Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-291

428 291. országos ülés 1908 márczius lk-én, szombaton. hinni nekem, hogy épen a salgótarjáni nagyobb sztrájkmozgalmat nem a bányamunkások köré­ből szították, hanem egyes, egészen idegen, a központból fizetett izgatók jelentek meg, (Igaz! Ugy van)! — ez a politikai hatóságnak, a szolgabírónak jelentése — és azok idézték elő a nagyohbmérvü sztrájkot. A petrozsényi sztrájk­mozgalmat pedig az idézte elő, hogy az az or­szágos munkásvédő-szövetség, mely kizárólag a mezőgazdasági és földmunkások, kubikosok ér­dekeinek előmozdítására alakult, elment a bá­nyászok közé ós ezeket akarta saját körébe fel­venni, eredeti rendeltetésével ellenkezőleg. Na­gyon természetes, hogy politikai hatóság ezt nem engedte meg és igy ismét külbefolyás, idegen, igaztalan befolyás folytán állott elő ez a na­gyohbmérvü bányász-sztrájk, mely szomorú ered­ménynyel végződött egyesekre nézve. Kiterjeszkedett a t. képviselő ur a bánya­munkabérekre is. Ezek a bánya-munkabérek bizony sok ágazatban nem valami magasak. Hodzsa Milán : Ugy van! Wekerle Sándor miniszterelnök: Én ezt el­ismerem. Itt azonban vegyük figyelembe, — voltam bátor többször nyilatkozni erről — hogy mi igen sok helyen azért tartjuk fenn a bányászatot, hogy valamennyire foglalkoztassuk a népet. Hosszabb átmeneti idő szükséges, míg az a népesség, mely hajlamánál, megszokottsá­gánál fogva a bányaműveléshez ragaszkodik, más irányban lesz foglalkoztatható. Ezen át­meneti idő alatt nagy áldozatok árán tartjuk fenn ott a bányászatot; nagyon természetes tehát, hogy ott a munka díjazásánál nem lehet azt a mértéket követelni, mint a jövedelmező vállalatoknál, hanem ott a munkásoknak be kell érniök szerényebb díjazással, azért, mert hisz ez a bányászat ott tisztán az ő foglalkoztatásuk végett, veszteségek árán tar tátik fenn. A ma­gánbányászat körében is vannak ilyen esetek, a hol áldozatok árán tartatik fenn egy bányászat, vagy azért, hogy a munkásokat kereset nélkül ne hagyják, vagy pedig a jó reményre való tekintettel. A bányamunkásoknál egyébként azok a példák, a melyeket a t. képviselő ur felhozott, nem egészen irányadók. Méltóztassék azt is számbavenni, hogy azoknak fogyasztási szövet­kezeteik vannak, s hogy a fogyasztási szövetke­zetben hitelezett áruk értéke levonatik a heti­vagy havibérből. ííagyon természetes tehát, hogy ha az élelmiczikkek, ruházatok — mert erre is kiterjed az ily szövetkezet — szóval úgy­szólván minden életszükséglet ára levonatik a bérből, akkor az az összeg, a melyet ezen le­vonások után kapnak, nagyon csekély. A képviselő ur azt a kérdést is intézte a kormányhoz, vájjon az uj bányatörvény fog-e minimális béreket megállapítani. Bocsánatot ké­rek, minimális béreknek megállapítását lehetet­lennek tartom. (TJgy van! balfelfelbí. Felkiál­tások : Abszurdum!) Ez a bányatörvény ilyet tehát nem is fog tartalmazni. Azt a kérdést is intézte hozzám a kép­viselő ur, fog-e az uj bányatörvény a munka­idő tekintetében intézkedéseket tartalmazni? Igenis, a munkaidő tekintetében lesznek intéz­kedések. (Helyeslés.) A harmadik kérdés azt illeti, hogy vájjon a hatósági felügyelet megfelelő szigorral fog-o gyakoroltatni. Most a bányászati közegek, a mai bányakapitányságok gyakorolják a bánya­hatóságok felügyeletét, kivéve a sóbányákat, a melyek az iparhatóságoknak felügyelete alatt állanak: a többi bányászati ágakra, ismétlem, bányakapitányságok gyakorolják a felügyeletet. A bányakapitányságoknak, illetőleg a bánya­hatóságoknak deczentralizálása folytán sokkal intenzivebb lesz az ellenőrzés és az uj bánya­törvény ugy a társláda, mint az ellátás, az agg­kori ellátás tekintetében is megfelelő intézkedé­seket fog tartalmazni. (Helyeslés.) Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Elénk helyeslés.) Elnök: Hodzsa Milán képviselő urat illeti a szó. Hodzsa Milán : T. képviselőház ! Mindenek­előtt legyen szabad az igen t. miniszterelnök urnak amaz indokolására reflektálnom, mely indokolás szerint az egyesület feloszlattatott. A feloszlató végzésben más okok vannak fel­hozva, mint a mely okokat ma az igen t. mi­niszterelnök úrtól hallottam. Ugyanis a felosz­lató végzésben egyenesen a vagyonkezelés körül tapasztalt rendellenességekre történik hivatkozás. Hammersberg László: Ez az! Az 1500 előfizető! Hodzsa Milán: Erre nézve legyen szabad arra fordítanom a t. ház figyelmét, hogy ugy erre vonatkozólag, mint az ugy hiszem »A Mun­kás* czimü lapnak előfizetésére vonatkozólag az egyesület a hatóság követeléseinek már megelőzőleg februárban eleget tett. Ezt a ható­ság el is ismerte. A feloszlatás novemberben történt, ezt pedig már fél esztendővel megelő­zőleg az egyesület teljesen eleget tett mindazon követeléseknek, a melyeket vele szemben a ható­ság támasztott. így tehát ez az ok, a melyet ma is felhozott a mélyen t. miniszterelnök ur, teljesen elesik. Különben kénytelen vagyok a következők­ben is előadni még néhány adatot. Maga az igen t. miniszterelnök ur elismeri, hogy ezek a munkabérek nem magasak. Nekem nagyon értékes ez a beismerés. Wekerle Sándor miniszterelnök: Sok helyt alacsonyak. Hodzsa Milán: Én nem vehetem az egyes helyeken a munkabéreket, . . . Wekerle Sándor miniszterelnök: A kőszén­bányászatnál 4'20—4'40-en áll. Hodzsa Milán: . . . én csak az átlagot

Next

/
Thumbnails
Contents