Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-281

28í. országos ülés 1908 február 28-án, pénteken, 183 A házszabályok mostani módosításánál még azt sem lehet felhozni, a mit felhozott Tisza István és az akkori liberális többség a kisebbség ellen. Az akkori többség és Tisza István szemére vetette a kisebbségnek a parlament elfajulását. Hogy Andrássy Gyula belügyminiszter ur minap mondott beszédének erre a részére is kiterjeszkedjem, legyen szabad mindenekelőtt konstatálnom, hogy mit mondott gróf Andrássy. Azt mondotta (olvassa) : »Mi kényszeritett bennünket erre ? Ez a házszabály. Ez tette szükségessé, hogy káros utakon járjunk. Mi akkor is elismertük, hogy ez szomorú helyzet, de kénytelenek voltunk a házszabályok rosszassága miatt ezeket az áldozatokat meghozni, mert a magyar állam tekintélye hónapokon keresztül az egész világ előtt meghurczoltatott.« Hát én nem látom be, hogy most a magyar állam tekintélye a horvátok által meghurczoltatott volna, hanem igenis láttam és látom, még pedig nem egyszer, hiszen mi, kisebbség ennek nem egyszer ki voltunk téve és szenvedtünk az által, hogy a többség mely az állam tekintélyét itt a parlamentben meghurczolta. (ügy van! a közép hátsó padjain.) Elnök: A képviselő urat ezért a kifejezésért rendreutasitom. Skicsák Ferencz: Még azt sem lehet felhozni, a mit Tisza István és az akkori többség felhoztak, hogy t. i. a kisebbségnek az elnök elleni invektivái voltak az indító okai a házszabálymódositásnak. Mi mint kisebbség, azt hiszem, sohasem vettünk részt az elnök elleni invektivákban, ezt tehát indokul felhozni nem lehet, a mint hogy általában semmit sem lehet a házszabálymódositás indokául felhozni. Még csak külföldi példákra sem lehet hivatkozni, pedig ha jól emlékszünk, az 1904-iki házszabálymódositás tárgyalásakor csak ugy röpködtek az angol és más külföldi példák. így Günther Antal igazságügyminiszter ur Angliáról szólva, azt mondotta Tisza Istvánnak erre vonatkozó nyilatkozataira (olvassa) ; »Előzetesen és korábban igenis az irek ellen is megtörtént azután az, hogy a midőn Gladstone az irek támogatásával kormányra jutott és igy többséget tudott magának szerezni, akkor Gladostone az Írekkel szövetségben a toryk ellen alkalmazta a szólásszabadságot korlátozó rendszabályokat. így áll a dolog, t. miniszter ur, csakhogy annak a példának, a melyet felidézni méltóztatott, itt egy előfeltétele hiányzik. Hiányzik az a lehetőség, hogy a midőn ily megtorló, megszoritó rendszabályok alkalmaztatnak a rövid időn át uralkodó többség által az ellenzékkel szemben, az ellenzék kormányra jutván, az a kormánypadokon ismét a régi kormánypárt ellen, a mely az ellenzék padjaira került, alkalmazza ugyanezen rendszabályokat.« Hát, t. képviselőház, ha ezen példát a mostani viszonyokra alkalmazzuk, azt hiszem, hogy a házszabályok mostam revíziójánál nem azt a jelenséget látjuk, hogy itten ellenzékképen a volt liberális párt ül és különösen nem azt látjuk, hogy a mostani többség elveit megvalósítva az ellen kellene a kisebbségnek küzdenie. A házszabályok mostani revíziójának szükségessége mellett semmiféle igazságos és létező okot előhozni nem lehet, hanem mumus-szerű okokat kellett keresni, (ügy van! ügy van! a középen.) A mostani többség meg is felelt feladatának. Nem kellett más, csak ellenzéki korukban létező fegyvertárukba nyúlni. Ott a fegyvertárban leakasztottak egy fegyvert, és ez volt a nemzeti eszme. Tudjuk, t. ház, hogy a nemzeti eszme szavának hangoztatásával vonult be Budapest utczáira az újonnan kinevezett kormány. Gróf Apponyi Albert miniszter ur ajkain megszólalt ez az eszme, a mikor azt mondotta, hogy mi igenis a nemzeti demokráczia uralmát akarjuk. (Zaj a középen.) Csakhogy azt hiszem, a demokráczia szó elszáradt ajkain. De álljunk elébe ezen nemzeti eszme hangoztatásának. Apponyi miniszter ur azt mondja egyebek között, hogy szükséges a házszabályok módosítása azért, mert jöhet egy nemzetellenes kisebbség. Sőt ezzel figurázta ki Eötvös Károly abbeli állítását, hogy itten lehet egy nemzetellenes többség. Csak szójáték volt tehát az ő érvelése. Beszédének ezen passzusában a következőket mondja gr. Apponyi Albert miniszter ur (olvassa): »Pedig, t. képviselőház, hogy az a veszély, a melyet Eötvös Károly t. képviselőtársam oly élénken, oly rikító szinekkel festett élénkbe, az utolsó időben, ha nem is abban az alakban és nem is ily közvetlenséggel, de megnyilvánulhat még, hogy t. i. a nemzetnek épen a nemzeti előrehaladás érdekében folytatandó sürgős munkáját megakaszthatják olyanok, a kik a nemzeti ügynek nem barátai, és még inkább meg fogják akaszthatni későbben : azt nem szükséges bizon}űtani.« Tehát gr. Apponyi Albert miniszter ur biztosra veszi, hogy itt egy nemzetellenes kisebbség létezhetik, és — hogy az 1904. évi ellenzék szavaival éljek, nem itt a házban mondta, hanem a klubban, a mulatóhelyeken; mert igy beszélt az akkori ellenzéki Apponyi, ha az ilyen parlament asztalán egy olyan javaslat feküdnék, a mely a nemzeti hadsereget a magyar vezényszóval javasolja, akkor esetleg volna egy nemzetellenes kisebbség, a mely megobstruálná ezt a nemzeti javaslatot. Hát legyünk csak őszinték és ne bocsátkozzunk oly feltevésekbe, a minőket magunk sem hiszünk el. Hiszen 1905-ben az akkori többség megkérdezte tőlünk nemzetiségi képviselőktől, hogy a nemzeti hadseregnek hivei vagyunk-e. Én most erre meg is felelek : igenis, hive vagyok, hanem önök nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt a javaslatot a ház elé terjeszszék. Hát minek ilyesvalamiről szólni, a mire nézve, leider, soha nem fogunk állást foglalhatni és minek egy lehetetlenség miatt a mi dezavuálásunkat akarni? A mostani házszabályreviziónál, hogy szükségszerűségét bebizonyítsák, még egy más mumust