Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.
Ülésnapok - 1906-326
422 326. országos ülés 1908 május 18-án, hétfőn. Mezöfi Vilmos: Á képviselő ur azt mondja, hogy a szoczializmus is megszűnnék. Hát ha igy szüntetnék meg a szoczializmust, ilyen cselekvéssel, és önök 48-asok szüntetnék meg, én rögtön belépnék a függetlenségi és 48-as pártba. (Zajos ellenmondás és derültség balfelől.) Nehogy engem részrehajlással méltóztassék vádolni, hivatkozom egy elhunyt képviselő tanúvallomására, boldogult Uray képviselő urnak még 1902 márczius 13-án itt a képviselőházban elmondott beszédére arra vonatkozólag, hogy nem elég, hogy ezek az óriási latifundiumok, például Csongrád megyében ez a százezer holdas uradalom ugy ráfekszik arra a sok ezer aj>ró kisgazdára, hogy nem juttat neki egy talpalattnyi földet sem feles vagy harmados művelésre, hanem ha juttat, akkor kortesszolgálatokért juttatja, mintegy jutalomkép, sőt már most is kihasitott az uradalom egy nagy darab földet és azt mondja, hogy ezt a nagy darab földet nem adom oda ennek vagy annak a bérlőnek, hanem megtartom házi kezelésben, hogy a választás előtt apró holdakban odadobjam nektek, kisgazdák . , . (Zaj.) hogy majd arra voksoljatok, a kit én parancsolok rátok. (Zaj.) Fenyvesi Soma: Az nem baj. Elnök: Kérem Fenyvesi képviselő urat! (Zaj.) Molnár Jenő: Tessék ezt meghallgatni. Azért jöttünk ide, hogy a nép érdekét védjük, nem a nagybirtokosokét. (Zaj.) Elnök: Kérem Molnár képviselő urat! Molnár Jenő : Tessék folytatni! (Derültség.) Mezöfi Vilmos: T. ház! Mikor ilyen dolgokat látunk és tapasztalunk, akkor ne tessék csodálkozni azon, hogy felmerülhet ezen törvényhozás tagjainak lelkében is az óhaj és a gondolat, hogy ennek az országnak is szüksége van arra, hogy a latifundiumok, hitbizományok, egyházi földek megváltassanak, kisajátittassanak és apró parczellákban a népnek odaadassanak. Mert ha ezekkel a nagybirtokokkal igy cselekednének, akkor megtörténhet, a mit Lovászy kéjTviselő ur mond, hogy kipusztul az elégületlenség és az elégületlenséggel a szoczializmus. Hát miért nem cselekszi azt Pallavicini ur maga vagy helyettese? Miért nem öli meg a szoczializmust Csongrád-megyében, miért nem ad minden kisgazdának földet, a ki ott apró földön nyomorúságosan gazdálkodik, miért nem juttat a csányi, tömörkényi, a mindszenti vagy szegvári stb. tanyákon élőknek apró parczellákban 29—30 holdat, hogy ott a jólét uralkodjék? Hiszen a t. képviselő urak szive is sajogna, ha bejárnák az alföldi községeket, a hozzájuk tartozó tanyákat és látnák, hogy évről-évre szaporodnak a tanyai épületek és a tanyai épületek közt egyre kisebb és kisebb lesz az a föld, a mely ahhoz a tanyához tartozik. Mint a hogy én lelkemben sirva tapasztalom ezt valahányszor Csongrádmegyében, az én kerületemben járok. Minden esztendőben látom, hogy több és több a tanya, közelebb és közelebb szorulnak egymáshoz a tanyai épületek, a mi annyit jelent, hogy jobban és jobban felaprózódik a föld. De viszont ott látom Pallavicini urnak 100.000 hold földjét, mint egy érintetlen szentséget, a melybe a paraszt terjeszkedni nem tud, a melybe csak sóvárgó pillantásait tudja vetni. Ha ilyen dolgokat látnának a t. képviselő urak, mint én, meg vagyok győződve, hogy önök is az én álláspontomra helyezkednének. De nemcsak ez történik ott. Van abban a vármegyében sok ezer szegény földmunkás, kisgazdaszülőktől származottak, a kik már az apjuk tanyáján nem tudnak megélni, kiknek az a szegény kisgazda nem tud kenyeret adni, tanyáján nem tudja őket használni, mert maga is elég ahhoz, hogy a kis földjét művelje. Ezek a kisgazda-fiuk vagy azok a proletár földmives munkások ott Csongrádban, Békésmegyében, de másutt is, mert én csak jellemzésül emeltem ki épen ezt a megyét, kaphatnának ott az uradalomban jövedelmező munkát. De mi történik? Hogy az uradalom egy-két hatost megspóroljon, hozatja a rutén, a galicziai a felvidéki munkásokat, talán épen a miniszter ur közbenjárásával, talán a miniszter ur is juttat neki a mezőhegyesi munkásíartalékból, és azok a csongrádmegyei jó magyar földmunkás parasztok, a legmagyarabb földön született munkások kénytelennek elmenni kubikos munkára Galicziába, vagy Vulkánba, E,esiczába, a bányák mélyébe... (Nagy zaj balfelől.) Szemere Huba (közbeszól). Elnök: Kérem Szemere urat. (Zaj.) Mezöfi Vilmos: Nem értettem . . . (Zaj.) Szemere Huba: Azt mondtam, hogy az izgatók ne vegyék ki a szegény nép kezéből a kenyeret. Elnök: Kérem Szemere képviselő urat, szíveskedjék a közbeszólásoktól tartózkodni. Szemere Huba: A nagybirtokosoknak is élni kell! Elnök: Másodszor figyelmeztetem a képviselő urat. Mezöfi Vilmos: Hiszen épen az a baj, hogy ők nem engedik a kisbirtokost és munkást élni. Ezek a viszonyok, a melyeket most elmondtam elsősorban Csongrád megyére vonatkozólag, már ezelőtt tiz évvel is ilyenek voltak, mielőtt még egyetlenegy szoczialistát látott volna az a munkás nép. Már ezelőtt tiz évvel, mielőtt még betettem volna lábamat arra a területre, a csongrádmegyei szegény munkások ezer mértföldnyire vándoroltak a nyáron, hogy kenyerüket megkeressék, mert ebben az uradalomban az ő számukra nem volt munka. Én nem vagyok elfogult, én elismerem a nagybirtokosoknál is, ha ott nemes sziv, jó sziv honol. Ott van pl. Csongrádmegyében a mágócsi uradalom, gróf Károlyi Imre uradalma. Tudom,
