Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-302

302. országos ülés 1908 márczius 31-én, kedden. 251 hogy egy negyedik-ötödik osztályú iskolás gyermek tudományával van megcsinálva, kusza, értelmetlen, ugy hogy nem egyszer-kétszer-hatszor, hanem sokszor el kell olvasni, hogy abból valamit ki tudjunk betűzni. Pedig vallom azt, a mit Lukács László képviselő ur is mondott, hogy lényeges alkatrésze minden törvénynek, lényeges alkatrésze minden javaslatnak és különösen ennek az inditványnak, a mely törvénytpótló, hogy meglegyen a szép technikája is. A technika nyilatkozik a korrekt mondatfűzésben, a szórendben, a szöveg mikénti elhelyezésében és a szabatos kijelentésekben. Ez az első pont magában foglal tizenegy intézkedést. Ez a tizenegy intézkedés egyfolytában van, mintha egy mondatban, egy szuszra lehetne elmondani, pedig, a mint emiitettem és a mint szerencsés leszek kimutatni, a házszabályoknak több mint tizenegy igen fontos intézkedését érinti. Nagy hibája ennek az első szakasznak az, hogy a mig egyrészről abból az elvből indul ki, hogy a többségi akarat feltétlenül érvényesüljön, ennek a többségi akaratnak gátakat nem vet. Tizenhat órás ülést kontemplál, megtoldva a kétórai szünidővel, tehát tizennyolcz órás tárgyalási idővel. Kérdem : a mai viszonyok között, de talán a megalakulandó viszonyok között is hol találhatnak önök egy ellenzéket, a mely ilyen körülmények között az ellenzék hálátlan, nehéz feladatainak teljesítésére fog vállalkozni ? Hol lesz olyan ellenzék, a mely harczba fog menni a győzelem reményének kilátásai nélkül ? Ha megkezdjük aat a tizenhat órás, illetőleg tizennyolcz órás ülést, hozzávéve a mellékintézkedésekre, az interpellácziókra feltétlenül szükségeltetett egy, vagy legkevesebb fél órát, hol találhatnak majd olyan ellenzéket, a mely az óriási többséggel szemben a győzelem, a siker reményében sikra szállhat ? Magunk hirdetjük és nagy emberek azt mondották, hogy a napot ugy kell beosztani, hogy nyolcz óra maradjon munkára, nyolcz óra pihenésre és élelmezésre, nyolcz óra pedig nyugalomra. Kérdem, t. képviselőház, hogy 18—19 órás ülések mellett az ellenzéknek mikor lesz ideje, hogy legalább kipihenhesse magát és megállapítsa hadi tervét. Tehát ha tényleg nincsen is permanenczia, ha in thesi nincs is az meg, de in konkreto igenis meglesz a permanens üléseknek egész sorozata. Egy nagy angol államférfiú azt mondotta, hogy az ellenzékre mindig szükség van és ha nem volna ellenzék, akkor teremteni kellene. Már most kérdem, hogy nálunk, a hol különben is nagy ellenszenv nyilatkozik meg az ellenzékkel szemben, hogyan fogja egy kis csoport a harczot egy óriási többséggel felvehetni akkor, a mikor 18—19 órás permanens üléseken át kell dolgoznia % Ez egy abszolút lehetetlenség. Azután az egészségtan szabályai maguk is tiltják, hogy valaki egyik napról a másikra folytonosan, a kimerülésig dolgozzék. Én nem is szólanék az ellen, ha azt mondanák, hogy van itt egy igen sürgős ügy, a mely amra nézve roppant fontossággal bir és hogy azt keresztülhajszoljuk, dolgozzunk 40 órán át. De az, t. képviselőház, már teljes lehetetlenség, hogy mindennap 18 órát dolgozzunk, hogy ha Ugron Gábor, mélyen t. képviselőtársunknak kedve kerekedik, inditványt fog tenni abban a tekintetben, hogy még vasárnap is tárgyaljunk, mert erre is van preczedensünk. íme, mi magunk jutottunk egy ilyen lehetetlen helyzetbe. Magunk állítottuk fel ezt a lehetetlenséget, hogy napokon át, még ünnepnapokon is tárgyaljunk 19 órán keresztül és hogy az ellenzék ilyen körülmények között teljesítse azt a háládatlan feladatot, az ellenőrzés nagy feladatát, a melyre hivatva van. A mint ez a szakasz egyrészről örök időkre megállapítja a kormánynak és a többségnek abszolút jogát, és örök időkre, ha talán nem is uralkodását, de minden körülmények között a kényelmét, másrészről mindazok az előnyök, mindazok a kiváltságok, a melyek a kisebbséget illetnék, úgyszólván teljesen elkoboztatnak, pedig ha annak a többségnek valami ügy sürgőssége annyira fontos, akkor én abban a meggyőződésben vagyok, hogy a maga részéről is mutasson hajlandóságot a munkára, s teljesítse ő is kötelességét. És ha a sürgősséget kimondottuk, a melynek következménye az, hogy 10—16 vagy 18 órán át köteles az ellenzék itt ülni, beszélni és az üléseket úgyszólván jjermanencziában tartani, akkor másrészről szereznünk kell prekautélákat, a melyek segítségével magát a többséget is arra kényszerithessük, hogy itt legyen. Könnyű, t. képviselőház, ma a beszédeket végighallgatni, de valósággal meg kell borzadni magunknak is attól, hog}>- miképen lehetséges nagyfontosságú törvényeket hozni, a mikor ehhez csak 40 tagnak jelenléte szükséges, és a mikor, fájdalom, ez a 40 tag is majdnem mindig hiányzik és a háznak legtöbbször nincsen meg a határozatképessége. Ha tehát mi azt az állásj>ontot foglaljuk el, hogy a kisebbséget megszorítsuk, a kisebbségnek jogait csorbítsuk, akkor minden körülmények közt áll a másik oldalon a kötelezettség, hogy a többséget is szorítsuk olyan számhoz, a mely megköveteli az ő részükről is az erőkifejtést. És nem is képzelhetem máskép, mint, hogyha már a kormány és többség magának ezt a nagy hatalmat megszerzi, akkor emeltessék fel a tanácskozó képesség száma 100-ra, a határozatképesség száma 200-ra. így legalább meglesz a garancziánk, hogy az a 150 képviselő, a ki kimondatja az első és második sürgősséget, nem hagy minket itt a teremben. Mert különben ők elmehetnek innen és nekünk nem marad fegyver a kezünkben, hogy őket itt tartsuk, ha ugy a megszámlálás, mint a határozatképesség megállapítása 100 tag kívánságához van kötve. En azt hiszem, ez a legvisszásabb helyzet. Különben önök is ugy gondolkoztak. Szederkényi Nándor 1904-ben az ellenzéki vezérek nevében tartott beszédében a legnagyobb igazságtalanságnak tüntette fel a többség részéről, hogy ők negyvenen itt tarthatják a hazát, százan szavaztathatnak és ennek a száznak a többsége 51 szavazat. Tehát 32*