Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-277

66 2/7. országos ülés 1908 február 2í-én, hétfőn. Végül előáü t. képviselőtársam a legerősebb és legveszedelmesebb fegyverrel: a nemzetiségi veszedelemmel és a jövő obstmkcziókkal, a melyeknek az ő látnoki és a csillagok távolságaiba látó szeme olyan végzetes következményeket tulajdonit, hogy végül a magyar nemzet meg sem fog szólalni sajtó joarlamentjében. Egy hang (a középen) : Damokles-kard! Farkasházy Zsigmond: A Damokles-kardot Tolnay képviselő ur tette hüvelyébe, ő hordja azt folyton magánál. Lengyel Zoltán : A többség soraiban tették hüvelybe a Damokles-kardot! Farkasházy Zsigmond: Engem épen Tolnay Lajos képviselő ur győzött meg arról, hogy nem reménytelen feladat ebben a házban ma objektív, elfogulatlan birálatot mondani arról a tervről, mely itt szőnyegen forog, mert megvan a remény és lehetőség arra, hogy a jobbérzésűeket, az őszinte és becsületes gondolkozásuakat meggyőzzük e terv veszedelmes voltáról és rávegyük arra, hogy annak létesülését esetleg megakadályozzák. Annyiban győzött meg engem erről t. képviselőtársam felszólalása, mert az ő beszédének a súlya alatt a többségben lévő több képviselőtársam közölte velem, hogy még egy ilyen beszédet halljanak és ők is csatlakoznak a házszabályrevizió elleneseihez. (Derültség a baloldalon.) Ha tehát Tolnay t. képviselőtársam ékesszólásával, a mikor mellette próbál beszélni a házszabályreviziónak, ilyen eredményeket tud elérni, talán én is, a ki egészen elfogulatlanul, tárgyilagosan próbálok a mellett érvelni, hogy ettől a tervtől álljanak el, elérhetem azt a sikert, hogy a háznak néhány elfogulatlan tagját ezen veszedelmes szándéktól eltérítsem. Én azokat, a kik ma váratlanul és ötletszerűkig a házszabályrevizió tervét támogatni hajlandók, három csoportra osztom : olyanokra, a kik egész könnyelműséggel és nemtörődömséggel, bizva vezetőikben, és nem txidva, hogy mi történik velük és mit csinálnak, csatlakoznak a házszabályrevizióhoz. A második csoportba sorozom azokat, a kik tudják, hogy mit tesznek, ismerik tettük következményeit is, de jóhiszeműen azt képzelik, hogy hasznosat, jót cselekszenek. A harmadik csoport szintén tudja, hogy mit akar, mit fog cselekedni, de nem törődik a kövezkezményekkel, mindegy nekik, hogy az országra és parlamentarizmusunkra jó vagy rossz hatással lesz-e ez; az ő czéljuk csupán a hatalom elérése, a hatalomban való lakályos berendezkedés és ezen czél szentesit! náluk az eszközt. A legutóbb emiitett t. politikusoknak a törekvéseit és gondolkodását igen jellemzően árulta el a függetlenségi párt hivatalos lapjának, a"»Budapest«nek nemrégen megjelent egyik vezérczikke ; nagyon érdekes nyilatkozat volt az. Mi, mondja a ezikkiró, nagy erővel, nagy türelemmel és nagy elszántsággal bevettük a várat a szabadelvű párttól és most azt követelik tőlünk és azt gondolják, hogy olyan bolondok leszünk és másokat is beengedünk ebbe a várba. Hát arról szó se lehet. Most megerősítjük azokat a falakat, a metyeket mi magunk leromboltunk, és akkor ott biztonságban fogunk élni. (Felkiáltások : Pártmonopolium I) Uraim! Ennél naivabb kijelentést képzelni sem tudok. Kérdem azoktól az uraktól, a kiknek gondolkozását a »Budapest« kifejezte, hogy vájjon a mikor ostromolták azt a várat és mikor bevették a nemzet nagyerejével ós a nép óriási elszántságával, azt igérték-e, hogy a mikor a pártabszolutizmusnak és a prostituczióig vezetett önérdeknek a várát beveszik, akkor annak falaiba ők maguk fognak beleköltözni, vagy azt igérték-e, hogy ezt a várat a földig fogják lerombolni és a szabadságnak a haladásnak, a nemzet felvilágositásának tiszta levegőjét viszik bele annak a rablóvárnak dohos zugaiba ? Mezőfi Vilmos: Ezt Ígérték, ezért voltunk mellettük ! Farkasházy Zsigmond: Az utóbb emiitett urakhoz nem szólok ; lesz még felszólalásom végén egy szavam hozzájuk is ; de szólok az előbb emiitett két csoporthoz, a mely jóhiszeműen és öntudatosan vagy öntudatlanul szolgálja azt a czélt, a mely talán következményeiben más eredményeket fog előidézni, mint a minőket ők várnak. T. ház ! A házszabályrevizió szükségességének kérdését vizsgálva, azt hiszem, helyesen járok el, ha elsősorban az okot kutatom, a mely e kérdés váratlan felszinre vetését idézte elő. Már e tekintetben is jelentékenyen eltérünk a többségen levő t. képviselőtársainktól, önök azt mondják, hogy a házszabályrevizióra szükség van, mert a régi házszabály rossz, mi pedig azt mondjuk, hogy ez a régi házszabály nem rossz, hanem igenis szükség van a házszabályszigoritásra azért, hogy bizonyos specziális javaslatokat keresztülhajtsanak, a melyek törvényerőre emelése más, mint rendkívüli eszközök alkalmazásával nem történhetik. Hajlandó vagyok mind a két álláspontot elfogulatlan birálat alá venni. Vizsgálom első sorban, vájjon igaz-e az, hogy ez a mostani házszabály, a melynek uralma alatt állunk, rossz. Hogy ez a házszabály rossz, azt nem a mostani kormány, nem a mostani többség találta ki, bár most ebből a jelszóból akarnak élni. Tisza István korából származik ez a jelszó, és általában a szabadelvű párt azon tipikus vezetői idejéből, a kiknek semmi hatalom sem volt elég nagy arra, hogy önző érdekeiket kövessék. Épen az önző párturalom prototip alakjai voltak azok, a kik mindig a leghangosabban panaszkodtak arról, hogy a mai házszabály rossz és azzal nem lehet boldogulni, (ügy van ! balfelől.) És, t. ház, kénytelen vagyok elismerni, hogy ha báró Bánffy Dezső vagy gróf Tisza István idejében ebből a szempontból kutatjuk a házszabályok értékét, akkor találunk bizonyos motívumot arra, hogy ők ezt a házszabályt rossznak Ítélték, mert az nekik csakugyan rossz volt.