Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-300

300. országos ülés 1908 márczius 28-án, szombaton. 209 Lehetetlen a 150 képviselőre való hivatkozásnál fogva, — sajnos a parlamenti viszonyok alakulásai következtében — és lehetetlen a legjobb akaratú elnökök közreműködése mellett is, mert ebből a káoszból az elnökök aligha fogják megtalálni a kiutat. Hát hogyha még esetleg akadnak elnökök, — mert ki tudja a jövőt — a kik nem is fogják ezt tárgyilagosan és részrehajlás nélkül alkalmazni akarni. Ma, mikor a bizalmatlanságnak ez az esete nem forog fenn, mégis már napok óta folyik a régi házszabályok alkalmazása dolgában és én őszintén megvallom — magam is elnök voltam — bizony nem. minden vonatkozásban értek egészen egyet az elnök urakkal, de mai időben az elnököt birálni nem szabad ; az elnökök elhatározása egyáltalában nem vitatható tehát napirendre térünk felette. De a hangulatot ez nem nyugtatja meg és méltóztassék elhinni, hogy a győzelem, a melyet ebben a kérdésben elérnek, attól tartok, pyrrhusi győzelem lesz. Szmrecsányi György: Olyan, mint az 1896-os volt! (Elnök csenget.) B. Bánffy Dezső: Pyrrhusi győzelem lesz, a melynek, attól tartok, annak idején a közbeszóló t. képviselő ur is majd szomorú következményeit fogja érezni, talán velem együtt. 1896-ban különben a házszabályokat nem módositottuk, tehát erre vonatkozólag nincs mit reflektáljak a képviselő ur közbeszólására. Az a pyrrhusi győzelem a nemzetet kielégiteni nem fogja. Volt egy bölcs államférfiú, — ma már nem él, sokak előtt nem volt népszerű, de gyakorlati ember volt és taktikai érzése nagyobb volt mint államférfinak, mint akárkinek is, a múltban vagy ma Magyarországon — a ki annak idején bizonyos ellentétbe jutott a maga nézete, a családja körében kifejezésre jutott nézet és az e körül támadt törekvésekkel. Azt mondta nekem : A helyzet igy kétségtelenül tarthatatlan, a parlamenti forradalom, turbulenczia kétségtelenül letörést kivan, de nem szabad ehhez a dologhoz nagyon erélyes kézzel nyúlni, mert megbosszulja magát. A mi viszonyaink közt nem bizonyos, hogy a mi helyesnek látszik ma, az a jövő alakulások esetében esetleg szükséges is, mert ugy alakulhatnak a viszonyok, hogy talán az, a mit ma rossznak tartunk és a mi kétségtelenül a tárgyalások nyugalma és békessége szempontjából rossz, szükséges is lehet. Ma más nézet uralkodik. A mint már mondottam : a hatalmi viszonyok változtával az erkölcsi viszonyok is változtak és ennek következtében méltóztatik a házszabály módositást ebben a formában akarni, a melyhez én nem tudok hozzájárulni. Nem tudok hozzájárulni, mint czélra nem vezetőhöz, mint a jelenlegi hatalmon lévő erők múltja szempontjából jogosulatlanhoz és mint olyanhoz, a mely rendszertelen lévén, eredményre nem is fog vezetni. Attól tartok, hogy ez is csak egy bizonyitéka lesz annak a helyzet-alakulásnak, melybe belejutottunk, s mely a napról-napra való lejebb és lejebb sülyedés tüneteit mutatja. Ez egy KÉPYH. NAPLÓ. 1906 —1911. XYII. KÖTET. bizonyitása lesz annak, a mit Marczah könyvéből olvastam. Nagy az a hasonlat, a mely az 1790-iki országgyűlésen lefolyt küzdelmek és azon küzdelem között van, melynek reményteljes zászlóit lobogtattuk még három, évvel ezelőtt, s melynek reménytelen, napról-napra erősebben lehangolt eredményét szomorúan észleljük ma. (Mozgás balfelól.) Azt mondja Marczah (olvassa) : »Igy borult el rövid idő alatt a magyar politikai égnek tavaszszal még annyira tágas, derült láthatára. Előbb szinte semmi sem látszik lehetetlennek, elhihetetlennek ; most kérdés, megtarthatják-e a nemzet részére, mit a császár utolsó akaratában biztositott neki. Kitűnt, minő politikai hiba, nem a saját erejét, hanem az ellenfél gyengeségét venni fel a számítás alapjául. »Egyes ember elbukhatik oly válságban, mely egyszerre rettentő őszinteséggel feltünteti, minő távolság tátong akarata és műve, szándéka és kivitele közt. Nemzetet is próbára tesz az ilyen válság, de túl kell azt élnie. És ha az egyest komoly gondolkodásba ejti, talán egész életpályája megváltoztatására birja az ilyen tapasztalás, minél inkább kell magába szállania egy nemzetnek, melynek élő tagjai még meg sem született generácziók boldogtalanságaiért is felelősök.« »A mint Leopold békét keresett a poroszszal, hogy ez által minden más nehézséget leküzdhessen, ugy a nemzetnek közelednie kell a királyához, hogy egyszerre véget vessen uj helyzete minden veszélyének.« En ugy tartom, hogy ebben a helyzetben vagyunk. A nagy erőpróba eredménytelen maradt és a következmény a mai helyzet, mely helyzetben máról holnapra feladás és feladás, engedmény és engedmény jön. Ez a házszabályrevizió sem egyéb, mint egy olyan alakulásnak az elősegitése, a mely nem nemzeti érdekeket szolgál, nem a nemzet megerősítésére vezet, hanem csak látszólag nyújtja az erőt a többségnek, tényleg azonban a mi érdekeinken kivül álló alakulásnak és viszonyoknak. Ezekre való tekintettel, t, ház, én, a ki általánosságban nem tartottam megengedhetőnek a házszabályváltoztatást ebben a formában : természetszerűen nem fogadom el a házszabálymódositó szakasz első bekezdését sem. (Helyeslés balfelől és a középen.) Elnök: T. ház ! Mielőtt tovább mennénk a tárgyalásban, kénytelen vagyok a t. képviselő urnak egy kijelentésére reflektálni. (Halljuk/ Halljuk !) Beszéde fonalát nem akartam megakasztani, de a t. szónok ur azt állitotta, hogy egy uj prakszis honosíttatott meg az elnökség részéről az indítványok és módositványok kinyomatása tárgyában. Bátorkodom a házszabályok 216. §-ára utalni, a mely világosan kimondja, hogy e tekintetben a ház vita nélkül egyszerű szavazással dönt. (Helyeslés.) Tehát az elnökség semmiféle uj prakszist nem honosított meg. (Igaz ! ügy van ! Mozgás balfelől.) 27