Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-281

178 581. országos älés 1908 február 28-án, pénteken. De nálunk, a hol a közvélemény megfizetett, pausálés hírlapok tendencziózus közleményeivel irányitható, a hol a nép épen alacsony fokú műveltségénél fogva vesztegetés, etetés és itatás utján érdekeivel ellentétben álló cselekedetekre is reábirható, a hol a nép akaratának megnyüvánitásában erőszak és megfélemlítés utján megakadályozható és a hol az állami berendezkedés hiányain kivül még oly közjogi helyzetben is vagyunk, mint a minő az Ausztriával való közös külügyi berendezkedés és a közös gazdasági kapcsok, azután politikai nemzetünknek egyenjogúság alapján — legalább igy kellene lennie — több nemzetiségből való összetétele, a hol a végrehajtói, a kormányzati hatalommal való visszaélés lehetősége annyira meg van, a hol az igazságtalan választói jog mellett visszaélésekkel megfertőzött választási eljárás van életben, a mi parlamentünkben a szólásszabadságot házszabálymódosítással megszorítani nem szabad. Ez egyszersmind magyarázata annak, miért kellenek nálunk sokkal enyhébb házszabályok, mint a külföldön. Ezt részben Andrássy belügyminiszter ur is elismeri, a mikor a minap elmondott beszédében azt mondotta (olvassa) : »nekem mindig az volt az álláspontom, ma is az, daczára mindazoknak az érveknek, a melyeket előbb felhoztam, hogy egy oly szigorú házszabályt, mint a milyen pl. Angliában helyes, mi magunk el nem fogadhatnánk, azon kapcsolatnál fogva, mely közöttünk és Ausztria között van.« Ha tehát Andrássy belügyminiszter ur elismeri, hogy nálunk nem lehetségesek oly szigorú házszabályok, mint a külföldön, akkor közöttünk csak a mértékre nézve van differenczia. A mi a házszabálymódositásnak ezt a mértékét illeti, arra nézve leszek bátor a mostani többségnek ellenzékkorában felhozott érveit itt saját érveimmel megtoldva előadni. Tudjuk azt, t. ház, hogy épen sajátságos viszonyainkra, az Ausztriával fennálló közösségre való tekintettel az ellenzéknek, a mostam többségnek mindig az volt az álláspontja, hogy a házszabályokat nem engedi módositani. Ha pedig megengedte, mint pl. 1899-ben, akkor ellenértékül kapta a közéleti tisztaságot előmozditó törvényt' és a választási visszaéléseket némiképen megakadályozó kúriai bíráskodást. Ugyanígy volt az 1904-ben tervezett házszabálymódositással. Akkor is az volt az ellenzék álláspontja, hogy belemegy egy esetleges módosításba, de mindenekelőtt igazságos választójog törvénybe iktatását kérte. E tekintetben legyen szabad a mostani vallás- és közoktatásügyi miniszter ur beszédét felolvasnom, a melyet november 9-én mondott akkor a házban. Ebben a következőket mondja (olvassa): »Ha már alkotmányjogi reformokhoz hozzáfogunk, akkor legyen szemünk, hogy a dolgok mélyére lássunk. Akkor ne ignoráljunk olyan tényeket, melyek ma még külsőleg felszínre nem jutnak, melyek ma még fenyegető, ijesztő alakot nem öltöttek, hanem orvosoljuk azokat, mielőtt ilyen romboló hatással bírnának, S gondoljunk arra, hogy akárminők legyenek a külső jelenségek, a nemzeteknek sorsa és a történelemnek irányzata ott dől el, abban a titkos műhelyben, a mely a miihók minden egyes tagjának kebelében, szivében, elméjében dolgozik. A feladat tehát, a mely előttünk áll, nem kisebb, mint az, hogy a nemzeti akarat megnyilvánulásának mindenekelőtt a többség összealkotásában lévő hiányosságait távolítsuk el, hogy az alkotmányos erőknek és hatalmaknak az alkotmány által kivánt, de tényleg nem létező helyes egyensúlyát helyreállítsuk és akkor azután, ha ez megtörtént, akkor t. képviselőház beszélhetünk, akkor én hajlandó vagyok szóba állani azzal a törekvéssel is.« Egy közbeszólásra azt mondotta még a mostani vallás- és közoktatásünyi miniszter ur: »Igen, ha megtörténte Ebből azt akarom kihozni, hogy már 1904-ben is hajlandó volt az akkori ellenzék egy módosításba belemenni. így tehát nem arról van szó, a mit gróf Andrássy Gyula mondott, hogy a mostani többség — természetesen az alkotmánypárt kivételével, a mely tudvalevőleg a volt liberális pártnak disszidens csoportja — elvileg ellenezte a módosítást, hanem arról, hogy 1905 előtt a többség és különösen a függetlenségi- és néppárt, hajlandó volt a módosításba belemenni, s azt csak bizonyos, a közszabadságot fejlesztő reformokhoz kötötte. Nem elvi ellentétekről van tehát szó, hanem arról, hogy vájjon melyik álláspont az, a mely a függetlenségi- és néppárt vezérférfiait az ország népe előtt olyan magasra emelte : az 1905 előtti álláspont és ténykedés, avagy az, a mi a mostani koalicziós uralom alatt történik ? Én azt hiszem, — megjegyzem, hogy magam is ekkor léptem be a néppártba — hogy igenis az 1905 ; előtti ténykedések azok, a melyek pl. gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter ur és Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ur nimbuszát a nép előtt oly magasra emelték. Hogy ez igy van, kitűnik gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter ür tegnapi beszédéből is, a melyben megszólalt a lelkiismeret szava, mikor a miniszter ur azt mondotta, hogy elismeri hogy ma kisebb a népszerűsége, mint 1905 előtt volt. És ez igy is van, mert sokkal könnyebb szónokolni, mint kormányra jutva a nemzet javára nagy dolgokat alkotni. Nyilvánvaló tehát, hogy a mindenkori hatalom mindenre való kaphatósága ellen és ennek következtében az áldatlan parlamenti viszonyoknak ellensúlyozására a házszabályok képezték a védelmet. Épen ezért a végrehajtó és a guvernementális hatalomnak kellemetlen volt ez a házszabály, a melynek érvényessége mellett veszélyeztetve érezte magát, különösen közjogi czélzatainak elérésében. Csak a dolog természetében van tehát, hogy a mindenkori hatalomnak az volt ;a törekvése, hogy a házszabályokat szigorítsa.