Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-320

148 320. országos ülés 1908 május íi-én, hétfőn. Rakovszky Béla képviselő ur mindenekelőtt kulturális törekvéseinkkel szemben felhozta azt, hogy nem indokolt a mi kulturális törekvésünk, mint kis népnek törekvése azért, mert a mostam fejlődés a nagy kulturegységek felé törekszik. Ezért szerinte nem jogosult, hogy mi bizonyos önálló kulturális törekvésekért harczolunk. Miként a kapitalizmus az anyagi kérdésekben nagy egységek felé törekszik és miként az anyagi kérdésekben a nagy egységek felszívják a kisebbeket, épen igy bármennyire törekszünk is kultúránkat fejleszteni, ha egy nagyobb kultúra van mellette, akkor az megsemmisül. Engedelmet kérek, de ez a tétel igy felállítva meg nem állhat. Hiszen épen ebben különbözik a kultúra az anyagiaktól. A kultúra, a mely szellemi erőkre vonatkozik, teljesen független azon egyéneknek számától, erejétől és intenzivitása tói, a melyek azt propagálják, vagy pedig fentartják. Hanem igenis, függ kizárólag a gondolat és belső érték intenzivitásától, a melylyel rendelkezik; sőt mi több, nem is szükséges, hogy azt a kultúrát produkáló egyén vagy nép most is létezzék, ha maga a kultúra örökbecsű, az fenn fog maradni örökké, akármilyen nagy kulturegységek támadjanak is mellette, vagy ellene. Ez indokolja és magyarázza azt, hogy vannak kis népek az óriási nagy népek mellett, a melyek a nagy népek kultúrája mellett is virulnak, kultúrájukban előrehaladnak, azt fentartják. Igy megvan a görög kultúra, a skandináv népek kultúrája, megvan a dán kultúra és sok más, daczára annak, hogy ott van mellette a nagy német kultúra, sőt megvan a rég letűnt római nemzet latin kultúrája. Hasonló értékű Rakovszky Béla képviselő urnak másik felhozott indokolása is, t. i. hogy a kultúrai egység bizonyos politikai egységet is hord a méhében. Vagy is valamely népnek vagy népeknek kulturális törekvéseit már csak azért is meg kell akadályozni, mert ez okvetlenül bizonyos politikai egységekre is vezetne. Hát ez szintén nem állhat meg. Ismerünk népeket ugyanazon kultúrában, a nélkül, hogy azok a népek akár csak gondolnának is poütikai egységre. Nem ismerjük-e pl. Svajczben a francziákat, a kik ugyanazt a kultúrát viszik, mint a nagy német és franczia nemzet, de azért sohasem jutott eszükbe, hogy valamikor is poütikai 'egységre törekedjenek. Nem, t. ház ! A kultúra, akár kicsiny népek viszik, s támogatják, s fejlesztik azt, akár nagy népelemek, belső tartalmukkal arányosan nagy és örök. Megáll akármilyen nagy más kultúra mellett. Ha pedig belső becsében silány, akkor akármilyen nagy néptömeg által van is fentartva, nem fogja kiállani az örök evoluczió nagy próbatüzét. Viszont az is igaz, hogy a politikai egység nem következése a kultúrai egj^ségnek. Egyetlen eset van a népek evolucziójában, a hol tényleg azt lehetne mondani, hogy a kultúrai egység következése, a politikai egység lett. És ez a példa Olaszország példája, a melyről tudjuk azt, hogy a reneszánsz-kor tulaj donképen bölcsője a későbbi olasz politikai egységnek. De itt is, legyenek erről meggyőződve t. ház, nemcsak a közös kultúra okozta a poütikai egységet, hanem eredményezte ezt az az elnyomatás, a melyben a népnek különböző részei más és más történelmi korszakokban részesedtek. Igenis, az az abszolutisztikus uralom, a kulturális törekvések elnyomása, ez okozta Olaszországban az irredentista törekvések után a későbbi politikai egységre törekvő működést. Egy nép sincs, a mely ha ott, a hol van, megtalálja a maga kultúrája fejlődésének alapját, vagy más jDolitikai alakulatokhoz, népekhez kívánkoznék. Ezek után áttérek felszólalásom tulaj donképeni tárgyára, vagyis annak megindokolására, miért nem fogadom én el ezt a költségvetést, és miért viseltetünk mi bizalmatlansággal e kormány iránt r

{ Abból a tételből indulok ki, a mit a miniszterelnök ur expozéjában kifejtett, s a mit én teljes mértékben aláirok, t. i., hogy — mint a miniszterelnök ur expozéja bevezetésében mondotta (olvassa) : >>Á leggazdagabb számadatokkal bővelkedő költségvetés is szegénynek tekintendő, ha nem helyes politikát juttat érvényre.« Teljesen aláirom ezt, s a midőn ebből a szempontból kívánom vizsgálni, vájjon helyes politikát követ-e ez a kormány vagy sem, mindenekelőtt meg kell állapitanom, hogy melyik az én felfogásom szerint helyes politika. Felfogásom szerint a helyes politika, t. ház, az, a mely a fejlődést pártatlanul irányítja ; a mely a gyengébbet istájjolja és az erősebbnek megfelelő érvényesülési tért szerez ; helyes politika az, a mely uj erőforrásokat nyit és a meglevő erőforrásoknak a fejlődés előfeltételeit megszerzi, de mindenekelőtt az a helyes politika, a mely a jogrendet, a törvénytiszteletet érvényre juttatja és megerősíti. Véleményem szerint azonban ez a kormány és ez a kormányzati rendszer épen ezt a helyes politikát nem folytatja, hanem igenis a jogrend és a törvénytisztelet rovására az osztályi és faji jelleget képviseli és istápolja az ország általános érdekeivel szemben. Midőn ezen tételem bebizonyításához fogok, nem fogom ezt egyes miniszter urak költségvetési tételeivel bizonyítani, sem pedig az egyes resszortminiszterek konkrét ténykedéseivel igazolni, hanem igyekezni fogok abból a szempontból vizsgálni a kormány ténykedését, hogy vájjon tiszteli-e a törvényt; hogy vájjon bir-e kellő érzékkel a közszabadsági intézmények iránt; hogy vájjon megadja-e ebben az országban minden osztálynak és minden népfajnak egyaránt a gazdasági és kulturális fejlődés előfeltételeit és különösen, hogy vájjon ez a kormány a megoldás alatt lévő kérdések körül olyan magatartást tanusit-e, a mely érdemes a bizalomra az ország minden egyes lakosa és társadalmi osztálya részéről. Ezen szempontokból vizsgálódva remélem kimutathatni, hogy ez a kormány nem követ jó