Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-304

304. országos ülés 19^ ' április 2-án, csütörtökön. 321 felhasználják az alkalmat akkor, a midőn a ház elnöke, mint a jelen esetben is, tökéletesen ház­szabály-szerűén járt el, arra, hogy palástolják akoziójuknak sikertelenségét, (ügy van ! ügy van !) Meggyanúsítják az elnököket azzal, hogy a határo­zat, a mely hozatott, házszabálysértéssel jött létre. Maniu Gyula képviselő ur hivatkozott az angol parlamentre és az angol elnökökre. Tartsa szem előtt az igen t. képviselő ur legelsőbben azt, hogy az angol parlamentben különb tisztelettel vannak az elnök irányában, mint a minő maga­tartást itt a képviselő urak nap-nap mellett tanú­sítanak. Ivánka Milán : Azok meg is érdemük ! (Nagy zaj. Felkiáltások : Rendre !) Elnök : Bocsánatot kérek, én semmit sem hal­lottam, a mi miatt valakit rendre kellene utasí­tanom ; a gyorsírói jegyzetekben meg fogom nézni, hogy mit kiáltottak közbe. (Nagy zaj.) Rakovszky István : A mi a képviselő urnak azon kijelentését illeti, hogy az angol parlament elnökei meg is érdemlik azt a tiszteletet és az ő nézete szerint mi nem, erre azt mondom, hogy ezen megértékelés és megbecsülés talán a mi jogunk is. En azt látom, hogy az elnök ur teljesen házszabályszerűen járt el és ennek daczára az urak folyton akadékoskodnak, és ha lépten-nyomon a házszabályokkal hozakodnak elő, akkor, a mikor arra semmi ok nincsen, mert itt meg nem sértettek a házszabályok, ez nem egyéb, mint tendencziózus eljárás, hogy az ülés lefolyását akadályozzák és zavarják. (Helyeslés.) Szmrecsányi György: Ismételje azt a kifejezést! Ivánka Milán : Személyes megtámadtatás czimén kérek szót. Elnök : Hodzsa Milán képviselő ur jelentkezett, őt illeti a szó ; tessék majd azután nyilatkozni. Hodzsa Milán : T. ház ! Személyesánegtámad­tatás czimén kértem szót. Farkasházy képviselő ur kijelentésének két mondatára kívánok csak reflektálni. Farkasházy képviselő ur kijelentésé­nek az az értelme, hogy helyteleníti, hogy én oly sok módosítást adtam be. Én a magam részéről tiszteletben tartom minden parlamenti párt elveit és a parlamenti tanácskozás komolyságát is. Határozati javaslataim benyújtásával azonban alkalmat kívántam szolgáltatni azon eshetőségre is, hogy itt esetleg kialakulhasson oly helyzet, a melyből kifolyólag a házszabályrevizió meg lett volna gátolható. (Nagy zaj.) Ez volt a czélzatom és miután Farkasházy Zsigmond képviselőtársam felszólalásából ez az én czélzatom egyáltalában nem tűnt ki, esetlegesen más világításba volt helyezve, ezért tartottam szükségesnek Farkasházy Zsigmond képviselőtársammal szemben ezt ki­jelenteni. Farkasházy Zsigmond (szólásra jelentkezik). Elnök : Méltóztassék sorát várni, most Maniu Gyula képviselő urat illeti a szó. (Nagy zaj.) Maniu Gyula: T. ház ! A 205. §. alapján ké­rek szót személyes megtámadtatás czimén. Ra­kovszky István képviselő ur annak a nézetének KÉpvrr. NAPLÓ. 1906 — 1911. xvn. KÖTET. adott kifejezést, hogy azon felszólalásnak, a me­lyet én ma a házszabályok czimén tartottam, a czélja csak akadékoskodás és az, hogy takargas­sam akcziónk különbeni sikertelenségét és hogy azt tendencziózusan terjesztettem elő. Tehát velem szemben Rakovszky István képviselő ur­nak a támadása az, hogy azon felszólalásomat, akadékoskodásból, gyengeségünk palástolásából és tendencziózusan tettem. Engedje meg a t. ház, hogy Rakovszky képviselő ur ezen állítása ellen a leghatározottabban tiltakozzam és kijelentsem, hogy felszólalásaim mindig alaposak voltak, (Zaj. Elnök csenget.) mindig kizárólag abból a őzéi­ből indulva ki, hogy a házszabályok szentségét és helyes értelmezését szerény tehetségemtől telhe­tőleg fentartsam és a helyes alkalmazáshoz hozzá­járuljak. Ha Rakovszky t. képviselő ur azt mondja, hogy akadékoskodásból szólaltam föl, akkor legyen szíves felszólalásaimból kimutatni, hogy alapta­lanul szólaltam fel. Ma is épen Rakovszky István képviselő ur elnöki eljárását tettem bírálat tár­gyává, még pedig oly kétségtelen bizonyítékokkal, hogy maga Rakovszky István sem tartotta lehet­ségesnek, — véleményem szerint — hogy a maga eljárását igazolja, vagy indokolja. (Ellenmondás.) Igenis, Rakovszky István képviselő ur tegnap elnökölve megvonta a szót egy képviselőtől azzal az indokolással, hogy nincs joga házszabályok kérdé­sében felszólalni akkor, a mikor saját magától lett megvonva a szó, mert a saját ügyéről van szó, daczára annak, hogy az illető mentelmi joga meg­sértése miatt szólalt fel. Ez csak egy eset. De tegyük fel, hogy objektíve nem volna minden kritika előtt helytálló az a házszabályvita, a melyet én, vagy más képviselő megindít; kérdem, joga van-e egy képviselőnek és különösen olyannak, a ki az elnökségnek is tagja, hogy azzal áll elő, hogy az az illető képviselő akadékoskodásból, tendencziózusan, vagy pedig azért kivan felszólalni a házszabályokhoz, mert politikai gyengeségét kívánja takarni ? Ehhez nincs joga sem elnöknek, sem képviselőnek. Igen kérem Rakovszky t. képviselő urat és a t. házat, legyen meggyőződve arról, hogy nekünk megvan a politikai előrelátásunk, hogy nem fogunk a technikai obstrukczió terére lépni, mikor épen olyan javaslat keresztülvitelét tervezik, a mely a technikai obstrukczió letörésére igyekszik ! Nem vagyunk oly kevéssé előrelátók, hogy magunk adjunk eljárásunkkal fegyvert az önök helyes, vagy helytelen felfogásának igazolására. Ehhez elég politikai előrelátásunk van és kétségtelen, hogy eddigi működésünkből, annak egyetlen rész­letéből sem lehet bebizonyítani, vagy csak fel is tételezni, hogy rendkívüli parlamenti eszközöket akarunk felhasználni ezzel az inditványnyal szemben. (Zaj. Elnök csenget.) Szmrecsányi György: Mert nem tudtak húsz aláírást szerezni ! Csak azért! Elnök : Csendet kérek ! Maniu Gyula: Mert ha akartuk volna meg­tenni, húzhattuk volna a vitát. De tessék el­41

Next

/
Thumbnails
Contents