Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-288

358 28S. országos ülés 1908 márczius 11-én, szerdán. hogy mikor Kristófiy Józsefet bizonyos részről súlyosan támadták egyéni becsületében, sőt még nevében is, akkor a koaliczióban és a vezérlő­bizottságban akadtak, a kik az ő védelmére keltek (Zaj. Ellenmondások balfelől.) és előttünk áll az a tény, hogy báró Fejérváry Géza a békealkudozá­sok czéljából egy szép napon egész váratlanul megjelent egy képviselőnek, a koaliczió egyik tagjának lakásán, a hol már nem előzetes meg­beszélések történtek, hanem egy kész, megbeszélt békemegállapodás jött létre. Mikor ilyen jelenségeket látunk előzmények gyanánt, akkor szükségesnek tartom, hogy meg­nyugtatást találjunk arra nézve, hogy Kristóffynak ebben a parlamentben és különösen ebben a több­ségben bűntársai nincsenek. Épen azért vagyok bátor a következő interpellácziót előterjesztem (olvassa): »Interpelláczió Kristófiy József volt belügyi ügyvivőnek márczius 8-án történt nyilat­kozatai tárgyában a miniszterelnök ur utján a kormányhoz : 1. Van-e tudomása a t. kormánynak arról, hogy Kristófiy József volt belügyi ügyvivő már­czius 8-án tartott beszédében a jelenleg kormány­hatalmon lévő férfiakat súlyos vádakkal illette, s nevezetesen azt állitotta, hogy a külkereskedelmi szerződéseknek törvény- és alkotmányellenes meg­kötése, mely a nemzetet tiz évre gazdasági önren­delkezési jogának érvényesítésében gátolja, a most kormányon levő politikusok tudtával, beleegyezé­sével, sőt kívánságára és közreműködésével történt? 2. Ha a t. kormánynak erről tudomása van, hajlandó-e a házat tájékoztatni a külkereskedelmi szerződéseknek törvény- és alkotmányellenes meg­kötésének történetéről, s különösen arról, hogy abban a jelenlegi kormány tagjai közül kinek mennyiben volt Tésze 1 3. Tekintettel arra, hogy Kristófiy József volt belügyi ügyvivő a korona és a koaliczió vezé­rei között létrejött paktum 8. pontját nyilvános­ságra hozta, hajlandó-e a t. kormány a házat tájé­koztatni arról, vájjon ez a pont a közzétett szö­veggel tényleg beníoglaltatik-e a paktumban és általában hajlandó-e ezen paktumot most már egészében a képviselőházzal megismertetni ? 4. Tekintettel arra, hogy Kristófiy József volt belügyi ügyvivő előadása szerint a korona és a koaliczió vezérei között létrejött paktum az ő közbenj jött létre, s e végből közte és a vezérlő bizottság egyes tagjai közt érintkezés állott fenn, hajlandó-e a t. kormány a házat tájékoztatni arról : ki vagy kik közvetítették ezen érintkezést a volt alkotmányellenes kormány és a vezérlő bi­zottság között, s a jelen kormány tagjai közül ezen alkudozásokban ki vagy kik működtek közre ? 5. Tekintettel arra, hogy Kristófiy József, volt belügyi ügyvivő kijelentette, hogy a paktum azon állitólagos pontját, mely szerint a volt alkotmány­ellenes kormány tagjai vád alá nem helyezhetők, magára nézve hatályon kivül helyeztetni kívánja a végből, hogy tetteiről és esetleg mások tetteiről törvényes birái előtt számolhasson : hajlandó-e a & kormány a koronának előterjesztést tenni aziránt, hogy a jiaktumnak Kristófiy Józsefre vonatkozó része módosittassék oly irányban, hogy a mennyi­ben a képviselőház nevezettet vád alá helyezné, az 1848. évi III. t.-cz. értelmében való bírói el­járás folyamatba tehető legyen ?« Elnök : A miniszterelnök ur kivan szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök : T. képviselő­ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Nekem Kristófiy beszé­déről tudomásom annyiban volt, hogy a beszéd elmondása előtti napon közölte velem egy hírlap­író annak tartalmát (Halljuk ! Halljuk !) kivonat­ban, mondom : a beszéd elmondása előtti napon, midőn az közzététel végett, ugy tudom, a hírlap­írók között már lansziroztatott, közölte velem annak tartalmát. Magát a beszédet nem olvastam, nem is szándékozom elolvasni, (Derültség.) szük­ségét sem látom annak, hogy azzal bővebben foglalkozzam. (Élénk helyeslés.) A t. képviselő ur azonban, ugy látszik, a beszédben foglalt egy pár vádat magáévá tett. Farkasházy Zsigmond: Nem, egyetlen egyet sem ! Wekerle Sándor miniszterelnök: Akkor ne vetette volna itt fel. (Felkiáltások : Akkor minek ide hozni I) Visontai Soma : Ugy tárgyalta! Szilassy Zoltán : Kristóffyt akarja feltámasz­tani ! (Zaj.) Wekerle Sándor miniszterelnök: Hogy az u. n. kibontakozás előkészítésében jártak-e Kristóífyhoz és mennyiben igyekeztek vele a kibon­takozási eszmét létrehozni, ezt őszintén mondva nemTtudom. Én részemről Kristóffyval egész hiva­taloskodásának tartama alatt és azóta soha egy szót sem váltottam, tudtommal vele nem. is találkoztam. . . . Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter: Én sem! Wekerle Sándor miniszterelnök": . . . mondom, hivataloskodásának tartama alatt és azóta sem, s ugy tudom, hogy minisztertársaim sem tárgyaltak vele. Hogy mások az ő véleményét kérték, vagy meghallgatták őt és saját véleményüket közölték vele és ő talán azután^azokat Fejérváryval közölte, ezt megengedem, ez azonban a mi eljárásunkat nem alterálja, mi vele nem tárgyaltunk, semmi megegyezést nem kötöttünk. Az én miniszter­társaim közül azok, a kik azokat a pontozatokat megállapították, a melyek alapján a kormány megalakult,. a királylyal tárgyaltak és a király ö felségével megállapított pontozatok képezték a mi programmunk alapját. Hogy mennyiben történt tudtával, beleegye­zésével, vagy pláne talán egyenes kívánatára egyeseknek az, hogy azok a szerződések márczius 1-én aláírattak, azt én nem tudom; hogy e szer­ződések megkötésére és aláírására minisztertársaim befolyást semmiképen sem gyakoroltak, azt hatá­rozottan állithatom. (Élénk helyeslés.) A képviselő ur még az ott működő állam­titkároknak is súlyos szemrehányást kíván tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents