Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-326

326. országos ülés 1908 május 18-án, hétfőn. 411 tácziózás után legújabban nébány hold földet átengedett az uradalom, természetesen nem ingyen, hanem pénzért. (Mozgás.) Elnök : Két óra van. Az ülést két órára felfüggesztem. A képviselő ur fogja folytatni beszédét. (Szünet után.) (Az elnöki széket Návay Lajos foglalja el.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Mezőfi Vilmos képviselő urat illeti a szó. Mezöfi Vilmos: T. képviselőház! A földművelésügyi tárcza 1908. évi költségvetése 82,276.436 korona összkiadásából munkáspártoló czélokra az indokolás és a részletes költségvetés tanúsága szerint 1,260.000 koronát irányoz elő. Ilyen költségvetésből ezt az összeget munkások segélyezésére • ós támogatására Végtelenül csekély összegnek tekintem; annál csekélyebb összegnek, ha tekintetbe veszem, hogy állami lótenyésztő intézetekre e költségvetés 7,441.498 koronát áldoz, a mely összegből azonban csak 2,714.000 korona térül meg, 4,507.000 korona pedig teljesen elveszett olyan kiadás, a mely vsssza nem térül. Ha tehát az állam és a földmivelésügyi minisztérium lovakra, lótenyésztésre 4,500.000 koronát tud esztendőről esztendőre ugy kiadni, hogy az vissza sem térül, akkor teljesen jogosult az a panasz, hogy ennek a költségvetésnek 82 millió korona összkiadásából 1 millió 260 ezer koronát áldozunk csak az emberekre, a mindenkitől elhagyott földmunkásokra. Ezt teljes joggal keveselhetjük, annyival inkább keveselhetjük, ha tekintjük, hogy milyen czélok előmozdítására kéri a földmivelésügyi miniszter ur a parlamenttől ezt az 1 millió 260 ezer koronát. Erre nézve felvilágosit bennünket a költségvetés indokolásának 164. oldala, a melyen azt olvassuk, hogy tízezer koronát kér a miniszter ur a munkásközvetités nyilvántartására, ennek dologi költségeire, valamint az azzal kapcsolatos utazási költségekre. Jól tudom, t. képviselőház, hogy a minisztériumban van valami központi munkaközvetítő intézmény, a mely intézménynek az egész országban vannak megbízottjai, a kik a munkaközvetítést irányítják; őszintén megvallom azonban, hogy még sohasem beszéltem olyan munkásemberrel — pedig meglehetősen sok földművesmunkással jövök egy esztendőben érintkezésbe — a ki eldicsekedett volna nekem azzal, hogy őt az állam közvetítette volna valahova, valamely munkahelyre. Nem akarom kétségbevonni a jóakaratot ós a jóindulatot — és ez mint vörös fonál fog beszédemen végigvonulni — ezen tárcza ezidőszerinti vezetőinél e ezélok előmozdítása dolgában. Csak arra akarok rámutatni, hogy egyszerűen nevetséges egy olyan nagy országos czélt, mint a munkaközvetítést rendszeresen előmozdítani, azt hatályossá tenni akarni és ennek a czélnak az előmozdítására pusztán tízezer koronát kérni. Mert láttuk t. képviselőház, hogy az ipari munkások munkaközvetítő intézményénél, a melynek költségeire csak ma szavaztunk meg ezreket, hogy az is mily csekély összeg. Pedig a kisipari munkások Magyarország lakosságának csak egy kisebb hányadát képezik, ellenben földművesmunkás van Magyarországon 3—4 millió. Hát miképen gondolja és véli a földmivelésügyi miniszter ur ebből a néhány ezer koronából Magyarországon a munkaközvetítést eszközölni, azt teljessé, hatályossá és eredményessé tenni. Maga az a dolog, hogy csak tízezer koronát kér a miniszter ur a munkaközvetítés czéljaira, bizonyítja, hogy a földmüvesmunkás közvetítése Magyarországon tulajdonképen nem létezik, és nem komoly dolog. Lett volna, igenis, munkaközvetítés, hogyha azok a földmüvesmunkás-szövetségek, a melyek alapszabályszerűen működnek, a melyek jóváhagyattak, ha ezeknek kezébe tétetett volna le a munkaközvetítés, ezek ezt eredményesen eszközölték volna. De az állam, habár a maga költségével és a maga közegeivel ezt a földmüvesmunkaközvetitést megcsinálni nem tudja vagy feleslegesnek tartja, mégis a munkások szervezkedési hajlamából született országos munkaközvetítő intézeteket, a melyeket munkások tartanak fenn és igazgatnak, egész erejével üldözi, csoportjait vidéken feloszlatja. Ebben a szeretetben, a melylyel az állam ezen munkaközvetítő intézmények iránt viseltetett, előljárt a t. földmivelésügyi kormány. A helyzet tehát ma az, hogy földmüvesmunkaközvetités, a mely a nevet megérdemelné, nincs. A munkások megpróbálkoztak ezzel a maguk erejéből, de nem tudtak semmire sem menni, mert az államhatalom csoportjaikat feloszlatta ; így tehát akármennyire óhajt is e czél előmozdítására a kormány tízezer koronát felvenni, azért földmüvesmunkaközvetités Magyarországon rendszeresítve még sincsen. Azt olvasom, hogy 1,260.000 koronát kér a gazdasági munkás- és cselédügyek előmozdítására a törvényhozástól a földmivelésügyi kormány, s ebből 110.000 korona fordittatik ama gazdasági munkások és cselédek jutalmazására, a kik hosszabb időt töltöttek egy munkaadónál; e czél előmozdítására népies felolvasások, nyomtatványok és népkönyvtárak is létesíttetnek. Őszintén megvallom, én a gazdasági munkások ily megjutalmazásának czélját be nem látom. Mert ha egy ilyen munkás ember 25—30 évet szolgál egy munkaadónál és azt ezért ötven— száz koronával, meg díszoklevéllel kitüntetjük, ez semmiképen sem mozdítja elő annak a földműves munkásnépnek helyzetét. Nem jutalmakra van itt szükség. A földmivelésügyi kormánynak nem az a czélja, hogy megjutalmazza azt a cselédet, a ki 25—30 évig szolgált egy gazdá52*