Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-292

4 "292 országos ülés 1908 márczius Tí-én, kedden. 97 képviselőt teszünk ki — mind ellene vannak. Tehát nem lehet elenyésző kisebbségről beszélni. De ha figyelembe veszszük, hogy a többség tagjai közül is sokan vannak, a kik egész lelkükkel tiltakoznak e javaslat ellen és csak azért nem mernek felszólalni, mert ez a kérdés pártkérdéssé, sőt kabinetkérdéssé tétetett, (ügy van! a középen.) ugy bizonyára mondhatjuk, hogy nem nagyon haladja meg a többséget a háznak az a része, a mely ezen reviziós javaslatot meggyőződésből magáévá teszi, (ügy van! a középen.) Ebből kitetszik, t. ház, hogy nekünk, a kik ellenzéki padokat foglalunk el, köteleseégünk meggyőződésünk egész erejével ezen javaslat ellen küzdeni, nemcsak azért, hogy tiltakozó szavunkkal kifejezést adjunk azon képviselők meggyőződésének is, a kik itt a képviselőházban politikai okokból nem találják helyesnek, hogy tiltakozó szavukat felemeljék, hanem azért is, hogy tiltakozó szavunkkal kifejezést adjunk a nép azon milliói meggyőződésének is, a kik ebben a képviselőházban képviselve nincsenek. (Igaz! ügy van! a nemzetiségiek padjain.) Egy másik igen nagy tévedés, a melylyel a vita során találkoztunk, az az állítás, a mely majdnem valamennyi, az inditvány mellett felszólaló képviselő beszédéből kiviláglik, hogy itten tulajdonképen a szólásszabadság korlátozásáról nincs szó, sőt ellenkezőleg áll a dolog, mert hiszen, a mint mondják, mig a mostani házszabályok szerint négy vagy öt óra áll rendelkezésünkre abból a czélból, hogy a szőnyegen forgó kérdésekben felszólaljunk, addig ezentúl nem négy, hanem 16 óra fog rendelkezésünkre állani, sőt a háznak egy nagyon szellemes tagja azt is kisütötte, hogy az a 800 óra, a mely eddig egy év alatt rendelkezésünkre állott abból a czélból, hogy meggyőződésünknek kifejezést adjunk, most már 2000 órára fog emelkedni. A midőn ezt a példát hallom, ugy tűnik fel nekem, mintha a kormánynak eljárása ezzel a javaslattal olyan volna, mint mikor a szomjas embernek, a helyett, hogy neki egy pohár vizet adnának, beledobják őt a tengerbe, a helyett, hogy szomját enyhítenék, belefullasztják őt a tenger végtelenségébe. De tegyük fel, hogy tényleg nem volna ebben az indítványban semmi egyéb, mint az, hogy az ülések tartama négy óráról 16 órára emeltetik, — a mint hogy nem ugy van, ki fogom mutatni — még abban az esetben is kétségtelen, hogy az ülések tartamának 16 órára való nyújtása a szólásszabadságnak igen nagy kárára és hátrányára van. Én, t. ház, teljes mértékben osztom Apponyi Albert gróf miniszter urnak azon felfogását, hogy az ellenzéknek nem hivatása bizonyos eredmények elérése, nem is hivatása az, hogy akaratát pillanatnyilag ráerőszakolja a parlamentre és hogy ezen ráerőszakolás által pillanatnyi sikereket akarjon elérni. Teljesen vallom a miniszter urnak azon felfogását, hogy az ellenzék hivatása az eszméknek megérlelése, az ellenőrzés teljesítése, és a közéletben felmerülő egyes pontikai gondolatoknak kifejtése az által, hogy azokat egy szabad, mérsékeltebb vagy tüzesebb, de mindenesetre komoly vita tárgyává teszi. De kérdem én, ebből a szempontból kiindulva, ha így fogjuk fel a szólásszabadságot, a mely az ellenzéknek osztályrésze kell hogy legyen, kérdem, hogy lehetséges-e ez 16 órás ülések mellett ? Kérdem, hogy 16 órás ülések mellett, a mikor az éjjeli ülések egész borzalmai előtt állunk, lehetséges-e az, hogy bizonyos eszméket megérleljünk bizonyos eszméket komolyan tárgyaljunk, és pedig tárgyaljunk akként, hogy akár a hallgató, akár az olvasó közönség ezeknek az eszméknek tudatába jutva és felfogva azokat, valóban kristalizálja az ellenvélemények kellő mérlegelésével ? Azt hiszem, ez teljesen képtelenség. Azért, mert a midőn 16 órás ülések vannak, akkor sem annak, a ki az uj eszmét kéjDviseli, sem annak, a ki azon eszmével szemben ellentétes álláspontot foglal el, nem lehet meg az a fizikai lehetősége, az a szellemi frissesége, hogy az eszmék harczába valódi szellemet, tüzet vigyen. De eltekintve ettől, ebben az indítványban nemcsak ez foglaltatik ; ebben az indítványban igen nagy, igen fontos, nagy horderejű más intézkedések is foglaltatnak. Az első az, hogy a névszerinti szavazást csak lOO^képviselő kérheti. Nem fogok ezen indítványnak egyes intézkedéseivel részletesen foglalkozni, ezt majd a későbbi vitára hagyom, mindössze fel fogom említeni azokat a pregnánsabb rendelkezéseket, a melyek valóban minden kétséget kizárólag megállapítják azt, hogy ezen képviselőházban abban a perczben, a melyben ezen inditvány határozattá válik, s a midőn ezen inditvány szerint fogjuk tárgyalásainkat vezethetni, abban a perczben az ellenzéki ellenőrzés, a tárgyalásoknak illő és kellő komolysága, ünnepélyessége teljesen lehetetlenné válik. {Igaz ! Ugy van ! a nemzetiségiek padjain. Nagy zaj a baloldalon. Közbeszólás.) Legyen egészen nyugodt a képviselő ur, nem ez a legfontosabb, ez c ak azért fontos .... (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Maniu Gyula : ... ez csak azért fontos, mert e képviselőház valószínű ellenzékének nem lesz meg a lehetősége arra, hogy oda szorítsa azt a többséget, hogy nyílt szavazatával álljon helyt azért a javaslatért vagy azért a meggyőződésért, a melyre szavazatát leadja, ne pedig, künn hangzatos jelszavakat hangoztatva, itt, a mikor a kormány nyilt támogatásáról van szó, a folyosó elrejtett zugában húzódjék meg. (Zaj és felkiáltások a középen : Az kell nekik !) De ott van az az intézkedés, hogy a szavazatok megszámlálását csak 100 képviselő kérheti. Alig kétéves parlamenti multamban nem egyszer előfordult, hogy kétszeri megszámlálás után sem volt megállapítható, hogy tulajdonképen melyik párton van a többség. Megtörtént, hogy kértük a megszámlálást, a megszámlálás megtörtént egyszer, megtörtént másodszor, és nem volt meg-