Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-323

228 323. országos ülés 1908 kérdés megoldása és azt mondom, a mit Irányi Dániel is mondott, hogy másodszor hódítja meg Magyarországot, a ki a nemzetiségi kérdést megoldja. De szomorú dolog, hogy e tekintetben még a helyes irányt nem találtuk meg. Ez alkalommal nem kivánok bővebben e tárgygyal foglalkozni, (Halljuk a baloldal hátsó padjain.) mert fentartom magamnak azt, hogy a belügyi tárcza költségvetése alkalmával e kérdésben bővebben nyilatkozzam. Áttérve a költségvetésnek néhány tételére, azt látom, hogy végeredményében a bevétel és a kiadás közt körülbelül 41.000 korona fölösleg mutatkozik. Mindenesetre ez a fölösleg azt mutatja, hogy a költségvetés reális alapokon nyugszik és rendes mederben halad. De kérdezzük az Amerikába kivándorolt sok ezer magyar embert, és kérdezzük a sok ezer szegény embert, a ki az országban ténfereg és munkát, ellátást nem bir szerezni, még annyi pénzt sem, hogy Amerikába kivándorolhassanak, kérdezzük meg és ezek felelni fognak, hogy hogyan jut a kormán}^ e nagy eredményhez. Meg fogják mondani, hogy a kormány, hogy a jelzett eredményhez juthasson, eladta a szegény ember utolsó vánkosát, betevő falatját, utolsó tehénkéjét, a mely hivatva van arra, hogy szegény elnyomorodott családját táplálja. Ily körülmények közt nem dicső dolog az, hogy bizonyos felesleget is tud a kormány kimutatni. Én azonban jól tudom, hogy sokkal több felesleget tud a kormány évről-évre kimutatni, a melyet az úgynevezett pénztári készletek czimén kezel. Ezek évről-évre milliókat tesznek ki és kérdem, mit csinál a t. kormány ezekkel a pénztári készletekkel ? Odaadja két-három nagy banknak egy-másfél százalékos kamatozás mellett, ezek pedig tovább adják és négy-öt százalékot nyernek nem is a kormány, hanem az ország pénzén. Nyernek pedig azért, hogy a t. részvényesek nagyobb osztalékot tudjanak egymás között szétosztani. Nem helyes politika, hogy tápláljuk azokat a nagy pénzintézeteket, melyeknek nagyon kevés jogosultságuk van erre a támogatásra, mert talán sehol a viiágon pénzintézet a nemzet és az ország érdekében olyan kevés áldozatot nem hoz, mint hoznak Magyarországon a nagy pénzintézetek. Épen az imént hallottam előttem szóló képviselő úrtól, hogy milyen áldozatokat hoznak a román pénzintézetek a román nép érdekében. Miért nem tudják ezt megtenni a mi pénzintézeteink is ? Megmondom, miért. Mert a mi pénzintézeteink kozompolita irányban működnek, nem magyar nemzeti irányban. A t. kormány leghelyesebben tenné, ha azokat a pénztári készleteket nem a nagy bankok, hanem megbízható kisebb takarékpénztárak között osztja szét, melyek közvetlenül érintkeznek a kisbirtokos osztálylyal, a tisztviselőkkel, az u. n. lateiner elemmel. Mert hiába megyünk, a mint önök közül igen sokan tudják, valamely nagy pénzintézethez : elégedjék meg az a tisztelt ur, a ki kölcsönt kér ott, ha nem lökik ki, hanem csak az ajtót mutatják május lb-én, csütörtökön. neki. Ezek a nagy pénzintézetek milyen üzleteket csinálnak ? Betáblázásos üzleteket, börzeiizíeteket és kereskedelmi üzleteket, azonban a kisbirtokos osztály és a tisztviselői osztály a nagy bankokból teljesen ki van zárva. Hova fordulnak ezek, ha megszorulnak ? Fordulnak a takarékpénztárakhoz. De miután ezek olyan silányan vannak összeállítva, hogy nincs elegendő tőkéjük a hitelre szorulók kielégítésére, kénytelenek a hitelre szorulók az uzsoraszövetkezetekhez menni és lenyuzatni magukat 30—40%-ig, mert a t. kormány elnézi, hogy milyen uzsoraszövetkezetek létesülhessenek és prosperálhassanak. En elismerem,hogy az uzsoraszövetkezetek létesítését ma a szükség idézte elő, mert a hitelre szoruló egyének nem tudnak sem takarékpénztáraknál, sem nagy pénzintézeteknél kellő kölcsönhöz jutni és igy nem marad részükre más ut hátra, mint az uzsoraszövetkezetekhez fordulni. Vagy miért nem fekteti a t. kormány az Országos Központi Hitelszövetkezetet más alapokra ? Merem állítani, hogy azzal a szervezettel és szabályzattal, melylyel az Országos Központi Hitelszövetkezet bir, annak a czélnak, melyre hivatva van, megfelelni egyáltalában nem tud. A lapokban ezelőtt néhány héttel vagy hónappal megjelent közleményeket méltóztassék elolvasni, melyeket a t. kormány nagybölcsen le is intett; akkor akartak valamit szellőztetni az Országos Központi Hitelszövetkezetről, de hogy mi a tényállás, azt senkisem tudja, mert a lapok elhallgatták. De ha a kormánynak olyan sok pénze van, a mit jobbra-balra elosztogat az egyes bankok közt, miért nem teszi azt, hogy az állami telepítést és parczellázást támogassa és ezt az intézményt megmentse ? Én voltam az a szerencsés vagy mondjuk, szerencsétlen, a ki az állami telepítésről és parczellázásról szóló törvényjavaslatot a házhoz benyújtottam. Mondhatom — nem azért, mert én készítettem — de olyan alapon készítettem azt, a mely a magyar nemzet fejlődésének leginkább megfelel. Jól tudom, hogy én, a ki az ellenzéknek egyik szerény tagja vagyok, hiába kérem azt, hogy ez a törvényjavaslat tárgyaltassék, mert a nagy többség nagy prepotencziával egyszerűen elutasítja. Azt is tudom, hogy sokkal magasabb piedesztálon áll nálunk a kormány és egy miniszter, sőt egy miniszteri segédfogalmazó is, semhogy akár egy képviselőtől akár más valakitől egy jó ideát elfogadni kész lenne. Ezért van az, hogy a mi törvényeink nem jók, hanem rosszak, hogy a mi törvényeink nem fedik az életet, mert nem a praktikus életből vannak merítve, hanem a zöld asztal mellett felnőtt emberek készítik azokat. Eátérve az állami telepítésre és parczellázásra, nagyon örültem annak, hogy előttem szóló Baross János t. képviselőtársam erről beszélt, és igen sajnálom, hogy nem voltam itt, mikor mások is beszéltek erről. A mint később meggyőződtem, bizonyos tekintetben az én felfogásomat igazolták,