Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-326

414 326. országos ülés 1908 május 18-án, hétfőn. nak előmozdítására annyi, mint semmi. Én nem tudom, hány legelöt akar a kormány ebből a csekély összegből megszerezni; nem hiszem, hogy tiz községet el tudna látni belőle legelővel. Azonfelül a kormány meg fog győződni róla, ha ugyan már eddig meg nem győződött, hogy a legjobb akarat mellett még pénzért sem igen fog legelő rendelkezésére állani. Békés, Csongrád, Csanád és Bihar vármegyében a föld legnagyobb része nagybirtok, latifundium, hitbizomány. Mikor az ember a község határában az utolsó kisgazda földjét elhagyja, kezdődik az óriási uradalom. A községnek se földje se határa. Honnan fogja tehát a földmivelésügyi miniszter ur a legelőre alkalmas földet megvásárolni ? Bartal Ferencz: Az úrtól veszi, nem a paraszttől! Attól nem lehet összeszedni! (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek ! Mezöfi Vilmos: De az ur nem adja! Szemere Huba : Dehogy nem adja! (Zaj.) Mezöfi Vilmos: A hitbizományhoz nem nyúlhat a kormány akármilyen hatalmas, a nagybirtokos pedig szóba sem fog állani a kormánynyal. Gaál Gyula: Hányat vettek meg idáig is! Simkó József (közbeszól). Ez szörnyű izgatás ! Mezöfi Vilmos : Ha Simkó t. képviselőtársam azt hiszi, hogy, a mit én most mondok, az izgatás, akkor téved. Ezzel csak elő fogom mozditani azt, hogy a nagybirtokosok annál szivesebben fogják odaadni földjük egy részét közlegelő czéljaira a kormánynak, hogy bebizonyítsák, hogy én hazudtam. (Nagy zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Mezőfi Vilmos: Ezt az izgatást tehát ne ítélje el Simkó t. képviselőtársam, hanem örüljön, hogy alkalmat adok a nagybirtokosoknak annak bebizonyítására, hogy azért a 200.000 koronáért szívesen adnak a kormánynak legelőt. A mi, ha megtörténnék, én örülnék legjobban, mert én csak azt sajnálom, hogy ilyen csekély összeget állított be a földmivelésügyi miniszter ur ennek a nagy szükségletnek a fedezésére. Mert bárhol fordul meg az ember az Alföldön, állandóan hallja a panaszt és jajgatást, hogy tönkre kell menni a szegény embernek, nincs, hova kihajtsa az apró marháját, a mely, ha kimegy az utczára, behajtják és a gazdáját megbírságolják. Hogy ezen a bajon a miniszter ur segíteni akar, azért üdvözlöm. De elégtelennek tartom az összeget és attól tartok, hogy, a miként a munkásházaknál tapasztaltuk, ugy a nagybirtokosok itt is azt a néhány hold földet a legelő czéljaira sem akarják majd a kormány rendelkezésére bocsátani. Ezért akarok rámutatni arra, hogy, ha a földmivelésügyi miniszter ur igazán meg akarja menteni a magyar népet, arra nincs más mód, mint a hitbizományok kisajátítása. (Élénk mozgás a baloldalon.) Mielőtt rátérnék a telepítés kérdésére, egy tiszteletteljes kérést és kérdést intézek a földmivelésügyi miniszter úrhoz. A mikor a mezőgazdasági munkások és munkaadók közti jogviszonyról szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk,' a földmivelésügyi miniszter ur, talán az én kezdeményezésemre is, a munkásügyi bizottságban és azután a képviselőházban határozati javaslatot fogadott el, a melyek értelmében a ház utasítja a földmivelésügyi kormányt, hogy a mezőgazdasági munkások kötelező betegsegélyezésére vonatkozólag mielőbb törvényjavaslatot nyújtson be. Ezt a határozati javaslatot, a melyet a ház elfogadott, vagyok bátor a miniszter ur emlékezetébe idézni és kérdezni, mennyire haladt előre Magyarország földműves munkásainak kötelező betegsegélyezési ügye. Annál inkább ajánlom ezt a miniszter ur figyelmébe, mert ma délelőtt komoly, szakszerű vitából láttuk, hogy az ipari munkások baleset és betegség elleni biztosításának ügye egységesen van rendezve. Már működik a pénztár, a mely az ország valamennyi ipari munkását betegség, s baleset ellen biztosítja. így tehát elérkezett az ideje, hogy a sokkal nagyobb tömegben levő földműves munkásságra is kitérj eszsze gondoskodását az állam. Ez is égető kérdés és azért vagyok bátor erre a képviselőházi határozatra a miniszter ur figyelmét ismételten felhívni. A miniszter ur költségvetésében van egy nagy hiányosság, a melyet sem a költségvetés megokolásában, sem az ország közállapotairól kiadott jelentésben jjótolva nem látok. Ez pedig az, hogy mi volt a bére az ország különböző ménes birtokain, a gödöllői koranauradalomban, a paládkai csikó telepen, és igy végig mindazon üzemeken alkalmazott munkásoknak, a melyeket a kormány tart fenn. Az én nézetem szerint a legelső gazda, földműves szempontból a magyar állam. Annak kell tehát jó példával előljárnia. Minthogy a gazdasághoz szorosan hozzátartozik a munkáskérdés, jogos az a kívánság, hogy megtudjuk, hogy az állam a maga telepein hány munkást tart, miként szerződik velük, miként díjazza őket. Tudni akarjuk ezt, hogy az ország többi földbirtokosai az államtól vegyenek példát. De ha a költségvetésben ennek nyomát sem látjuk, ha nem tudjuk, hány munkást foglalkoztat, sem azt, hogy miként díjazza a munkásokat, akkor ez a példaadás az állam részéről hiányzik. Egy hang (a baloldalon): Ezt szocziálista vezéreknek tudniok kellene ! (Zaj. Elnök csenget.) Mezőfi Vilmos: Kérem tehát a miniszter urat, gondoskodjék róla, hogy a jövő évi költségvetésben ez a kimutatás helyet foglaljon. Eddig csak egyetlen egy tényt találtam a költségvetés indokolásában a munkások díjazására vonatkozólag és pedig a költségvetés indokolásának 36-ik lapján olvasom a következőket : A gazdasági kiadások rovatánál a földmivelési kiadásoknál (Olvassa): »több 197.406 koronával egyrészt a munkabérek rendkívüli emelkedése folytán, másrészt mert részes művelésre nem lehet elég munkást kapni, s igy nagyobb területeken kell a különféle munkákat pénzért végeztetni. A mezőhegyesi ménesbirtokra a nyári munkásokat csak szalonna-járandóság adása mellett lehetett fel-