Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-300

208 300. országos ülés 1908 márcziús 28-án, szombaton. Én azt hiszem, nem. Sajnos, egyéb fog lenni. Évek során a mi észleleteink, részben tapasztalataink, de részben Európa különböző parlamentjeinek alakulása is azt bizonyítja, hogy az abszolút többségek eltűntével relatív többségek igénybe vétele mellett különböző koalioziós rendszerek fognak következni. Ezen koalioziós rendszereket tartom én az államok és a parlamentarizmus csapásának. Nem vád ez valaki vagy valakik ellen, pártok vagy intézők ellen, ez aggodalom a jövő felelt. De ezen aggodalmam kifejezésre juttatásával még is azt kell, hogy mondjam : kár olyan alkotást hozni létre a házszabályok módosítása rendjén, a mely alkotással kormányozni, a siker reménye daczára, a parlamentben ügyeket intézni eredménynyel nem lehet csak akkor, ha annak az árát meg is fizetik. Már pedig a koalioziós alakulásoknak természete az, hogy meg kell fizetni minden egyes kérdésben a különböző létrehozott csoportosulást. Francziaországban e szerint élnek a parlamentarizmussal ma a reszpublika korszakában nagy nehézségek között és a nélkül, hogy állandóan egy irányban kormányzati, törvényalkotási lehetőség volna. Nálunk, t. urak, ez sokkal veszedelmesebb. Nálunk ez a kérdés nemzeti kérdés, a nemzeti állam kiépítésének kérdése is. Ha nálunk a többségek létrehozására a koalicziók rendjén olyan csoportosulásokat kell létrehozni, a mely csoportosulások mellett áldozatokat kell hoznunk a nemzeti eszmének, a nemzeti állam kiépítése czéljának, akkor mi el vagyunk veszve. Tudom, hogy a múltban ismételten méltóztattak hangoztatni a párturalom szerencsétlen voltát. Én pedig azt mondom, hogy Magyarországnak az a kis, kétségtelenül korlátolt fejlődése is, a mely 1867-től egészen az utolsó időkig megvolt, ennek az erős párturalomnak köszönhető. Ez a párturalom biztosíthatta bizonyos határig, szemben Becsesei a mi érdekeinket és biztosíthatta a nemzeti állam kiépítésének bár lassú, de fokozatos lehetőségét is. Hát előnyös-e az, akár Németországot veszszük, — Francziaországot már emiitettein — akár a többi parlamenteket, hogy nem lehet sohasem biztosan tudni, milyen alakulások állanak elő egyes kérdéseknél az abszolút többség hiánya folytán ; sőt Angliában, a parlamentarizmus ős és jogosultan elismert vezető hazájában is az utolsó időben, bárha még megvan a pártrendszeri váltakozás lehetősége, már bizonyos ingadozás tünetei mutatkoznak. Ne felejtsük el, t. ház, hogy nálunk még különösebben nehezek a viszonyok, mint akármelyik más államban. A mi dualisztikus viszonyunk, a melyet én föltétlenül fentartandónak tartok, a mely állami életünk alapját képezi és a mely mellett egyedül lehetséges a magyar államnak kellő fejlesztése, mindazonáltal bizonyos nehézségek mellett érvényesülünk csak. Más államokban a nemzet és a hatalom, az uralkodó és a képviselőház állhatnak egymással szemben, — természetesen az érdek az volna, hogy mindig egy irányban és egy czélért küzdjenek — de azért még mindig mondhatom, hogy a tényezők egyenlők, hogy az erőviszonyok összemérhetők, mert két fél áll egymással szemben. Nálunk, t. ház, másként áll a dolog. Egy hang a baloldalon : Fájdalom! B. Bánffy Dezső: Nálunk, t. ház, mindig közbejátszik még egy harmadik tényező is, az az erő, a mely Ausztriából a koronának rendelkezésére áll. így tehát minálunk mindig veszélyes dolog az, hogyha a parlamenti többség nincsen meg és nincsen meg az az egységes párt, a melyre támaszkodva az erők kifejlődhetnének. Különben a történelmi példák is ezt bizonyítják. Zsigmond császárt elzárták a magyarok mint magyar királyt Siklós várába, de Zsigmond császár ereje, a melyet a német birodalomban birt, mégis lehetővé tette, hogy onnan könnyen kiszabadulhasson, a nélkül hogy a nemzet sérelmeit orvosolta volna. így lévén, t. ház, a helyzet, én aggodalommal látom a jövőt és annak veszélyét. Abban a formában, legyen az akár a Nagy Emil-féle 150 képviselőről szóló indítvány, akár az ezt módosító Mérey-fóle, akár az ezt módosító Nagy Györgyféle, — nem hallottam jól, de akár hallottam volna, akár nem, tisztában vagyok vele — nem tartom, még az Urmánczy-féle indítványt is figyelembevéve, ezt a tervezetet kimentő és kisegítő útnak. Természetes dolog, hogy azon előzmények után, a melyekkel el méltóztattak vetni azt a javaslatot, a melyet én voltam bátor az általános vita rendjén tenni, egy beható, részletes és az egész kérdést kimerítő házszabályrevizió szempontjából : nem tartom lehetőnek azt, hogy ezen szakasz első bekezdésére nézve oly módosításokat indítványozzak vagy hogy oly módosításokat fogadjon el a t. ház, a melyek ezt a kérdést alapjában megoldják. Talán lehet tévedés azt hinni, de nem lehetetlen, hogy ennek a módosításnak az alkalmazásával a legközelebbi időben valamely czél elérésére ezek a házszabálymódositások alkalmazhatók és használhatók lesznek. De, t. ház, ez csak egy pereznyi előny lesz egy nagy áldozat árán, a mely részben elvi, részben gyakorlati szempontból tekintve, sérelmes és eredményre nem vezet. A mint már mondottam, a házszabályok módosításának inczidentaliter való előrerántását és bizonyos máról-holnapra jelentkező czélok érdekében való alkalmazását nem tartom czélszerünek. Egy rendszeres módosítást látok szükségesnek és egy rendszeres házszabálymódositáshoz szívesen járulnék hozzá. Természetesen az én hozzájárulásom ezt a kérdést nem dönti el, de azt gondolom, nem lesz messze az idő, midőn arról fognak meggyőződni, hogy jobb lett volna egy rendszeres, tervszerű házszabátymódositást csinálni, mint inczidentaliter egy hosszú mondatokba behelyezett szabályzatot, a melynek alkalmazása szerintem majdnem a lehetetlenséggel határos.