Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-276

276. országos ülés 1908 Elnök: A házszabályok 197., illetőleg 198. és 201. §-ai alapján bátor vagyok javaslatba hozni, hogy a két indítvány kinyomassék és a ház tagjai között szétosztassák. Egyszersmind javaslom a t. háznak, hogy a két törvényjavaslat indokolását méltóztassék a szombaton, február hó 29-én tartandó ülésre, és pedig annak legelejére, kitűzni. Méltóztatik ehhez hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, akkor ily értelemben mondom ki a határozatot. Raisz Aladár jegyző : Az interpellácziós-könyvben bejegyzett interpellácziók a következők (olvassa) : »Kelemen Samu interpellácziója a miniszterelnök úrhoz a Nagy-Károlyban felállítani kért törvényszék ügyében tett miniszterelnöki nyilatkozat tárgyában. Bródy Ernő interpellácziója ugyancsak a miniszterelnök úrhoz a megélhetési viszonyok könnyítése érdekében teendő adminisztratív és törvényhozási intézkedések tárgyában. Végül Laehne Hugó interpellácziója a miniszterelnök úrhoz a nyugat-magyarországi pángermán izgatások tárgyában. Elnök '. Javaslom a t. háznak, hogy az interpellácziókra fél kettőkor térjünk át. Nagyon természetes, hogy pont fél kettőkor elsősorban az igazságügyminiszter ur fog válaszolni Vlád Aurél képviselő ur interpellácziójára. Méltóztatik ezen javaslatomhoz hozzájárulnia. (Igen!) Ha igen, akkor ily értelemben mondom ki a határozatot. Következik most Nagy Emil képviselő ur a házszabályok módosításáról szóló indítványának (írom. 723) folytatólagos tárgyalása. Ki következik ? Raisz Aladár jegyző: Mezőfl Vilmos. Mezőfi Vilmos : T. képviselőház ! Én őszintén megvallom, hogy előttem nem az a szomorú, hogy ezzel a házszabálymódósitással a t. kormány, illetőleg előesatározója, Nagy Emil előállott, hanem az a végtelenül elszomorító, hogy a mikor egy ilyen indítványt tárgyal ez a képviselőház, a mely az utolsó alkotmánybiztositékot, az alkotmánynak utolsó bástyáját van hivatva összetörni, akkor Budaj>est utczái némák, akkor hasztalan várok felháborodást és hasztalan várom a tiltakozásnak és zugásnak viharát, a mely elsöpörje azokat, a kik ezt a fejszét emelték a magyar alkotmányosságra, a magyar alkotmánynak eme utolsó biztositékára : a házszabályokra. Es kutatom, t. képviselőház, hogy mi lehet az oka ennek a szomorú jelenségnek, holott ezelőtt három esztendővel, a mikor ugyanezt a merényletet, szó szerint ugyanezt a merényletet — a mit be fogok bizonyítani, hogy szó szerint ugyanezt a merényletet — akarta elkövetni az akkori kormány, akkor ezelőtt három esztendővel megmozdult az ország, küldöttségek százai jöttek ide, tiltakozó hangok ezrei zúgtak fel, hogy ebből a merényletből törvény ne legyen. Es nem is lett belőle törvény : megsemmisültek azok, a kik tervezték, megsemmisült maga a terv is. bruár 22-én, szombaton. 31 En ezt a szomorú jelenséget annak tulajdonítom, hogy elfásult, csüggeteg, reményevesztett lett a magyar nemzet azért, mert rajongva bizott az átalakulásban, ebben az uj kormányzati rendszerben, remélte, hogy ez meg fogja valósítani az ő ideáit, vágyait, hogy az uj kormány, az uj többség mindazt, a mit 30 éven át igért, meg fogja teremteni, függetlenné fogja tenni a hazát, fel fogja szabadítani azt az osztrák nyomás alól, ebben a parlamentben nem békó közé fogja szorítani, hanem még szabadabbá fogja tenni a szólásszabadságot. Es ime, mindenben csalódott, s azért most, mint a kétségbeesett ember, a ki azt látja, hogy nincs már mentsége, minden reménye szétfoszlott, azt mondja : most már minden mindegy! Ezt a lehangoltságot, ezt az elszomorodottságot, ezt a megadást látom én a magyar népben, a magyar nemzetben. Még szomorúbb az, hogy a magyar nemzet egyetlen szabad szószékéből, a magyar parlamentből hiányzik a tárogató-, a harsona-szó, a mely a csüggedőket és reményevesztetteket felrázza és reménynyel töltse el őket az iránt, hogy jön még szebb idő, ha harczol a nép, hogy azok, a kik most a nemzet törvényeit nem tisztelik, függetlenségét kivívni nem akarják, ezek is odakerülnek, a hová a múlt többség került. Azt is fájlalom, hogy ebben a parlamentben egy csoport gyenge képviselőn kivül nincs egy tábor, a mely lelkesedést, bizalmat önthetne a magyar népbe! A házszabályreviziónak napirendre tűzött indítványa körül pro és kontra hangzottak el vélemények. Az indítványt támogatók legtöbbje azzal akarta a szájkosár-indítvány jogosultságát igazolni, hogy ez a javaslat egészen más, mint az a javaslat, a melyet 1904 márcziusában gr. Tisza István és november 15-én Dániel Gábor és társai akartak a magyar képviselőházban elfogadtatni. Én, a ki az ellenérveket is meg szoktam fontolni, azokat figyelemmel kisérem és tanulmányozom, nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ennek az érvnek semmi jogosultsága nincs. Nem más a helyzet ma, mint volt 1904 márcziusban, mikor gr. Tisza István majdnem szószerint — kérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak ezt tudomásul venni — azt az indítványt terjesztette a képviselőház elé, a melyet most Nagy Emil a ház elé terjesztett. Sőt nemcsak az indítvány külső formája, nemcsak az indítvány szövege volt ugyanaz, hanem még az indokolása is majdnem ugyanúgy hangzott, mint a milyen szavakkal Nagy Emil t. képviselőtársam itt a képviselőházban a maga szájkosár-indítványát megindokolta. Nagy Emil képviselő ur a maga indokolásában azt mondotta, hogy a nemzet legszentebb érdekei és a nemzetre váró végveszedelem teszik szükségessé ezt a házszabályreviziót, a melyet ennek a képviselőháznak meg kell valósítani. Hát nekem olyan ismerősen csengett ez a szó ; mintegy visszhangot keltett fel a fülemben egy másik szónoklattal való hasonlatosság következtében, a melyet már ebben a képviselőházban végig hallgatni