Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.
Ülésnapok - 1906-326
434 326. országos ülés 1908 május 18-án, hétfőn. venni, hogy tavaszi, árvizes időkben erős ekvinokcziális szelek járnak, és igy természetesen a védekezés elég súlyos viszonyok között folyik le. Hogy már mostan az ármentesitő társulatok azoktól a súlyos megpróbáltatásoktól és aggodalmaktól megmentsék magukat, a melyekkel az ilyen hosszú tartamú árvizek járnak, a legexponáltabb töltésrészeket téglaburkolatokkal szokták ellátni, a mi bizony igen tetemes költséggel járó munka és abban áll, hogy a töltéseknek a viz felőli eredeti lejtőjét — a koronaszélességet — 9 —10 méterre kiegészitve, bevágják, s egy 1:1 legfeljebb 1: l 1 / 2-hezi' viszonyú lejtőt állitanak elő, ezt az uj lejtőt gondosan lesulykolják majd annak tömör sima, felületére, az alaptól kezdve beépitve, — kellőleg az alapba— 15 — 30 centiméter vastagságú jó czementhabarcsba rakott tégla burkolatot helyeznek el.' Ezen burkolatok rendszerint igen jól beválnak, különösen hogyha a beépítéshez használt téglaanyag gondosan lőn megválasztva, mi czélból legnagyobb fajsúlyú és a legjobban kiégetett téglaanyag használandó. Azonban bizonyos idő multán a téglaburkolatok is fentartást igényelnek, nevezetesen a legjobban kiválogatott tégla közt is sok akad, a mely a csapadékokból nagyobb nedvességet véve fel a kellőnél, tél folyamán kifagy és j>orladozóvá válik. Ezen téglákat tehát, a mint ilyenek észlelhetők, nagy gondossággal ki kell szedni, és ezek helyére ismét czementhabarcsba helyezetten más jó téglákat beépiteni. Még nagyobb baja a tégla-burkolatoknak, a mit nem tartok feleslegesnek szóvá tenni és a mire nézve a múlt esztendőben egyes vonalakon kedvezőtlen tapasztalatok tétettek, hogy a téglaburkolat mögött a töltés lejtőjén természetes sülyedések és ülepedések következtében vagy jaatkányfurások, üregek által mélyedések támadhatnak. Ha pedig ezen üregeket idejekorán meg nem figyelik, és el nem távolítják, árvizek idejében megtörténik, hogy a hullámvetés erősen vágva a téglaburkolatot, azt ostromával a mögötte képződött lejtő-sülyedésbe bedönti; a burkolat behorpadásával annak darabokra törése együtt jár. mire a hullámverés továbbfolytatva ostromló munkáját, a támadt réseken át megkezdi a védtöltés anyagát felszaggatni és kimosni, és pedig oly vehemens módon, mikép egyes nagy intenzivitásu viharok alkalmával a gáttestnek bevédése csak nagy ijedtség, s nagy fáradság árán történhetett meg, még pedig annyival is inkább, mert ilyen esetekben a védekezés nem könnyű dolog, miután karókat vagy hegyezett pallókat leverni a vizalatti téglarakások közé alig lehet, s legczélszerübbnek mutatkozott földdel töltött zsákok tömeges lesülyesztését alkalmazni. Ezzel a nehézséggel szemben talán nem felesleges, ha erről a helyről elmondom, hogy a téglaburkolatok felülete olyanforma gondozást igényel, mint a vonatok járása közben valamennyi vasúti kocsi; a mint megáll a vonat, azonnal végigmegy mellette néhány ügyes vasúti lakatos, vagy kovács, s minden tengelyt végigkopogtat, hogy meggyőződjék róla, nem talál-e tört vagy repedt tengelyt és ha ilyet vesz észre, nem marad más hátra, mint az illető kocsit kikapcsolni. Hasonló eljárás szükséges a téglaburkolatok felügyeleténél is. öszszel és tavaszszal könnyű kalapácscsal végig kell kalapálni azok felületét és meggyőződni, vájjon nincsen-e valahol üreg a burkolat mögött és a hol a kalapács ütése alatt tompa hang által elárult ilyen sülyedés mutatkozik, ott menten ki kell vágni a burkolatot, gondosan betömni a talált üreget s aztán helyreállitani a burkolatot. Ha ilyen szorgos felügyelet alkalmaztatik a téglaburkolatok felett, ugy ez által azok védképessége teljesen kétségen felüli lesz. A múlt évi árvízvédelemnek az alábbinál egy még sokkal szomorúbb jelensége is volt. A védelem ugyanis az összes vonalakon sikerrel ért véget, kivéve az alsó tiszai rudolfsgnadi ármentesitő és belvizszabály T ozó társulatot, a hol egy 7 szerencsétlen zsilipszakadás következtében a váratlanul több mint 14.000 katasztrális hold a legszebb terméskilátásokkal az árhullámok áldozatává lett és egy virágzó magyar érzésű német község majdnem a végelpusztulásba jutott. Annyival tragikusabb e község lakosainak helyzete, mert több mint huszonöt esztendeje óriási harczot viv az elemekkel és nagyon sokszor szenvedte végig az elárasztás kálváriáját, mig az öblözet 1895. évi legutóbbi elárasztása után a legfokozottabb tevékenységgel újra feléépitette védvonalait, belvízrendezést csinált, szivattyútelepet épített, szóval megtett mindent 14.000 katasztrális holdjának legteljesebb biztosítására. És íme egész váratlanul a szépen megalkotott zsilip-telep bedőlt, s a szakadáson beözönlőit árvizveszedelem majdnem a megsemmisülésbe visszavetette a községet. Ez a szomorú körülmény mintegy kötelességemmé- teszi, hogy röviden foglalkozzam ennek a zsilipszakadásnak kérdésével és ráutaljak arra, hogy hazánkban a zsilipépités 1887 óta nagyon üdvös reformon ment keresztül. 1887-ben szakadt le Szeged fölött a kis tiszai zsilip, a gondviselésnek igazán szerencsés rendelkezése folytán alig hatméteres árvíznél, holott beszakadhatott volna nyolcz egyketted méteres árvíznél is, a mi következményiéiben sokkal nagyobb csapást mért volna az országra. Az a zsilipszakadás nagy tanulságával meggyőzte a szakértőket arról, hogy a zsilipeket egészen különleges módon kell építeni, nem oly keskeny méretekkel, mint hajdanában, alig 12—• 14 méter szélességgel, hanem az egész töltésalapra kiterjedően, tehát 35—40 méter alapszélességgel a végből, hogy a zsilip alapja alatt érvényesülő vízmozgás, a mely a nagy víznyomás mellett természetszerűen jelentkezni szokott, veszedelmessé ne válhasson. Az ujabb tapasztalatok azonban még ezen építési módozat alkalmazása mellett sem vezettek
