Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-325

362 325. országos ülés 1908 május 16-án, szombaton. elhallgatták, t. ház, pedig, ha azt a 2'4% ot csak arra a 38 esztendőre, a mely azóta letelt, átszámítjuk, akkor 1 és 44/lOO°/o az évi különbség Magyarország terhére, a törvényben megállapított kvótával szemben. És én azt hiszem, t. képviselőház, hogyha azon képviselőtársaim, de általában mindazok, a kik a vámszerződés ellen argumentálnak, számbaveszik azt, hogy mik azok az előnyök, a melyek a kiegyezés alapján Magyarország részére származnak és becsületes végrehajtás esetén származniok is kell, (Igaz! TJgy van!) akkor én azt hiszem, hogy a ki hazája sorsát, gazdasági önállóságát szivén hordja, e kiegyezés ellen az adott körülmények közt jogosult kifogást nem tehet, hanem tisztelettel kénytelen meghajolni azon férfiak előtt, a kik e kiegyezést Magyarország érdekében létrehozták. (Helyeslés.) Nem is szólok arról a hátrányról, a mely abból a bizonytalanságból kézzelfoghatókig is származott, már addig is, mig e bizonytalanság fennállott, de származott volna kiszámíthatatlanul nagyobb arányban, ha a bizonytalanság tovább tart; nem hiszem, hogy akadt volna komoly képviselő, a ki merte volna vállalni az erkölcsi felelősséget azokért a hátrányokért, a melyek egyes polgárokat a hitel és a gazdasági élet terén értek volna a további bizonytalanság esetén. E tekintetben tehát én teljes lelki megnyugvással jelentem ki, hogy az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur ós a kereskedelemügyi kormány teljesítette azt, a mire vállalkozott, miután Magyarország önrendelkezési jogát gazdasági téren biztosította, és igy csak a jövendő törvényhozástól és az akkori kormánytól függ, hogy azzal a joggal, a mely neki most már szerződós alakjában tényleg biztosíttatott, tud-e és akar-e élni? r En a költségvetéssel kapcsolatban ezúttal csak két körülményt akarok felemlíteni. Az egyik vonatkozik a szintén nagyon erősen támadott vasuü pragmatikára, a melynek a horvátok részéről legerősebben támadott része a nyelv kérdése. En itt szin'én csak egy kérdést teszek fel a t. horvát képviselő urakhoz, nevezetesen azt, hogy mivel a természeti törvény, de ezenkívül a tételes törvények szerint is kétségtelen, hogy a magyar közéletben más uralkodó nyelv, mint a magyar nem lehet és mivel maga a törvény is nagyon helyesen, világosan kimondja, hogy a magyar királyi államvasutaknál csak az alkalmazható, a ki magyar állampolgár és a magyar államnyelvet birja, vájjon, ha a kereskedelmi kormány ezen világos és kétségbevohatatlan rendelkezéssel szemben nem javasolta, volna azt a rendelkezést, a mely szerint azoktól a vasúti alkalmazottaktól, a kik Horvátország.területén a közönséggel és az ottani hatóságokkal érintkeznek, a magyar nyelven kivül a horvát nyelv ismerete is kívántatik, gondolják-e, hogy akadt volna magyar miniszter, a ki vette volna magának azt az erkölcsi bátorságot és vállalta volna a fellelősséget, hogy törvényhozási felhatalmazás és kijelentés nélkül ilyen kedvezményt biztosítson Horvátországnak, a Horvátországban működő vasúti alkalmazottakkal szemben pedig a kereskedelmi miniszter ur még ennél is tovább ment, mert költségvetésében egyenesen a horvátok iránti tekintetből azt a javaslatot teszi, — és erre a szükséges összegeket be is állítja a költségvetésbe — hogy Zágrábban vasúti tisztképző intézet létesíttessék és igy a fenti rendelkelkezés gyakorlatilag is megvalósíttathassák. Nem szólok arról, vájjon a magyar királyi államvasutak alkalmazottai állami hivatalnokok-e vagy sem. De egy bizonyos, az, hogy Horvátországban a magyar királyi államvasuti alkalmazottakat nem tekintették és nem tekintik állami hivatalnokoknak. Mutatja ezt az, hogy a képviselőválasztók jegyzékéből egyszerűen kihagyják őket azon indokolással, hogy nem állami hivatalnokok. Továbbá miután az államvasút magántulajdonát képezi a magyar államnak, miután olyan területen megy keresztül, a mely a központi telekkönyvbe mint a magyar állam magántulajdona van bekebelezve, a mely felett tehát minden körülmények közt szabadon rendelkezik Magyarország, igazán csodálatos, hogy a t. horvát képviselő urak félreértvén és félremagyarázva az igazságot, olyan rendelkezés ellen foglaltak és foglalnak állást, a mely tulajdonkép Magyarország és a magyar nyelv rovására az ő jogaikat ós érdekeit védelmezi. T. képviselőház! A mi megjegyzésem még van, az egy tárgyra összpontosul, s ez az iparfejlesztés kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Ezen a téren a kereskedelemügyi miniszter ur tett kijelentéséhez képest már törvényhozási utón is megtette és tétette a rendelkezéseket, gondoskodott azon összegeknek költségvetésébe való beillesztéséről, a melyek a czélra szükségesek, hogy Magyarország ipara kellően fejlesztessék, nagyon helyesen vezérelvül és vezéreszméül fogadván el azt, hogy Magyarország gazdasági életét az egyoldalúságból ki kell emelni, mert ha azt az ipart megteremtjük, fejlesztjük, s odatereljük az állajwtokat, hogy e tekintetben kívánni való nem lesz, teremtünk mezőgazdaságunknak is olyan biztos támpontot, a mely annak fejlődését nemcsak nem gátolja, hanem egyenesen fokozza és előbbre viszi. (Helyeslés.) Hogy e tekintetben mi teendő vár Magyarországra ós a magyar törvényhozásra, azt az igen t. kereskedelemügyi kormány egy emlékirat alakjában nagyon szépen kifejti és tudomására adja országnak és világnak. És én csak azon csodálkozom, hogy még ebben az ülésteremben is akadt képviselő, a ki egyenesen azon a czimen támadta meg az iparfejlesztés érdekében tett intézkedéseket, hogy ezek tulajdonképen nem publikus dolgok s azt