Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-328
328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. 5 majdnem minden, felekezetet közvetlenül érintenek és érdekelnek. Itt van a párbér megoldása, minőség és kiszolgáltatási mód szerint. A lelkészeknek a hivek szolgáltatják ma a megélhetési eszközöket, a mi ideális szemponttól lehet helyes, de gyakorlati szempontból nem helyes, sőt veszedelmes. A lelkésznek, tartozzék bármely felekezethez, szüksége van működésének megalapozása végett erkölcsi tekintélyre és anyagi íä^etlenségre. Ha a hivek szolgáltatják járandóságait és megélhetése eszközeit, még pedig olyan különféle, majdnem nevetséges módon, a melyek a régi korból származnak, akkor az a szükséges összhang, a melynek a lelkipásztor és a hivek között fenn kell állania, megzavartatik és ez néha épen a nehéz adózási terhek miatt a hiveknek gyanakvását, elégületlenségét szitja és növeli. En nagyon jól ismerem a t. miniszter ur kijelentéseit, tapasztaltam czélzatait és szándékait e tekintetben, és tudom, hogy akarja ezeket a párbéreket és egyházi szolgáltatásokat a hitközségek vállairól leemelni és ezeket más módon rendezni, állami segélyezéssel vagy más oly módon, mely a lelkészek függetlenségét kellőképen biztositja. Feltételezem, sőt meg vagyok győződve, hogy ő ezt sürgősen meg fogja tenni; de mivel emberfeletti erővel és elég fizikai idővel ő sem rendelkezik, hogy minden kérdést hevenyében és egyszerre megoldjon, hiszem, hogy fokozatosan, kellő számi tással és tapintattal fogja ezen kérdéseket a megoldás felé vezetni, sőt a megoldást már elő is késziti. Tehát csak arra szoritkozom, hogy midőn ezeket a kérdéseket felemlitem a t. miniszter urnak, a közhangulatból ösztönzést adjak és rámutassak arra a számtalan sok kérvényre, a mely a képviselőház asztalán fekszik, részben tárgyalás alatt van, részben pedig már átutaltatott a kultuszminiszter ur jóakaratú figyelmébe, s a mely kérvények mind a párbérszolgáltatásoknak megváltását, eltörlését czélozzák és szorgalmazzák. A mi a közhangulatnak azt a levegőben lebegő és folytonosan kisértő óhajtását és kivánságát illeti, a mely a katholikus autonómiára vonatkozik, e tekintetben talán nem is kellene szólanom, vagy pedig nagyon rövidre kellene fognom megjegyzéseimet, mert épen a Budapesti Hirlap mai reggeli számában olvastam . . . Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Az nem autentikus. Annyira még nem vagyunk. Csóti Géza : ... hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur a katholikus autonómiának kérdését kidolgozta és legközelebb a képviselőház elé terjeszti a katholikus autonómiának szervezetét. Ha megfelel a valóságnak ez a közlés és hiradás, nagyon örvendetes ; de ha nem felel meg, nagyon kérem a t. miniszter urat, szíveskedjék tőle telhetőleg ezt a kérdést előkészíteni, illetőleg az előkészítését befejezni, hogy a katholikus autonómiára vonatkozó tervezet minél előbb a képviselőház elé kerüljön és ez a kényes kérdés megoldást nyerjen. Én, a mint már a múlt esztendőben is megjegyeztem, tartózkodó állásjoontra helyezkedem a katholikus autonómiával szemben. Ha ez eszköz lesz a benső hitélet megszilárdítására, az egyház tagjai összetartozandóságának felélénkitésére, anyagi ügyeinek vezetésére, a hazafias és kulturális czélok előmozdítását szolgáló törekvések megizmositására, fellendítésére és felpezsditésére, akkor hazafias lélekkel és nyugodt lelkiismerettel üdvözlöm, óhajtom és kívánom a katholikus autonómiát. De ha a katholikus autonómia esetleg akadék, olyan szervezet kívánna lenni, a mely az egyház hierarchikus szervezetével meg nem fér és meg nem egyezik, a mely talán épen megakasztja az üdvös hitéleti fejlődést, az egyháznak kormányzatát, akkor én a katholikus autonómiát magam részéről, nem kívánom. De mert tudom azt, hogy a közoktatásügyi miniszter urnak körültekintése, avatottsága ebben a kérdésben, az ő nagyjelentőségű szereplése a katholikus autonómia előkészítésében elég garancziát nyújt arra nézve, hogy ez a szervezet, ha késik is, azért késik, mert komoly megfontolást igényel, mert mindenre kiterjedő figyelemmel kell azt előkészíteni, mert minden eshetőségre számítani kell: épen azért türelmetlen e kérdésben nem vagyok, hanem nagyon méltánylom a kultuszminiszter urnak óvatosságát, figyelmességét, de egyúttal aggódom, hogy ha ő ezt a kérdést meg nem oldja, akkor a magyarországi katholikusság autonómiát soha kaj>ni nem fog. Nem akarok jósló lenni, de nekem ez az előérzetem. És ha a katholikus autonómia a hitélet felpezsditésére, a hazafiasság és a nemzeti állam kiépítésére akar kooperálni, akkor ez sürgős szükség, és akkor kívánom és követelem ; de ha nem kooperál e szempontból, akkor maradjon meg a katholikus egyháznak intéző szervezete, ugy, a mint most van, és a katholikus világi elemet más módon kell az egyházhoz lánczolni, az ő kihatásukat a társadalomra — nem akarom említeni a politikai életet — másként kell szorgalmazni és létesíteni. T. ház! Ez a kérdés a kongniaval együtt 1887. évi márczius 22-ike óta bír históriával, változatos, és érdekes históriával. És az épületes, a jellemző és mélyrehajtó történelmi mozzanatokat épen a kultuszminiszter ur teremtette meg ennek a kérdésnek historikumában. A mi a kongrua ügyét ületi, az, ugy tudom, s azt hiszem, a t. háznak minden tagja ismeri, ha nem is egészen, de annyira elő van készítve, hogy rövid idő alatt ez a kongrua-rendezés valósággá is válik. En jelentésekből és hallomásokból győződtem meg arról, hogy ez a kongrua-rendezés ugy van kontemplálva, hogy 1600 korona minimális fizetés biztosíttatik a lelkészkedő papnak, 1000 korona pedig a káplánok részére. T. képviselőház ! ízléstelen dolog volna, ha én e tekintetben mélyreható kritikát gyakorolnék épen a fizetés és járandóság szempontjából, de a t. ház bölcsességére, elfogulatlan Ítéletére és bírálatára bizom azt, hogy vájjon egy egyetemi kvalifikáczió-