Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-288

342 288. országos ülés 1908 márczius 11-én, szerdán. mentáris kormány, ebből az következnék, hogy a mi kormányunk sem parlamentáris kormány, hogy a kormány kormányoztatna a nélkül is, hogy többsége lenne a képviselőházban. Ezt Krístóffy minapi beszédében szépen kifejtette, íme, hova vezetnének azon princípiumok, ha önök azt állítják, hogy a horvát kormánynak nem kell harmóniában lennie a horvát országgyűléssel. Igenis harmóniában kell lennie az én felfogásom szerint, mert szerintem Horvátország alkotmányos ország; ha pedig alkotmányos ország, akkor mint alkotmányos országnak más, mint parlamentáris kormánya nem lehet, különben ellenkezésbe jönne az alkotmányosságnak princzipiumával, alapelvével. Ha pedig a horvát kormány harmóniában van a horvát országgyűléssel, akkor nem történhetik az meg, hogy ide ellenzéki delegátusokat küldjenek . . . Hammersberg László: Nem delegátusok! (Felkiáltások a középen: Törvényes kifejezés!) Goldis László: Delegált képviselők! (Zaj.) A horvát bánnak természetesen harmóniában kell a magyar kormánynyal lennie, mert annak bizalmi embere . . . Hammersberg László: De csakis ezzel! Goldis László : ... a horvát országgyűlésnek pedig a bánnal kell egyetértenie, mint a kormány fejével. így a mostanihoz hasonló eset csak akkor történhetik meg, a mikor a kormány olyan óriási hibákat követ el, hogy felzuditja az egész ország közvéleményét, De ez nem ok arra, hogy a házszabályokat szigorítsák, hogy a mi jogunkat vegyék el azért, mert ők felfordították a viszonyokat Horvátországban! Hát mi fizessük meg azt, a mivel a kormány politikailag adós azokért a zavarokért, a melyeket Horvátországban felidézett? A tulaj dónk épeni Magyarország fizesse meg? Ez olyan kérdés, a mely miatt a kormánynak buknia kellene. Ha a kormány képtelen arra, hogy a horvát kérdést megoldja, ép ugy le kell mondania, mintha képtelen volna arra, hogy az ország egyik vagy másik részében a közrendet fentartsa, ugy hogy ha igazán parlamentáris érzékkel bírna, vagy rendezné a horvát ügyeket, vagy pedig lemondana. Azt mondotta Apponyi Albert vallásáé közoktatásügyi miniszter ur, hogy igaz, ő és elvbarátai a régi időkben ellene voltak a häzszabálymódositásnak, de ezt az állásjxmtot azért foglalták el akkor, mert abban a meggyőződésben voltak, hogy az ország viszonyai s különösen a parlamenti viszonyok következtében sohasem történhetik meg az, hogy a kisebbség többséggé legyen; mert abban a hiszemben voltak, és ezt felhozta gróf Andrássy Gyula belügyminiszter is, hogy nem lehet a kisebbségből többség... (Zaj.) Elnök (csenget.) : Csendet kérek! Goldis László: ... és igy meg van fosztva az ország annak a lehetőségétől, hogy egészséges váltógazdaság álljon be a politikában, a mint minden alkotmányos országban az előhaladás első feltétele, hogy két olyan politikai párt legyen, a melyek egymást felválthassák a kormány vitelében. Tehát az ellenzék akkor abban a meggyőződésben volt, (Zaj.) hogy ez az eset nálunk be nem állhat. De ez az egyik argumentum időközben elesett, mert a viszonyok bebizonyították azt, hogy igenis a kisebbség lehet többség. Az 1905-iki választások alkalmával az ellenzék többségre jutott. Ebből azt a következtetést vonja le gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, hogy az egyik motívum elesett, hogy tartózkodjék a házszabályok szigorításától. Őszintén megvallom, én roppant csodálkoztam, hogy egy ilyen lángelme ilyen botlást követ el. Megmondom, miért. Hiszen az az ellenzék, a melyhez akkor a t. kultuszminiszter ur is tartozott, épen azért jutott többségre, mert a házszabályokat védte! A házszabályok mellett való küzdelemben lettek olyan népszerűek, azért jutottak többségre, mert küzdöttek a házszabályok szentségeért. Ha tehát a politikai váltógazdaságnak barátja, miért akarja megsemmisíteni azt az eszközt, a melylyel esetleg más kisebbség is többségre juthat? (Ugy van! Taps a nemzetiségiek padjain.) Csodálom ezt a contradictio in adjecto-t, ezt a logikai botlást, egy olyan logikailag képzett főtől, — a kinek különben nagy tisztelője vagyok, — mint az igen t. kultuszminiszter úrtól. Másodszor azt mondja, hogy az akkori többség nem képviselte a nemzet igazi akaratát, és azért jogosult volt ellene bármilyen eszközökkel harczolni, s a házszabálymódositás feltóteléül a választói jognak oly kiterjesztését követelte, hogy az országgyűlésen tényleg a nemzet többsége lehessen képviselve. Most, úgymond, ez az érv sem áll fenn. (Halljuk!) Ertem, hogy a t. kultuszminiszter úrra nézve nem áll már fenn az az érv, hogy t. i. most már az ő nézete szerint a többség a nemzet akaratának hű képviselője. Azt is elhiszem neki, hogy a választói reformmal tisztában van, hogy lelkiismeretében nyugodt, hogy tudja, hogy ez a választási törvény olyan lesz, a melynek révén a házban tényleg a nemzeti akarat többsége fog érvényesülhetni. Neki könnyű; neki, ugy látszik, titokban megmutatta a t. belügyminiszter ur a választási törvényjavaslatot. De hogyan szavazzuk meg mi, ugyanilyen nyugodt lelkiismerettel a házszabálymódositást ? Azt hiszem, az mégsem járja, hogy ilyen vak bizalmat követeljenek a képviselőház többségétől, hogy megszavazza a házszabálymódositást abban a feltevésben, hogy az a választási törvény tényleg olyan lesz, a mely a nemzet többsége akaratának érvényesülését biztosítsa. (Halljuk!) Nem is hiszem, hogy ezen érdekekből terjesztetett elő a módosító indítvány. Azt sem hiszem, hogy a nemzetiségek ellen irányul. Őszintén megmondom, hogy nem féltem érdé-