Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-326

326. országos ülés 1908 május 18-án, hétfőn. 389 özönlenének a betétek általában az intézetekhez. Mégis, ha figyelembe méltóztatik venni, hogy 1906. végén a magán-takarékpénztáraknál illetve pénzintézetnél 2681 millió K takarékbetét volt, mig a postatakarékpénztárnál összesen 78 millió K volt a betét, akkor méltóztassék megengedni nekem annak a megállapítását, hogy a postatakarékpénztárnak nem sikerült azt a szerepet, azt a pozicziót a takarékpénztári üzletben elfoglalni, a mely őt joggal megilleti, még akkor is, ha ugy, a mint helyes, kizárólag a legkisebb embereknek legkisebb betéteire tartjuk is illetékesnek. Méltóztassék megengedni itt egy összehasonlítást. (Halljuk ! Halljuk !) Én nem akarok arról beszélni, hogy Angliában 4 milliárd van elhelyezve a postatakarékpénztárban, de ha összehasonlítjuk magunkat Olaszországgal, a mely végtére nem sokkal gazdagabb állam, mint Magyarország és azt látjuk, hogy ott 1 milliárd lira van a postatakarékpénztárnál elhelyezve, szemben a mi 80 millió koronánkkal, akkor azon szerény nézetemnek kell kifejezést adnom, hogy itt a dolog rendben nincs és hogy itt az az irányzat, melyet előbb vázolni szerencsés voltam, az a túlságos regardirozása a magán-pénzintézeteknek, a melyet már csak a betétek maximumánál és a kezelés nehézkességénél fogva a postatakarékpénztár versenye nem is érinthet, és túlságos regardirozása annak, hogy ilyen intézményből az állam magának jövedelmet biztositson, odavezetett, hogy a postatakarékpénztár a takarékossági hajlamot nem fejlesztette. És meg keU állapitanunk azt a szomorú tényt, hogy olyan üzemek, melyekben a magyar államnak száz milliói vannak elhelyezve, a minő pl. a magyar állami vasgyár, melybe 100 millió korona van befektetve, s a melynek mint üzleti vállalatnak jövedelmeznie kellene, nem jövedelmez semmit, ellenben a postatakarékpénztár, a melynek szocziális intézménynek keUene lennie, s a melybe az államnak egy krajczárja sincs befektetve, jövedelmez 2 millió koronát. Méltóztassék figyelembe venni azt is, hogy a betevőknek összeállitása kimutatja, hogy ezeknek a betevőknek, kik a postatakarékpénztári üzletben szerepelnek, 43%-a segéd, cseléd, munkás és napszámos, továbbá 15%-a tanuló ós gyermek, 26%-a pedig ismeretlen foglalkozású. Ha tehát felteszszük, hogy azok is olyan arányban állnak a kimutatott foglalkozásokhoz, mint ezek az előbb emiitettek, akkor állithatjuk, hogy 70%-a a postatakarékpénztár betevőinek egyrészt a legszegényebb elemekből kerülnek ki, másrészt oly elemek, a melyekben a takarékossági hajlamnak felébresztésére minden tőlünk telhetőt el kellene követni. És ha figyelembe méltóztatik venni azt, hogy más külföldi államokban, a hol pedig ez sokkal kevésbbé fontos, mint nálunk, ezt az intézményt hogyan kezelik, akkor egyszersmind a remedium módja is önként kinálkozik. Olaszországban, a hol, mint emiitettem, a postatakarékpénztár takarékbetéti üzlete sokkal nagyobb fejlettségre tett szert, rnint nálunk, a törvényhozás azt az elvet állapitotta meg, hogy minden évben a jövedelmi feleslegnek 7

/

10-részét, tehát 70%-át köteles a postatakarékpénztár azok között a betevők között, kiknek takarékbetétei legalább egy év óta a postatakarékpénztár kezelése alatt állnak, abban az arányban szétosztani, a mely arányban a legutóbbi öt évben kifizetett kamatokban részesedtek. Ez az álláspont, a mely tökéletesen megfelel a szocziális követelményeknek és megfelel még sokkal inkább minálunk, a hol nem tudom eléggé hangsúlyozni, — azt hiszem, a mélyen t. miniszter ur is azon a felfogáson lesz — mennyire szükséges az alsóbb néposztályok takarékossági hajlamát felébreszteni. Én pozitiv inditványt ebben az irányban a kormány iránt való bizalmamnál fogva nem teszek, de nem teszek azért sem, mert maga a kereskedelemügyi miniszter ur akkor, mikor szombati beszédében, igazán a legnagyobb örömömre, a zálogházi ügy szabályozását és a zálogházi kamatláb leszállítását kilátásba helyezte, oly jelét adta szocziális érzékének, és az általam tárgyalt kérdés iránti meleg érdeklődésének, hogy merem azt remélni, hogy a kérdésnek ezt a részét is kegyes lesz figyelmére méltatni, mert az nem kevésbbé fontos és égető, mint a zálogházaknál tárgyalt kérdés. Még csak egy megjegyzést volnék bátor a postatakarékpénztárra tenni, a mely nem a takarékpénztári betétekre, hanem a cheque és clearing-üzletre vonatkozik. Ennél már nem állítom azt, hogy a jövedelmezőségi szempont ugyanoly megítélés alá esik, mint a takarékbetéti üzletnél, és ha meghozza az 1 millió 200, vagy 300 ezer koronát, az abszolúte nem baj. Ellenben ha itt is nézzük az egésznek a kezelését, nem tarthatom a kezelésnek beosztását és rendszerét kereskedelmileg helyesnek. Hogy történik ez ? A chequebetevő kap két százalék kamatot a betét után, a mely az intézménynél fekszik. De nagyon fontos a napok száma, mert csak az olyan betét kamatozik, a mely egy hónap elsejét és tizenötödikét megéli a postatakarékpénztárnál. Ha valaki számlájára másodikán befizet egy összeget és azt huszonkilenczedikén kiveszi, az nem kamatozik semmit. Innen van azután az az aránytalanság, hogy a postatakarékpénztári chequeszámlára elhelyezett 69 millió korona chequebetét után kifizetett kamat összesen 451.300 korona volt, vagyis háromnegyed százaléka az egész tőkének, a mi mutatja, hogy mily csekély részben volt olyan tőke, mely az előirt időt ott megérte volna. Ezzel szemben szed a postatakarékpénztár kezelési díjul mindenféle művelet után két krajczárt vagy is négy fillért, azután a kifizetések után jutalékot, a mely megint két részből áll. 6000 koronán alól egy negyed ezreléket, 6000 koronán felül egy nyolezad ezreléket. Tapasztalatból mondhatom, hogy oly komplikált számítást eredményez ezen kamatkezelés és jutalék, hogy a nagy pénzintézetek, a melyeknek nagy a chequeforgalnia, végleg le kell, hogy mondjanak, hogy azok mikénti