Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-281

281. országos ülés 1908 február 28-án, pénteken. 171 vissza a maga erejével. De nemcsak ilyen esetekben volna szükség arra, hogy kvalifikált többség kívántassák a határozathozatalhoz, hanem akkor is, ha. a ház elé olyan törvényjavaslat kerül, a mely az általános szabadságról, a sajtószabadságról, vagy a polgárok egyéni szabadságáról, egyáltalában az állampolgárok kardinális jogainak korlátozásáról van szó. Ily esetekben mindig szükséges, hogy a határozat csak kvalifikált többséggel legyen meghozható, mert lehet, hogy az állampolgárok emiitett jogaival szemben egy reakczionális többség fog alakulni. Én ugyanis azt hiszem, t. ház, és valószinű is az, hogy a jövő parlamentjében egy reakczionárius többség fog itt dominálni, és hogy ez a többség veszélyeztetni fogja az állampolgároknak kardinális jogait, szabadságjogait; és hogyha mi e tekintetben provideálni akarunk, ki kellene mondanunk a házszabályokban, hogy ilyen fontos érdekekbe vágó javaslatoknál, a melyek ilyen nagy jogokat akarnak károsítani, a határozat meghozatalához a ház tagjai kétharmad részének hozzájárulása szükséges. Mert én egyáltalában nem teszem magamévá azt a véleményt, hogy a házszabályok valami jelentékeny garancziát, alkotmánybiztositékot képeznek. A házszabályoknak, mint alkotmány-biztosítéknak igen csekély szerepük van. Ha az alkotmányt kívülről ért támadással szemben a házszabályokkal akarjuk megvédeni, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy ebből a szempontból a házszabályok teljesen értéktelenek. (Zaj. Elnök csenget.) Kívülről jövő támadással szemben csak egy alkotmánybiztositék van: a nagyobb erő, mely képes visszaverni a kívülről jövő támadásokat. (Helyeslés a középen.) Én a házszabályoknál sokkal nagyobb alkotmánybiztositékot találok abban, hogy igyekezzünk olyan intézményeket és államot alkotni, a melyben, mikor az alkotmány veszélyeztetve van, húsz millió állampolgár egyesüljön az alkotmány megvédésére. (Helyeslés a középen.) Ha a t. képviselőház nem kedvez azon törekvésnek, hogy úgyszólván minden egyes állampolgár az alkotmány biztositéka legyen és a maga ellenállását kifejtse, akkor mi itt hiába fogjuk az obstruálás szabadságát biztosítani, ez az alkotmánybiztositék nem ér semmit. Azt hiszem, inkább arról kellene, hogy gondoskodás történjék, hogy az állampolgároknak, az egyeseknek jogai ne legyenek megtámadhatók, hogy •ne üthesse fel a fejét egy olyan reakczió, mely az állampolgárok kardinális jogait veszélyeztetni képes. A kívülről jövő támadásokkal szemben a házszabályok, mint mondottam, értéktelenek. De a házszabályok mégis alkalmasak lehetnek arra, hogy itt a kormány részéről jöhető, az állampolgárok szabadsága ellen irányuló merényletek visszaverésének lehetőségét biztosítsák, mert az ellenzék parlamenti fegyverekkel visszaverheti azt a támadást, s ez által elejét vehetjük nagyobb zavargásoknak, elejét vehetjük annak, hogy esetleg az állampolgárok maguk legyenek kénytelenek a maguk megtámadott szabadságát erővel megvédeni. Én a magam részéről, ha összhangba hozatnának a kisebbség jogai a többség jogaival, ha nem vennének el túlsókat a kisebbség jogaiból és ha a házszabály biztosítaná, hogy a többség ne élhessen vissza a kisebbséggel szemben, ha nem látnám, hogy itt egy reakczionárius irányzat van, hogy az általános választói jog megszavazására és az esetleges klotürt behozó uj, végleges házszabály meghozatalára akarják felhasználni a mostani, provizórius házszabályt, szívesen belemennék olyan házszabályrevizióba, a mely az állami szükségleteket esetleg klotür utján is biztosítja. Mert az államszükségletek megszavazása iránt minden állampolgárnak megfelelő érzékkel kell birnia. Ezeket az államszükségleteket nem egyeseknek, nem az uralkodónak, hanem az államnak szavazzuk meg, de viszont tartózkodnám minden olyan házszabályreviziótól, a mely a kisebbséget belügyi kérdésekben teljesen kiszolgáltatja a többségnek, a mely lehetővé tette és teszi azt, hogy itt könnyűszerrel talpra álljon a reakczionárius irányzat és azután állandósuljon az egész országban. T. ház ! Nemcsak ezt találom én hibásnak a Nagy Emil-féle házszabálymódositásban, hanem azt is, hogy valóságos elnöki abszolutizmust akar behozni. Ugy látom, hogy e házszabály megszavazása esetén az elnök fölébe kerül a parlamentnek, az elnök egymaga lesz a törvényhozásnak tényezője, nemcsak a képviselőházzal egyenrangú tényezője, hanem fölébe kerül a parlamentnek, ennek a szuverén testületnek. Ma már odajutottunk, hogy a királyok abszolút hatalmát úgyszólván minden művelt országban kiküszöbölték. Hogyan jövünk mi akkor ahhoz, hogy a parlament fölé egy más abszolút hatalmat helyezzünk, az elnöki akaratot? Gr. Apponyi Albert ur azt a nézetét hangoztatta, hogy ez biztosíték akar lenni. Én elvi szempontokból nem járulhatnék ahhoz, hogy a képviselőház akarata felett más akarat uralkodjék. Hiszen ilyenformán az elnök hasonló szerepet töltene be, mint Rómában a néptribun, a kinek joga volt a maga vétójával megakadályozni a kommieziáknak, a törvényhozó testületnek a határozatát. Én parlamentáris elvi szempontból, az ország és a nemzet szuverenitása szempontjából sohasem tudnék hozzájárulni, hogy ilyen elnöki akaratot ráoktrojáljunk a képviselőházra, hogy azt a parlament fölé helyezzük. T. képviselőház, furcsának tartom ennek az indítványnak sok más intézkedését is. Megkívánja a Nagy Emil-féle indítvány, hogy 150 képviselő kérésére legyen a sürgősség kimondandó. Meg22*