Halljuk ! Halljuk! jobbfelől.) Azok közé tartozom, a kiknek meggyőződése szerint a mostani öröklési rendszer, habár nem is egyedüü, de egyik leglényegesebb oka annak a szokásnak, melyet a legkülönbözőbb nemzeteknél, különösen a parasztság körében találunk s a mely szokás a gyermekek számának korlátozásában nyilvánul meg. (ügy van !) Ezt a jelenséget meg akarták magyarázni mindenféle érvvel, indokkal. Felhozták a fényűzést, felhozták a lustaságot,^ felhozták a fizikai degeneráeziót. Csakhogy ezzel szemben azt látjuk, hogy van lakosság, a melyet mindennek lehet nevezni, csak épen fényűzőnek nem — mint a mi szász lakosságmik és a franczia parasztság széles rétegei; van lakosság, a melyről mindent el lehet mondani csak azt nem, hogy fizikalag degenerált volna mint például a dunántúli magyarságot (ügy van!) és van lakosság, a mely épen nem mondható lustának, de a melyek mindegyikénél mégis ez a szokás divik. Marad tehát, mint egyedüli általános ösztön: a vagyoni indok. (Igaz! ügy van !) Az, hogy a paraszt a maga birtokát elosztatlanul szereti hátrahagyni utódjainak, (ügy van !) ez a vagyoni ösztön hozza létre azt a borzasztó konzekvencziát (Halljuk! Halljuk!) a mely megnyilvánul az illető népek életében. Prancziaország, népének ezen szokása folytán évről-évre lejebb száll egy-egy; lépéssel az európai erőviszonyok lépcsőzetén. Es ha elgondoljuk, hogy a Széchenyi-féle mondás értelmében Magyarországnak is megvan az a becsvágya, hogy az európai nemzetek konczertéjében mindinkább érvényesülni tudjon, akkor ez a szokás, mely nálunk is jelentkezik, mindenesetre gondolkozóba kell, hogy ejtse az ország vezetésével foglalkozó faktorokat. Tanúi vagyunk annak, hogy az a borzasztó kivándorlás mennyire sorvasztotta országunk erejét. Nézetem szerint nagy könnyelműség volna azzal vigasztalni magunkat, hogy a kivándorlás ma már múló félben van, vagy épen megszűnt. Amerika, az a nagy gazdasági mágnes, rövid idő multával talán ismét éreztetni fogja vonzó hatását, és akkor, ha azzal is számolunk, hogy az egykerendszer mindinkább terjedni fog, — és én nem hiszem, hogy azzal nem kellene számolni — valóban azon helyzet előtt állunk, a melyet egy Rükert18