Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-330
128 330. országos ülés 1908 május 22-én, pénteken. hogy visszatükrözze. így van ez a biztosítási intézménynél is. Epén azért meg fogja nekem engedni a t. ház, hogy mikor a biztositási kodifikácziót sürgetem és az eddigi kodiflkáczió hiányaira akarok rámutatni, közgazdasági szempontokból induljak ki és elsősorban ezzel foglalkozzam. (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassék csak figyelembe venni azt, mily jótékony hatással van a biztosítás intézménye az egyén magángazdálkodására egyrészt, másrészt a közérdekre. Az egyénnél előmozdítja a takarékossági hajlam kifejlődését, fokozza a jövőről való gondoskodás vágyát és főleg függetleníti a véletlen esélyeitől, a mi által akaraterejét, munkaképességét és önérzetét fejleszti. A közt illetőleg igen sokat sorolhatnék fel, azonban csak egyre akarok rámutatni : arra a közhasznú tőkegyűjtésre, a mely csak a biztositási intézmény által érhető el. Az egyén a maga jövedelmét felhasználhatja saját szükségletei kielégítésére. De megteheti azt, hogy egy részt megtagad önmagától és a mit így önmegtagadás által nem használ fel, azt a köz czéljaira bocsáthatja, például az életbiztosítás utján. Midőn a biztosítottak a díjfizetéssel látszólag valamit feláldoznak, — a díjtartalékokban, a permanens nagytőkék összegyűjtése által, egy olyan nemzeti erőforrást teremtenek, a mely nemzetgazdasági kihatásaiban mérhetetlen jelentőségű, mert az ezen tőkék által létesített nagyobb méretű közgazdasági intézményekkel uj, fokozottabb termelőképességgel biró erőforrásokat létesítenek. Én épen ebben látom t. ház, a biztositási intézmény igazi hivatását: permanens nagy alapként összegyűjteni az apró díjbefizetéseket, a melyek máskülönben elaprózva megsemmisülnének és tönkremennének, így összegyűjtve pedig a köz fejlesztését beláthatatlan erőként támogatják és a nemzeti tőkegyűjtéssel, a közgazdasági fejlődés uj erőforrásaivá lesznek. Hiszen vessünk csak egy pillantást az oczeánon túlra ; mit látunk például New-York államban ? New-York államban 30 jelenleg működő biztositási társaságnak biztositási stockja az utolsó kimutatás szerint 10,613 millió dollárt tesz ki. Minő káprázatos, szédületes nagy összeg ez, minő hatalmas erőforrása a közgazdasági tevékenységnek, azt a mi szűk európai látókörünkkel szinte be sem tudjuk látni. A t. ház elnézését kérem, ha ezeket a tárgytól való eltérésnek méltóztatnék venni. (Halljuk! Halljuk !) Abból az intenczióból teszem ezt, mert a biztositási intézmény közgazdasági fontosságából akarom a kodifikáczió szükségességét, aktualitását éreztetni, kidomboritani és ebből akarok annak hiányaira rámutatni. Igen nagy jelentősége van nemcsak közgazdasági, de véleményem szerint politikai tekintetből is kivált a mi viszonyaink között a biztositási intézménynek és pedig a gazdasági önállóság kiépítése tekintetében. Már pedig gazdasági önállóságunk kiépítésének kezdetén a még rendelkezésünkre álló időt uj erőforrások megteremtésére kell felhasználni. Már az igen t. kereskedelemügyi minister ur is felvetette azt az eszmét, hogy, ha a pénzintézetek tőkéinek egy részét állampapírokban helyeznék el, mennyivel megkönnyitenék ennek az átalakulásnak munkáját. Ezt az eszmét, véleményem szerint, épen a biztosító intézménynél lehet és kell elsősorban megvalósítani, de azt igen természetesen csak más kodifikáczióval, a biztositási törvény megváltoztatásával lehet megoldani. A biztosító intézmények díjtartalékaikban sokkal nagyobb összegű állampapírokat képesek igénybe venni, mint azok a pénzintézetek, a melyek kedvezőtlenebb pénzügyi hírekre kénytelenek értékpapírjaikat újból piaczra dobni, hogy pénzt kapjanak. Ezzel kapcsolatosan szükségesnek tartom rámutatni arra, hogy a pénzügyi válság alatt miképen bánt el a külföld a mi értékpapírjainkkal. Az ebből a mostoha bánásmódból származott értékpapirhullámzásnak a csökkentésére, véleményem szerint, újból a felszívóképességgel biró biztosító intézeteket tartom a legalkalmasabb eszköznek. Szíves türelmet kérek t. ház ! mert igen fontos tényezők ezek a kodifikáczió kérdése szempontjából. Még csak egy irányban vagyok bátor a t. ház szíves figyelmét igénybe venni. (Halljuk.! Halljuk !) Eladósodott ország vagyunk, és én a magam részéről ezen eladósodásnak egyik okát épen biztositási intézményünk és főleg az életbiztosítási intézmény rendezetlenségében és az ebből természetesen következő elhanyagoltságban látom. Angliában, a biztositások hazájában, az életbiztosítás intézménye, mint az adósságtörlesztés egyik páratlan nem-e működik. Ugyanis Angliában a biztosító intézetek kölcsönt adnak ingatlanok vételére, vagy ingatlanok beépítésére. Az adós nem törleszt, csak kamatot fizet és egyúttal azon összeg erejéig életbiztosítást köt és ezzel fizeti adósságát. Engedelmet kérek, t. ház, a jelzálogkölcsönös törlesztés, a mely nálunk divatban van, ezt a rendszert nem pótolhatja. Mert ezen kölcsönök 40—60 évre köttetnek, ugy hogy a ki azt a kölcsönt megköti, alig éri meg annak az idejét, a mikor teljesen lefizetheti tartozását és igy áll be az a körülmény, hogy az utód nemcsak a maga csinálta adósságaiért, hanem az elődje adósságaiért is köteles dolgozni. Ez a fokozott eladósodásnak az útja, és ez a földteher emelkedésének egyik lényeges oka. Angliában az életbiztosítás fizeti la az adós adósságait. Ha az adós véletlenül elhunyt, mielőtt valamit is fizetett volna törlesztésképen, adóssága törlesztődik az életbiztosítás utján és az utód uj cselekvő vagyonnal kezdheti meg élete pályáját. Ezen fő kérdések fölvetésével reá kívántam mutatni arra, hogy a biztositási intézmény rendezetlenségén, és mielőbb való kodifikálásán segiteni sürgős szükség. Elhanyagolt állapotokat és teljes megbízhatatlanságot tapasztalunk e téren. És hogy itt némileg feltüntessem állapotainknak sivár voltát, reá kívánok mutatni arra, hogy a
