Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-283

283. országos ülés 1908 márczius 5-én, csütörtökön. 243 kint valamely' erőteljesebb mozgalommal? Ezt elképzelni nem lehet, mert a szocziáldemokraták épen ezt a kaput döngetik, és döngetni fogják bizonyára addig, mig ki nem nyilik. Én tehát igazat adok Lengyel Zoltán t. képviselőtársam- beszédének, melyben azt hangoztatja, hogy ha a törvényjavaslat jó, akkor minden ember elfogadja, ha pedig rossz, akkor az senkinek sem kell. Evvel szemben nem áll meg azután az igen t. belügyminiszter urnak azon álhtása, a melyet leszek bátor felolvasni (olvassa) : »Még egy kérdés van, melyet tisztázni akartam s ez az, hogy miért kívántam, s miért helyeztem ily nagy súlyt arra, hogy a választási törvény tárgyalásakor ez a javaslat már érvényben legyen. Erre Lengyel Zoltán t. képviselő ur azt mondta : ezt ő nem látja be, mert vagy jó a javaslat, vagy rossz. Ha jó, akkor keresztülmegy ily szigorú házszabály nélkül is, ha meg rossz, akkor hiába, nem is kell, hogy keresztülmenjen. Bocsánatot kérek, ez egy kissé naiv okoskodás. Gyermekkoromban én is hittem azt, hogy ugy van az életben, hogy van jó dolog és rossz dolog. A jó dolgot minden jó ember követi vakon, egyöntetűen, a rossz dolgot csak a rosszak. De mióta egy kicsit megnőttem, azt láttam, hogy az emberek épen a felett vitatkoznak legtöbbet, hogy mi jó és mi rossz, hogy a legbecsületesebb, a legjobb akaratú, a legokosabb emberek sincsenek ebben egy nézeten.« T. képviselőház ! Ezen okfejtésnek a veleje a belügyminiszter ur szerint az, hogy a mi egynek jó, az másnak lehet rossz, a mi egynek szép, az másnak lehet rut, a mi egynek üdvös, másnak lehet káros. Én azonban, miután a belügyminiszter ur volt olyan kegyes az általános választói jog freormjának tervezetéről azon függönyt, mely azt mint mennybeli misztériumot takarja a gyarló halandók előtt, fellebbentem, egy olyan képet láttam, a mely a választási reformot tökéletes alakjában mutatta be, mely esetben nem lehet az más, mint jó. Ha pedig igy áll a dolog, akkor kérem az igen t. belügyminiszter urat, méltóztassék csak visszatérni gyermekkorabeli meggyőződéséhez, hogy tényleg vannak ezen a világon jó és rossz dolgok, és a hogy a jó dolgot minden ember vakon követi, olykép fogja minden jó ember a jó választási törvényt vakon elfogadni, mert megfelel magyarnak, nemzetiséginek, szoczialistának egyaránt. Ha pedig a belügyminiszter ur ezek daczára is ragaszkodik ahhoz, hogy a választói reform már ezen módositott házszabály mellett tárgyaltassék, akkor önkéntelenül felvetődik a kérdés, vájjon az általános, titkos, egyenlő és községenkinti szavazati jogot tényleg meg akarják-e adni a népnek ? Nem lehetetlen az a feltevés, hogy csak a status quot akarják biztositani, hogy a helyzet mostam urai a helyzetnek továbbra is urai akarnak maradni. Ez természetes ; én ezt egészen természetesnek látom, olyan természetesnek mint az a bibliai esemény, mikor a Kánaán tejjel és mézzel bővelkedő hazájába akarták terelni a zsidókat és a szabadság pusztájában faképnél akarták hagyni Mózest és visszakívánkoztak Faraónak húsos fazekakkal édesített rabságába. A mai választási rendszer minden izében korrupt. Nemcsak én mondom ezt, nemcsak a magam meggyőződése ez, odanyilatkozott Apponyi Albert gr. kultuszminiszter ur is következő rövid szavaival: »A mikor a nemzetiségek egy része passzivitásban volt, a mikor egy nagyon kicsi választóközönséggel volt dolgunk, a melylyel választókerületenként lehetett paklizni«. Ez ünnepélyes tanúságtétel arról, milyen korrupt volt az eddigi választási rendszer, hogy az u. n. nemzeti akaratnak spontán niegnyilatkozói, a választók nem voltak egyebek, mint akarat nélküli bábok a hatalom kezében, a melyeket a hatalom könnyű szerrel hajtott a maga szolgálatába. Ezen választási rendszernek permanencziáját czélozza a benyújtott indítvány ? Ez sem lehetetlen, ellenkezője eddig még egyáltalában nincs bebizonyítva. Nincs bebizonyítva azzal, a mit az igen t. belügyminiszter ur mondott, midőn Mezőfi Vilmos t. képviselőtársamnak azon állítására, hogy a demokratikus államokban házszabályrevizióra nincs szükség, mert a demokratikus parlamentben nincs obstrukczió, azt válaszolta, hogy ellenkezőleg a mióta a parlamentek demokratizálódtak, azóta született tulaj donképen az obstrukczió és hogy az obstrukczió a demokratikus parlamenteknek betegsége. Példával igyekszik bebizonyítani állítását a belügyminiszter ur, s azt mondja, hogy a franczia parlament házszabályai sokkal szigorúbbak, mint a mienk, sőt még ha a Nagy Emil-féle módosítást elfogadjuk is, még annál is sokkal szigorúbbak a franczia parlament házszabályai és — úgymond — ezen sokkal szigorúbb házszabályok mellett is nemcsak lehetséges a franczia parlamentben az obstrukczió, hanem — a mint ő maga mondja — kormányok is sokszor megbuktak. T. képviselőház ! Nem tudom, mi a házszabályrevízió oka, legalább ezekből a beszédekből nem világos, de tegyük fel, hogy az obstrukczió letörése a czél, hát akkor le lehet-e törni az obstrukcziót egy ilyen enyhébb házszabálylyal, ha a franczia parlamentben nem tudják letörni szigorúbb házszabályokkal ? Nem ér czélt tehát a házszabályreviziő akkor sem, ha czéljául az obstrukczió letörését tűzte ki. Legérdekesebb azonban a belügyminiszter urnak az a mondása, hogy ennek daczára folytonos obstrukcziók vannak ott is és igen sok kormány bukott meg miattuk. Azt hiszem, nem járok rossz nyomon, midőn megkoczkáztatom azt a kijelentésemet és meggyőződésemet, hogy a házszabályrevizió nem egészen átlátszó indokai között, a melyeket a belügyminiszter ur pedzett, ezen kórmánybukások lehetőségének megnehezitése nem foglalja el éjjen az utolsó helyet. Nem ezek tehát a valódi okok, a melyek miatt a házszabályreviziónak, ha törik, ha szakad, meg keü lennie. A mindenkori hatalom biztosítása a mindenkori ellenzékkel szemben az ók. Hatalmi 31*