Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-307

402 307. országos ülés 1908 április 6-án, hétfőn. Ilyen körülmények között én a klotürt behozó rendelkezés alkalmazását vészesnek, államellenesnek, imparlamentárisnak és károsnak tartom, és azért kérem mindenesetre annak kihagyását. Azokhoz fordulok, a kik a párturalom által nem érzik magukat ugy lenyűgözve, hogy önálló véleményt ne formálnának maguknak egyes kérdésekben és kérem, ha a heves diszkusszió folyamán ez a szempont elkerülte volna figyelmüket, gondolják meg, hogy egész törvényeket lehet egy önkényes elnöknek saját felelősségére, saját akaratából és hatalmából érvényre emelni, a nélkül, hogy védekezhetnék egy még oly jelentékeny kisebbség is. Hogy ha ezt megméltóztatnak gondolni, talán lesznek kegyesek vagy az én kihagyásra vonatkozó módosításomat elfogadni, vagy annak a mondatnak oly megváltoztatásához hozzájárulni, a mely ezt a nagyon komoly veszedelmet kizárja. A következő mondatot, hogy a ház egyszerű szavazással döntsön, én a magam részéről nem kifogásolom, hogyha abból indulunk ki, hogy a teknikai obstrukcziót lehetetlenné akarjuk tenni, mert akkor igenis hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy a kérdés feltevésének megállapitása egyszerű szavazással történjék. Ha azonban ezt elfogadjuk, akkor biztosítékot kell nyerni arra nézve, hogy ne történjék meg, a mi a közelmúltban, sajnos, megtörtént, hogy a határozatképtelenség daczára, daczára, hogy a határozatképtelenség megállapítva lett, a mit a képviselők kértek a házszabályok értelmében, ki lehessen mondani határozatokat és oly kérdésfeltevés foglalhasson helyet, hogy a szükséges módosítások egész serege teljesen elbírálás nélkül marad és a parlament szine elé nem kerül. Erre vonatkozólag én módosítást nem óhajtok előterjeszteni, hanem leszek bátor egy olyan indítványt benyújtani, a mely erre nézve bizonyos biztosítékokat nyújtani képes. A névszerinti szavazások és az ezzel kapcsolatos intézkedések kérésére vonatkozó jog kerül ezek után kérdés alá, és itt, mint az előttem szólott Maniu Gyula t. képviselőtársam is alaposan megvitatta, az a kérdés merül fel elsősorban, vájjon száz jelenlevő képviselőnek biztosítani ily jogot, helyes-e, igazságos-e, okos dolog-e ? Magam részéről Maniu Gyula képviselő ur aggodalmát, hogy itt speczialiter a horvátok ellen irányuló igaztalan intézkedés fordalna elő, az egész gondolatmenetét, a melylyel ezt bizonyítani kivánta, nem tartom helytállónak. Téves az a feltevés, mintha a horvát képviselők, a kik kétségkívül mindig 40-en vannak, arra volnának utalva, hogy mindig saját erejükből csináljanak politikát. A 30 éves múlt az ellenkezőt mutatja. Sohasem működtek egyedül, hanem mindig a mindenkori kormánypárttal kapcsolatban és igy meg volt a módjuk, hogy más magyar pártokkal együtt esetleg oly számú aláírást hozzanak össze, a mely itt szükséges. Perhorreszkálom, hogy állandóan akár a horvátokat, akár a nemzetiségi képviselő urakat itt a parlamentben létező, külön testeknek kívánják feltüntetni. Ez a magyar állam egységével és az összes törekvéseivel, de a fennálló törvényekkel is ellenkezik. A kik ezt teszik, világos árulást követnek el a magyar állam egysége ellen és ha taktikából teszik, pl. a mi pártunk kissebbitésére, gyengítésére, kicsúfolására, akkor oly eszközt használnak, a melynek használata valóban károsabb, mint a czél, a melyet el akarnak érni. Más szempontból kifogásolom a száz jelenlévő képviselő feltételét, azért ugyanis, mert száz jelenlévő képviselő felhatalmazása oly funkczióra, a mely tulaj donképen merőben technikai, a mely szükséges gyakran a végből, hogy tisztáztassanak a pártállások, a mit a külföldi parlamentekben majdnem korlát nélkül lehet alkalmazni, ez teljesen észszerűtlen. Aztán magát a számot vagyok bátor kifogásolni, ötletszerűen van itt, hogy száz képviselő ; ép ugy lehetett volna 500, vagy 800. (Mozgás.) Hiszen száz képviselőt ily javaslatra összehozni olyan nehézséggel jár, hogy még a többségnek is bizony gyakran, pl. a jelen esetben is, a mikor pedig elég fontos kérdések forognak szőnyegen, némi nehézségbe kerülne, annyival inkább a kisebbségnek. Azt látom, hogy itt megint a czélon túllőttek az indítvány előterjesztői, mikor abból a czélból, hogy az obstrukcziót lehetetlenné tegyék, száz jelenlévő képviselőhöz fűzik e jogot. (Hosszantartó mozgás.) Ez nem indokolt, hogyha j>usztán azt a czélt követjük, hogy az obstrukczió lehetősége ki legyen zárva. Igenis, felemelni a mai húszas számot, indokolt és jogosult. De a mikor azt látjuk, hogy a szenvedélyek legmagasabb hullámverése idején, a nagy obstrukczió idején, a mikor deczember 13-ig volt hajlandó elmenni a kisebbség, és a többség hatalmi túltengésében a választásokat hajlandó volt megkoczkáztatni, a mikor ily veszedelmes időben sem kívántak e funkczióhoz többet, mint 30—40 képviselőt, most, mikor ily nevetségesen kis kisebbséggel áll szemben az óriási többség, mint a mostani, ily körülmények közt teljesen indokolatlan volna száz képviselő közvetítése, ha más ezéljuk nem volna a házszabályrevizionistáknak. Itt vagyok bátor felemlíteni, hogy ellenünk, 16 ember ellen és a nemzetiségi 23 ember ellen oly házszabálymódositás, mely a névszerinti szavazáshoz 100 tagot kivan, nem szükséges, hanem igenis szükséges ez egy olyan kisebbség ellen, a mely esetleg önökből alakul. Méltóztassék elhinni, ha valami, akkor ez igazolja, hogy ez a házszabályrevizió nem ellenünk készül, hanem meg nem nyilatkozott hatalmak készítik elő a függetlenségi párt számára arra az időre, a mikor az nem fogja többé olyan jól viselni magát, mint most viseli, hanem leszünk esetleg 80-an és névszerinti szavazást kérni mégsem tudunk. Adja az Isten, hogy ez ne legyen igy, de azt hiszem, hogy ezzel a százas számmal, mikor olyan nagy diadalokat aratnak önök ennek a házszabályreviziónak egyes pontjai elfogadtatásával, akkor a hurkot a saját nyakuk köré fogják. Ugyanez áll a másnapra halasztás és a legközelebbi ülésre való áttétel szempontjából. Én