Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-296

296. országos ülés 1908 dás fog mutatkozni Budapest utczáin és a magyar vármegyékben, mert azoknak más a közvéleménye. Az a kérdés ő rájuk nézve egyedül, hogy tapsol-e nekik az ő közvéleményük, a mely a miénktől teljesen független, a melynek czéljai mások, érdekei mások és a melyek gyakran homlokegyenest ellenkeznek a mienkkel,« T. képviselőház ! A többség által nem czáfolt ezen kijelentés szerint házszabályszigoritás különösen ott foganatosítandó, a hol nemzetiségileg heterogén elemekből van összeállítva az állam. Erre az elvre, t. ház, az egész világirodalomban nem találunk kadencziát. Nincs a föld kerekségén egyetlenegy, az államtudományokkal foglalkozó nagy iró, a ki ilyen elvet vallott. Szegény Spencer, Stuart Mill, a franczia Guizot, Toqueville, hogy fognák bámulni Tolnay t. képviselő urnak ezt a kijelentését, és hogy fognák sajnálni, hogy ezt a teóriát ők nem ismerték ! Ezek a nagy irók, a kik ugyszólva korszakos műveikkel utat nyitottak a tudománynak és megmutatták a népeknek, hogy miként kell alkotmányaikat berendezni, ezek épen ellenkező véleményben vannak, mint Tolnay t. képviselő ur. Ezek azt mondják, hogy a kisebbségnek védelme a parlamentben különösen ott szükséges, a hol nem kizárólag politikai ellentétek, hanem faji ellentétek uralkodnak. (Igaz ! Ugy van ! a nemzetiségiek padjain.) Ezek azt mondják, hogy ott, a hol kizárólag csak politikai ellentétek küzdenek egymás ellen, ott a fluktuáczió, a váltógazdaság a kormányzásban helyt foglalhat és alkalmazást nyerhet, mert ők azt mondják, hogy a mai liberális holnap lehet konzervatív, a mai radikális holnap lehet mérsékelt párti, és az egyik napról a másik napra lehet kisebbségből többség. Azonban ott, a hol faji ellentétek vannak, azok ugy vannak körülbástyázva, hogy ottan ilyen fluktuácziónak lehetősége majdnem ki van zárva ; vannak egyes fajok, a melyek a parlamentekben mindig arra vannak kényszeiitve, hogy ellenzéki szerepet játszanak. És azt mondják ezek az irók, s azt mondom utánuk én is, hogy mikép fogja az az ellenzék hivatását helyesen gyakorolhatni, hogyha béklyóba verik, hogyha a házszabályokat oly kép módositják, a mint azt kivánja ez a reviziós javaslat, a mely csakugyan megöli a szólásszabadságot. T. ház ! Ezek a nagy irók a többség elvéről egészen máskép gondolkoznak. Es a mostani államférfiak is, a kikkel minisztereink nagyon gyakran érintkeznek, pl. a szomszéd Ausztriában, mind azt az elvet vallják, hogy ott, a hol az állam nemzetiségileg heterogén alkatelemekből van összeállítva, nemcsak nem tanácsos házszabályszigoritás által az ellenzéknek helyzetét lehetetlenné tenni, hanem ez egyúttal zsarnokság az igazság és a kisebbség eüen. (Ugy van ! a nemzetiségiek padjain.) Hát hogyha ez az elv az igazi és nem az, a melyet t. Tolnay képviselő ur felhoz, kérdem: nem lett volna-e kötelessége a többség több tagjának felszólalni és az ilyen elvek terjeszmárczius 23-án, hétfőn. 109 tése ellen tiltakozni ? Mert én a^t hiszem, hogy mégis furcsa dolog, hogy ilyen elvek, mint a többség elvei, terjesztetnek és fogadtatnak el. A másik különös jelenség, a mely ezen vita folyamán mutatkozott, annak emlegetése volt, hogy azok az indokok, a melyeket mi nemzetiségiek és a balpárt felhoztunk, nem voltak eredetiek, hogy az összes indokokat kopiroztuk, és hogy minden egyes általunk felállított elvet nem a saját fejünkből vettünk, hanem a többségé lett, uralomra került koalicziós pártok elveit hangoztattuk akkor, a midőn azt mondottuk, hogyan lehetséges, hogy a miniszter urak felállanak, odadobják a többségnek a kabinet-kérdést és ránehezednek az egész többségre a kabinet-kérdés felvetésével ? Mi azt mondottuk, hogy ez nem helyes eljárás, de nemcsak nem helyes eljárás, hanem ennek az eljárásnak a helytelenségét maguk a jelenlegi miniszter urak közül is ketten, nevezetesen Kossuth Ferencz és gr.. Apjjonyi Albert annak idején nagyon hangoztattak. Különösen érdekes ebben a tekintetben gr. Apponyi Albert nyilatkozata. A mikor gróf Tisza István nagy vehemencziával, úgyszólván fanatizmussal védte az álláspontját, fölkelt gr. Apponyi Albert és igen finom kijelentésekben figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy mennyire nem fair dolog, hogy egy miniszterelnök latbavesse tekintélyét a házszabályreviziónál és fölvesse a kabinet-kérdést. Gróf Apponyi Albert 1904 november 9-én tartott nagy beszédében ugyanis a következőket mondotta (olvassa) : »Egészen más a helyzet akkor, a midőn törvény, vagy olyan jogszabály alkotásáról van szó, a melyet egyetértőleg alkot az országgyűlés két háza és a király. Nagyon természetes, hogy ilyen ügyekben az, a ki a királynak minisztere, és a kinek egyszersmind birnia kell a ház többségének bizalmát is, mintegy már az előző stádiumokban is vezetése által közvetít e két hatalom között. De mikor kizárólag ennek a háznak belügyeiről van szó, akkor a királynak a minisztere a legjobb szolgálatot a királynak ugy teszi, és a házat leginkább azzal biztosítja, hogyha az inicziativától és a még feltűnőbb és mélyrehatóbb belevegyüléstől is tartózkodik.« Ezeket az elveket vallotta gróf Apponyi Albert, hogy a reviziós mű megalkotásánál leghelyesebb, ha a kormány passzív álláspontra helyezkedik, ha még attól is tartózkodik, hogy belevegyüljön a vitába, de semmi körülmények között nem szabad presszionálnia a közvéleményt. T. képviselőház ! Mi sem akarunk egyebet; valamennyiünk azt hirdeti, hogy miután a házszabályrevizió a ház belügye, követeljük, hogy minden vélemény szabadon nyilvánulhasson meg, és senki se álljon a kabinet-kérdés terrorja alatt. Mert én nagyobb terrort nem képzelhetek, mint mikor a miniszterek fölvetik a kabinet-kérdést, pláne olyan többségnél, a mely 40 évi várakozás és vágyakozás után jutott uralomra. Ilyen többségi pártra nem kellemes, ha azt mondják, hogy a kormány megbukik. Az ilyen párt ezt létkérdés-