Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-292

22 292. országos ülés 1908 márczius 17-én, kedden. fognak önök elkövetni, bármit is fog a delegáczió csinálni, olyan helyzetbe fog ismét kerülni, hogy kénytelen lesz egy formulát megtalálni és csak azon fogják a fejüket törni, hogy olyan formulát találjanak, a melylyel ezt indokolni lehet. Arról szó sincsen, hogy a tiszti fizetések fel ne emeltessenek. El sem képzelhető, hogy Schönaich és Aerenthal miniszterek, a kik nem közös kormány, csak ennek a kormánynak a közösügyek ellátására hivatott minisztereink, merjenek ilyen nyilatkozatokat tenni, a két kormány engedélye nélkül. De ezzel még nincs befejezve a dolog. A mi az engedményeket illeti, azokról ne is beszéljünk, azokat jobb most nem hangoztatni. Attól tartok, hogy szóba sem fognak állani velünk az engedmények tekintetében. Az obstrukczió veszedelméről annakidejében Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter ur tartott itt nekünk egy olyan dikcziót, hogy mindnyájan gondolkodóba estünk, vájjon csakugyan olyan nagy kárt okoz-e az országnak, hogy ha mi ezt az obstrukcziót megcsináljuk, ezer és ezer millióra menő kár fog előállni. Hát kitűnt, hogy ez az obstrukczió nem hogy kárt tett volna az országnak, hanem ezer milliónál több hasznot hozott, mert ha az obstrukcziót nem folytatjuk, már akkor f elemitek volna a katonai létszámot és tessék kiszámitani: annyi éven keresztül mennyit takaritott meg az ország ? Bn legalább is 600 millióra becsülöm azt, a mit az akkori obstrukczió a katonai létszámemelésnek annakidején való megakadályozása által az országnak behozott. És ha most sikerül nekünk a házszabályreviziót megakadályoznunk, milyen kárt fogunk okozni az országnak ? Semmiféle kárt, mert nincs a kormánynak semmiféle olyan programmja, nincs semmiféle olyan törvényjavaslata, a mely talán itt szőnyegre hozható lenne és az ország népének, az ország lakosságának üdvére szolgálna. Én sürgetem a költségvetési törvényjavaslatot, tessék azt idehozni, az sokkal sürgősebb, mint a házszabályre vizió. Sokkal jobban tette volna a kormány, ha előbb azokat az akadályokat hárította volna el a maga útjából, a melyek még most is itt vannak, mint az indemnitás. Hiszen megtörténhetik, hogy hosszú vita lesz és akkor újból indemnitást kell kérnie a kormánynak. Hát jó, hasznos dolog-e, hogy azok az emberek, a kik mindig perhorreszkálták az indemnitást, kénytelenek a kormányt abba a helyzetbe hozni, hogy indemnitással kormányozzon. Sőt még egy ex-lex is bekövetkezhetik, pedig hogyan festettük ennek az ex-lexnek következményeit akkor ? Mi mindent megcsinálunk a régi módon, az országra nézve minden előny, minden haszon nélkül. Mindent megtanultunk a másik párttól, mindent utánacsinálunk, a mi az országra nézve nem hasznos, nem előnyös. Ha azt hiszik, hogy ez a politika mely az ország függetlenségét fogja megalapítani és a melyért minket ideküldtek, akkor önök félre vannak vezetve. Nem kérdeztek meg önök közül senkit sem, meglepetésszerűen hozták ide ezeket a nagy kérdéseket és most kényszerhelyzet elé állították önöket, önök pedig mind arra hivatkoznak, hogy ha ilyen nagy emberek, minők a vezéreink, meg mernek ilyen dolgot csinálni, hát én, mint kis ember, mint közember, szintén megcsinálhatom. Ez nem politika, ennek jó vége, jó eredménye nem lesz. Ne oda nézzünk, hogy az országban pár megyében rendetlenség van, ezt majd el fogjuk intézni. De ha ezekben a nagy kérdésekben ezt a politikát fogjuk követni, akkor ebből az országból sohasem lesz az az ország, a melyet mi annak idején akartunk és most is akarunk. Kénytelen vagyok most már visszatérni Rakovszky István ur beszédére, mert eddig csak az ő határozati javaslatát olvastam fel, de azt nem, hogy mivel indokolta akkor ezt a határozati javaslatot. Indokolta ezt a határozati javaslatot a következőképen (olvassa) : »Imént mondtam, hogy a miniszterelnök ur szombati beszéde engem megerősített azon határozott szándékomban, hogy ellenálljak az ő indítványának, mert ellenzéki állásomból kifolyólag lehetetlenné tette, hogy indítványát elfogadjam abban a perczben, a mikor hozzáfűzte a kabinetkérdést. Ha a t. miniszterelnök ur egy ily kérdéshez a kabinetkérdést fűzi, akkor egy oly ellenzék, mely oly keményen elitélte csak most nemrég azt a törvénysértést, melyet az 1899: XXX. t.-cz. megsértése által elkövetett, nem tehet egyebet, mint hogy megragadja az alkalmat és a kabinetkérdés felvetésével szemben a végletekig harczol, hogy bukjék ez a kormány.« Akkor tehát Rakovszky István is meg akarta buktatni az akkori kormányt. Csak egy feltétel alatt nem buktatta volna meg, ha előterjeszti a választójogról szóló törvényjavaslatot és az első pontban általa kért, katonákra vonatkozó szavazati jogot megadja. Most pedig t. képviselőtársam minden föltétel nélkül akarja megszavazni ezt a házszabályreviziót, noha annak idején igy nyilatkozott (olvassa) : »A házszabály kérdésébe sem a koronának, sem a korona tanácsosainak beleszólása nincs, ez a ház belügye. Kormányprogrammként felállítani azt, hogy kormányt vállal csak azon föltételek alatt, hogy ha ez a képviselőház nem ugy tárgyal, a mint neki tetszik, hanem ugy tárgyal a mint én parancsolom — ez abszolutizmus, ez nem alkotmányosság.« És gróf Andrássy Gyula mit mondott a folyosón ? Azt, hogy ha mi okoskodunk és berzenkedünk, feloszlatja a házat. Hát micsoda parlamentarizmus ez ? Ha nem teszszük azt, a mi a kormánynak jó, akkor nem beszélhetünk. De beszélhetünk akkor, ha azt mondjuk, a mi a kormánynak tetszik ! (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Nézetem szerint a kormánynak nincs joga feloszlatni a házat. A kormánynak meg kell buknia, ha nem tudja javaslatát keresztülvinni. Csak a királynak van házfeloszlatási joga. Azzal nem fenyegetheti egy kormány sem a házat, hogy azt feloszlatja, mert az nem parlamentarizmus, ha