Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-326

432 326. országos ülés 1908 május 18-án, hétfőn. vonatkozó részét átolvasván, végtelen örömmel tölt el az, hogy az 1894: V. t.-cz. alapján eszközölt telepítések mindazokon a teriileteken, a hol azok létesítve lettek, igazán kedvező és kecsegtető eredménynyel értek véget és szinte bámulatomnak kell kifejezést adnom, mert hiszen köztudomású, hogy a telepítésekre bizony nem a lakosság eleje, nem a legerősebb, a legellentállóbb része szokott vállalkozni. A kik a versenyt polgártársaikkal szemben fel tudják venni és megállják ott azon a területen, a hol születtek, azt a helyet el nem hagyják, és rendszerint csak azok, a kik a sorsnak, nem tudom minemű csapása vagy saját gyengeségük folytán nem tudnak maguknak helyet biztosítani, azok hajlandók az eltelepülésre. Mindennek daczára azok az eredmények, a melyek a költségvetés indokolásában fel vannak tüntetve, a lehető legkedvezőbbek, a mit abból láthatunk, hogy ezek a telejjes községek, nagyon kevés kivétellel, fizetésbeli kötelezettségüknek eleget tudtak tenni. Már pedig, ha az a telepes község pénzügyi tekintetben rendet tud tartani, az evidens jele annak, hogy tud boldogulni, hogy életképes. A munkásházak véghetetlen üdvös és hasznos intézményének kérdésében bizonyos tekintetben kénytelen vagyok Mezőn Vilmos t. képviselőtársamnak igazat adni, különösen Csongrád megyét illetőleg; épen az én kerületemben a munkásházak létesítése nagyon nehezen halad előre. A mint ő is jelezte, az alispán úrral minden lehetőt elkövetünk ez irányban és a lakosság részéről is nagy a kívánság; Horgosról, Kistelekről, Sándorfalvárói nagyon sokan jelentkeztek, a kik nehezen várják, mikor fognak szabadulhatni munkásházak létesítése által mostani nagy megterheltetésüktől. Mert a túlnépesedés folytán és lakóházak hiányában az a helyzet most arra felé, hogy egy zsellérszoba után elkérnek 50—60 frtot; már pedig, ha mimkásházacskák lennének egy jjár száz négyszögöl területtel, mindezek a költségek 50 — 60 K-val megoldhatók volnának rájuk nézve; az illetők e munkásházaknak máris birtokába léphetnének és ezek árát legfeljebb 30 év alatt az állam segélyével le törleszthetnek. Hogy ez az üdvös akczió ott oly nehezen halad előre, annak főoka az, hogy a községeknek nincsen saját területük, a hol a munkásházakat létesíteni lehetne; vagy uradalmi földek, vagy u. n. közbirtokossági földek köritik a községeket. Próbáltam magam is, nem egy kísérletet tettem Horgos közbirtokosságával tárgyalni, de azt a választ kaptam, hogy oly kevés földjük van, hogy nem nélkülözhetnek semmit se. ifj. Madarász József: Ki kell sajátítani. Reök Iván: Kieszközöltük, hogy a Kárászuradalom igen mérsékelt áru földdel rekompenzálná őket. Mindennek daczára nem lehetett velük megegyezni és igy nekem is az a meggyőződésem, hogy a múlt évi törvényalkotásnak nagy fogyatékossága az, hogy egyidejűleg nem biztosítottuk a kisajátítási jogot. Ha egy közcsatornáról, viczinális vasútról vagy a közérdeket némileg érdeklő valamely úttest létesítéséről van szó, a kisajátítás nem ütközik akadályba, de a mikor itt százak, ezrek jövőjéről, egzisztencziájáról van szó, az emberek sziikkeblűsége miatt a legjobb intenczió — megfelelő, czélravezetó* törvényalkotás hiányában — sikertelen marad. (Igaz! Ugy van!) Néhány szóval reflektálni akarok Mezőfi Vilmos t. képviselőtársam egy előbbeni beszédében tett nagy kirohanására is,, melyet a Pallavicini-uradalom ellen intézett. Én elvben magam is a magyar közgazdasági politika sarkkövének tartom, hogy az Alföldön meg kell a nagybérleteket szüntetni és a kisemberek részére kell apró bérleteket statuálni. (Helyeslés.) Csongrád megyében épen az én kerületemhez tartozó néhány község inicziativájára magam is lépéseket tettem ez irányban Pallavicini Sándor őrgrófnál. Igyekeztem meggyőzni őt arról, hogy az ő uradalmában ez különösen elsőrendű feladat, hogy t. i. ott van 25—30.000 hold föld 20—30 bérlő családnak a kezében. Az uradalmat köröskörül folyton népesedő nagyközségek veszik körül, s ezekben a községekben a föld hiánya miatt a népesség igazán az elégületlenségnek már majdnem a tetőpontjára jutott, s nem lehet a bajon másképen segíteni, mint úgy, hogy ha a nagybérletek szukczesszive megszüntettetnek és átváltoztatnak hosszú tartamú kis bérletekké, (Helyeslés.) hogy a nép földhöz jusson. Azonban meg kell jegyeznem, — se tekintetben igazságot kívánok szolgáltatni Mezőfit. képviselőtársam*hangoztatott vádjával szemben — hogy őrgróf Pallavicini Sándor ur egyáltalában nem zárkózik el eme gondolattól, s hozzám irt levelében jelezvén, hogy most is több ezer holdnyi terület van a kisbirtokosoknak kiadva, kinyilatkoztatta, miszerint hajlandó a jövőben még több területet ily czélra bérbe adni: de csak akkor, ha a nagybérletek szukczesszive lejárnak, mert azok, sajnos, még 8 —10 esztendőre szólnak. De van egy jelentékeny véleménykülönbség is az őrgróf ur közt és közöttem ebben a kérdésben. Ezek a községek, nevezetesen Sándorfalva, Tápé, Algyő, Kistelek ugyanis arra az egészséges eszmére jutottak, hogy miután tudják, hogy az őrgróf ép ugy, mint bármely nagy uradalom nem szivesen veszi, ha jövőben a mai 25 — 30 nagybérlő helyett 1000—2000 kisbérlő családdal lesz dolga, mivel ezen nagy megszorítás mellett a földek művelési módjának ellenőrzése, de különösen a bérösszegeknek beszolgáltatása nagyon sok dologgal fogna járni, ők maguk azt a jtropozicziót tették, hogy a községek hajlandók az erkölcsi és anyagi garancziát a kiveendő területekért elvállalni hajlandók a községi képviselőtestületnek tekintélyesebb polgáraiból u. n. végrehajtó bizottságot alakítani, (He-