Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-280

148 '280. országos ülés 1908 február 21-én, csütörtökön. helyről, melyeket ez a többség nem akar, melyeket erre a többségre rá kell oktrojálni. Az oktrojálás indokolja meg azt, hogy szigorítani kell a házszabályt, mert a mostani házszabály mellett erre a parlamentre, hol függetlenségi többség van, a létszámemelést nem lehet ráoktrojálni. Mikor azután megtörtént az az eléggé el nem Ítélhető merénylete Tisza Istvánnak, melyet november 18-án követett el, mikor a szenvedélyek lobogtak, mikor a jogos harag az egész országban kitört, igy nyilatkozott erről a gaz merényletről Kossuth Ferencz, a függetlenségi párt vezére: »A kint, mely régen gyötört, a korbács felébresztette, mert a magyar nemzetet megkorbácsolták, — ezt november 18-án este a Hungária-banketten mondotta — mert a házszabályokat összetörték, a melyek érdekében, a melyek iránt való tiszteletből én higgadtabb, bölcsebb voltam, mint talán kellett volna, A. házszabály volt az egyetlen hathatós eszköz, melylyel idegen, sokszor alattomos külellenség ellen békésen megvédhetek voltak a nemzet jogai és érdekei. Ma bebizonyult, hogy akadnak, kik elragadni merészlik ezt a szent eszközt mi tőlünk«. Molnár Jenő: Akkor szent eszköz volt! Nagy György: íme, Kossuth Ferencz nevezte szent eszköznek a házszabályt, a melyet most meg akarnak _ változtatni . . . Bozóky Árpád: Szentebbé akarják tenni, Nagy György: . . . daczára annak, hogy Andrássy

7 Gyula belügyminiszter ur megmondta, hogy ezt nem indokolja sem a horvátok, sem a nemzetiségek magatartása. Ha nem történt volna meg Andrássy belügyminiszter urnak ezen kijelentése, még lehetett volna megindokolni azzal, hogy a horvátok ellen készült, de erre vonatkozólag nyilatkoztam, hogy más, radikálisabb eszközökhöz kell fordulni. Lehetne azt is mondani, hogy a nemzetiségek ellen, de a belügyminiszter ur kijelentette, hogy az uj választási törvény alapján azok megsokasodva fognak bejönni; tehát más ellen nem készülhet, mint a nemzeti ellenzék ellen, mely a függetlenségi és 48-as politikát a jövőben azzal az erővel, azzal az akarattal, azzal a kitartással akarja folytatni, melylyel a múltban folytatta. (Igaz! Ugy van! bal felöl) Kossuth Ferencz beszédének ismertetése után átmegyek a függetlenségi párt másik nagynevű vezérének, gróf Ajyponyi Albertnek beszédére. (Halljulc! Halljulc!) Azért örvendek, hogy gróf Apponyi Albert igen t. miniszter ur beszédének egy részét idézhetem, mert az megerősíti azon állításomat, hogy ne menjünk örökké Angliába példára hivatkozni, hanem a magyar földön maradjunk. Nagyon szépen mutatott ő reá, hogy Anglia nem követhető e tekintetben példaképen, mert Angliában mások az erőviszonyok. Beszédének ez a része következőképen hangzik: »Ha a t. miniszterelnök ur angol példákra hivatkozik és azokra a drákói rendszabályokra, melyeket az angol parlamentben az obstrukezió ellen behoztak, akkor vagyok bátor arra figyelmeztetni, hogy ezeket a rendszabályokat az angol parlament nem csak olyan állapotban hozta meg, melyben, hogy Anglia részesül, Isten adománya, hogy t. i. teljesen független ország, nincs kapcsolatban egy más országgal, hogy egy más ország koronája csak mint kolóniáé ékesíti az ő fejedelmének fejét, de várt vele addig is, míg az alkotmányos tényezőknek a túlsúlyért való versengésében a népképviseleti tényezőnek hatalmi túlsúlya befejezett ténynyé vált. Ezzel a helyzettel összehasonlítani akarni égy olyan ország helyzetét, a mely ország fejedelme egyszersmind más országnak fejedelme is, és igy a legjobb akarat mellett idegen befolyásoknak organicze hozzáférhető, ezzel összehasonlítani egy olyan ország helyzetét, a melyben a népképviseleti tényező még korántsem érte el a hatalmi pozicziónak azt a fokát, a melylyel Anglia már 50 év előtt birt: (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) ez nem komoly dolog.« Hát az angolkórságban szenvedőknek legyen ez intés, hogy azt mondotta a miniszter ur, hogy ez nem lehet komoly dolog. (Folytatólag olvassa): »Ebből érvet kovácsolni a mi viszonyainkra egy tisztán formalisztikus eljárás, a mely nem állja meg a dolog lényegébe való legkisebb betekintés próbáját sem. Azért mondom, hogy még abban az esetben is, ha mit a többség kialakulásában rejlő hibák közül törvényhozási és intézményi utón kiküszöbölni lehet, kiküszöböitetett, abban az esetben is csínján és mérséklettel kell hozzányúlni a házszabályok kérdéséhez.« íme gróf Apponyi Albert mutatott reá arra, hogy a magyar viszonyok között angol példákra hivatkozni nem szabad. Hiszen mondottam én is, hogy ha reánk ruházzák azt az erőt, a mivel az angol nép, az angol nemzet rendelkezik, mi szívesen elvállaljuk az angol parlament házszabályait. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Hiszen, ha a multat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy valahányszor támadás, merénylet intéztetett a nemzet ellen, mindig ez az egyetlen fegyver állott rendelkezésünkre : a házszabály ; ezzel tudtuk csak visszaverni. Emlékezzünk csak vissza — nem szabad olyan könnyen felejtenünk — a véderővitára, akkor is a házszabályok kéjDezték a palládiumát az ellenző kisebbségnek, a mely a nemzet jogaiért harczolt. De a legfontosabb az, hogy ennek a parlamentnek a többsége, a koaliczió, épen azt a bázist, a melyen ez a parlament nyugszik, a házszabályt, a saját hatalmi forrását akarja megsemmisíteni, egy megfordított Kronos, a ki az apját akarja megenni. Ez a parlament a létjogosultságát a házszabály megvédése érdekében folytatott harcznak, küzdelemnek köszönheti. Itt egészen más