Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-294

72 294, országos ülés 1908 irczius 19-én, csütörtökön. állhatna valaki és azt mondaná,. hogy az ujonczlétszámot emelni kell, mert ez nemzeti, függetlenségi párti vívmány. E követelésekkel mindig a király állott elő ; neki volt szüksége katonára ; az ő hadserege ez. Hát ha ez »meine Armee«, tartsa el ő a hadseregét! De ezzel szemben a nemzetnek is megvannak a maga jogai és kötelességei, a melyeket érvényesíteni kell. A nép nagy bizalommal viseltetik képviselője iránt. Itt az áldozó nemzet minden egyes tagja nem tud megnyüatkozni, hanem a képviselőtől várja a megnyilatkozást. (Igaz ! ügy van ! baljelől.) Az ember lelkét gyönyörűséggel tölti el, ha látja, hogyan bizik a nép képviselőjében. Azért tartom bűnnek, ha valaki e bizalommal visszaél, s ha mást beszél a népnek akkor, a mikor parlamenti sáfárkodásáról be kell számolnia és mást akkor, mikor következik a parlamentben a tettek, a cselekvések ideje. Mezőfi Vilmos: A következetlenség politikája ! Nagy György : Én tudom, hogy mikor a függetlenségi képviselők egy része lement a kerületbe, ott azt mondotta, hogy a nagy világért sem szavazza meg a magasabb kvótát, idefenn pedig a szavazás alatt kinn a folyosón tartózkodott, a, helyett, hogy a legerélyesebben, a leghangosabban tiltakozott volna a kvóta felemelése ellen. Ezt nem tartom férfias politikának. Az ember, ha vállalkozik valamire, viselje következményét, mondja férfiassan : Megszavazom, mert igy tartottam helyesnek, igy véltem szükségesnek. De másképp cselekedni itt és másképp beszámolni a nemzet előtt: ez a parlamentarizmus szabályaival nem egyezik meg. Szeretném látni azt a képviselőt, a ki oda megy a választók elé és nyiltan azt mondja : Én nemzeti vívmánynak tekintem, hogy tizenhárom millió terhet sóztam a nemzetre ! Laehne Hugó: Csak ötöt! Nagy György: Szeretném látni azt a képviselőt, a ki nemzeti vívmányként tüntetné fel, hogy a parlament szólásszabadságát elvették, hogy a nép bajairól, nyomorúságáról, szenvedéseiről még csak beszélni se legyen szabad. Én azt hiszem, hogy ez az Ítéletet aligha hallaná meg, mert a nép azt mondaná, mint Cyrano : »A kezdő szónak első negyedét, Éles kardommal vágtam volna szét«, és belé fojtaná a szót a nemzet fölháborodása az ilyen beszámolót tartó képviselőbe. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ha a nép előtt egy véleményen vagyunk, miért nem vagyunk egy véleményen itt fennt? Bátorsággal és lelkesedéssel kell itt is helyt állani a nemzet jogai mellett, mert én nem tartom olyan veszedelemnek, — veszedelemnek veszedelem — de nem tartom olyan erősnek Bécset és az osztrákot, és ha mi egyetértünk, és megmutatjuk, hogy erős akaratú, gerinczes férfiak ülnek itt, akkor ők kell hogy beadják derekukat. De ha azt látják, hogy itt mindjárt ijesztgetéshez, hogy itt a bölcs mérséklet politikájához folyamodnak, hogy itt a lejtőn felfelé haladnak a fizika minden törvénye gróf belügyminiszter urnak tetszik és igy akarja keresztülvinni, hogy akkor, mikor a parlamentnek elvész a szólásszabadsága, akarva, nem akarva, nehogy annyi munkaidőt a nemzettől elraboljon, egy kétes értékű választói törvén}'] avaslatot elfogad és nem fogja akkor meggondolni, nem fog számot vetni azon rettenetes következményekkel, a mikkel járhat egy ilyen választói törvénynek elfogadása, nem fogja meggondolni, hogy ezzel esetleg a nemzet jövőjét hosszú időre — nem mondom, hogy örökre, mert ilyen kishitű nem vagyok — meg fogja szomoritani. Kénytelen vagyok még rámutatni, miután gr. Apponyi Albert miniszter ur védelmébe vette a házszabályszigoritást, néhány szóval az ő 1904. év novembere-én tartott felszólalására, melyben más álláspontot folgalt el, mint mostani beszédében. Azt mondja a miniszter ur 1904 november 9-én (olvassa): »A mi alkotmányunk a nemzet és a király egyetértő működésén alapul.« Ezt az egyetértést a közelmúltban volt szerencsénk látni. (Olvassa) : »Megvannak a királynak alkotmányos jogai, a melyekhez senki nyúlni nem akar, a melyek, hogy sértetlenül fennálljanak, nemzetünk érdekében és alkotmányunk érdekében áll. De vannak a nemzetnek is jogai és ezeket a jogokat a nemzetnek tisztán kell gyakorolnia és ezeknek a jogoknak nem szabad a királyi hatalom által befolyásoltatniuk.* T. ház ! A királyi vétóval szemben a házszabály volt a nemzet vétója. Hiszen nincs a mi alkotmányunkban feltétlen felségjog, én legalább nem ismerek el egyet sem olyannak, én azt tartom, hogy minden jog forrása a nemzet; de bizonyos az, hogy a mostani alkotmány szerint a király vétójogával korlátlanul élhet. Megnyilatkozhatik a nemzetnek többsége akár egyértelműleg is, hozhatunk közös lelkesedéssel törvényjavaslatot; ha a királynak nem tetszik, ha nem szentesíti, ha vétójogával él, e javaslatból törvény nem lehet. A királyi vétóval szemben volt a nemzetnek is egy vétójoga : a házszabály. Ha a király tőlünk katonákat, adót követelt és ha láttuk, hogy a törvényhozás másik tényezője, a király nem tesz eleget azon kötelezettségének, a melyet az épen általa szentesitett törvények szerint teljesíteni köteles, mi is éltünk e nemzeti vétójoggal és megtagadtuk a királyi követeléseket. (Zaj.) Azt mondja Lovászy képviselő ur, hogy ezt nem a házszabály tagadta meg, hanem a többség. Épp arra hivatkozom, hogy a többség mindig megadta volna, mert jól dresszirozott többség volt, s örökké a kisebbségnek kellett sikra szállani a nemzet jogaiért. E szerencsétlen helyzetben állandóan a kisebbségnek kellett védeni a nemzet jogait. Jól mondotta Kossuth, hogy itt a többség sokszor nem tudja a maga akaratát érvényesíteni a külbefolyás folytán. Én nem hiszem, hogy valaki előállhatna a többség sorából és mondhatná azt, hogy privát elhatározása volt, hogy a kvótát 13 millióval a nemzet dicsőségére emelje. Nem hiszem, hogy elő-