Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-326

410 326, országos ülés 1908 május 18-án, hétfőn. Hasztalan mozdítja elő a földmivelésügyi kormány a selyemtenyésztést, a gyümölcstermelést, a szőlőtermelést, a borértékesítést, ha nem gondoskodik arról, liogy legyen a népnek, a földművesnek, a kisgazdának adósságmentes földje, ne csússzon ki lába alól a föld, legyen a munkásnak hazája; mert addig mig földről nem gondoskodik, mig az alapot meg nem adjuk a földművesnek, a kisgazdának, hogy legyen hol, melyik földön, melyik birtokon előmozdítania a gyümölcstermelést, selyemtenyésztést, kertészetet és mindazt, a mit szépen felsorol a földmivelésügyi kormány költségvetésének keretében, addig az én nézetem és meggyőződésem szerint, akármennyi jóakarat legyen a t. földmivelésügyi kormányban, látható eredményt elérni nem fog. Addig mindig az a szomorú eredmény fog előttünk állni, hogy ezrével ragadják meg a vándorbotot Magyarország földműves munkásai és kisgazdái, addig mindig az az eredmény fog előttünk állni, hogy esztendőnként 10—12.000 kisgazdának a földjét árverezik el Magyarországon. Ne ejtsen bennünket tévedésbe az a körülmény, hogy a múlt esztendőben Amerikából megindult a visszavándorlás folyamata. Ezt a visszavándorlást nem a magyarországi viszonyok okozták, a visszavándoroltakat nem az hozta újra vissza a magyar földre, hogy most már hozzájutnak ahhoz, a minek hiányában kivándoroltak, földhöz ós keresethez, hanem visszajöttek azért, mert egy óriási nagy pénzválság ütött ki, mely csökkentette tul a tengeren a gyári munkát, a bányavállalatokat rászorította, hogy üzemüket redukálják, szóval azért jöttek vissza ezek a magyarok, hogy ott megkeresett dollárjaikat ne ott, hanem itt költsék el, de ha itt lesznek néhány hónapig vagy egy-két esztendeig és hirét fogják hallani annak, hogy tul a tengeren újra fellendült az ipari termelés, megnyíltak a bányák, kohók és gyárak, akkor az, a kit szívesen látunk itt, a kinek örülnénk ha itt maradna, újra vándorbotot fog a kezébe venni és kivándorol, ha időközben a kormány és elsősorban a földmivelésügyi miniszter nagy konczepczióju, hatalmas tervvel, hatalmas munkával nem fog gondoskodni arról, hogy ezek a kivándoroltak és a kik kivándorolni kénytelenek, földet és keresetet kapjanak itt a magyar földön. Minthogy én azt látom, hogy a földmivelésügyi kormány költségvetésében erre vonatkozólag semmi terv nincs, és a mi van, az végtelenül csekély, ez az oka annak, hogy én a kormány és a földmivelésügyi kormányzat iránt bizalommal nem viseltetve, költségvetését meg nem szavazom, A földmivelésügyi miniszter nr költségvetésében vannak azonban, szívesen elismerem, olyan dolgok, a melyeket én magam is szívesen látok. Hogy ne tartsanak itt olyan embernek, a ki csak a rosszat látja és halászsza ki, elismerem szívesen, hogy a földmivelésügyi miniszter ur azzal az elhatározásával, hogy ezentúl a versenyek és kiállítások alkalmával nem készpénzben fogja a kiállítóknak a jutalmat átnyújtani, hanem műipari czikkekben, pártolja és támogatja a magyar ipart. (TJgy van! balfelöl) Ezt magam is szívesen és örömmel tudomásul veszem és óhajtom azt, hogy a földmivelésügyi miniszter urnak ezt a kezdeményezését az összes minisztériumok gyakorolják és utánozzák, mert az némileg elő fogja mozdítani a magyar ipart és annak segélyére és támogatására szolgál. Azt is szívesen elismerem, hogy a földmivelésügyi miniszter ur azt a kezdeményezést, mely a munkásházak létesítésére vonatkozik, a mely lehetővé teszi, hogy oly községekben, a melyekben a munkások csak nehezen tudnak lakóházhoz jutni, az állam őket oly értelemben támogassa, hogy a kamatteher egy részét elvállalja, (Helyeslés balfelöl.) folytatni akarja, a mikor költségvetésében először fölvesz 200.000 K-át arra a czélra, hogy közlegelőkhöz juttassa a népet . . . Farkasházy Zsigmond: Ez nagyon fontos és szükséges. Mezöfi Vilmos: . . . a melynek állandó panasza és jajjá az, hogy nincs a községnek közlegelője, a hová jószágát kihajtani tudná. En azt elismerem, hogy a jóakarat megvan e tekintetben, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a munkásházakról való gondoskodás eddigelé nem vált be, mert a szükséglethez képest sokkal kevesebb munkásház létesült, nem vált be még azért sem, mert a mint én magam meggyőződtem, iszonyú nehézségekbe ütközik az illető jóindulatú hatóságoknál az a törekvés, hogy a munkásházak részére földhöz tudjanak jutni, mert vannak Magyarországon olyan szerencsétlen vármegyék — mint a hogy beszédem folyamán lesz alkalmam kimutatni — a hol egy község sincs talán, melynek határa volna, vagyis a községnek nincs földvagyona, hanem mihelyt a faluban az utolsó helyen lakó kisgazdának földje véget ér, rögtön kezdődik az óriási nagy uradalomMagam szomorúsággal tapasztaltam, hogy a miniszter ur jó szándéka hajótörést szenved a magántulajdon, a földtulajdon szentségén, mert Csongrád megyében pl. még ma sem tudtak számos községben egyetlen munkásházat sem emelni, pedig Csongrád megye alispánja — és ezt érdeméül tudom be — fáradhatatlanul járja a községeket és falvakat, de nem tudott még egész sor községben, ámbár két év óta próbálkozik vele, egyetlen munkásházat emelni; mert megtörtént pl. Csongrád megyének Mindszent községében, hogy azon múlt eddig a munkásházak létesítése, hogy az ottani százezer holdas nagy uradalom egy hold földet nem akart erre a czélra átengedni, a község határában pedig nem volt erre a czélra föld. Most azt hallom, hogy nagy könyörgés, nagy tárgyalás, nagy depu-