Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-281

166 281. országos ülés 1908 február 28-án, pénteken. hanem azt bizonyos esetekben megkönnyíthetik. A házszabályok szigorításával tehát még nem vesszük elejét az obstrukcziónak. Az obstrukczió és a forradalom egy szimptoma, a mely mindig beteg állapotokra mutat. A bajt magát a házszabályok revízió] ával gyógyítani nem lehet, hanem le kell nyúlnunk a baj gyökeréig, azt a gyökeret kell kiirtanunk, mert ott, a hol egészséges közállapotok vannak, ilyen obstrukcziós kitörések úgyszólván lehetetlenek. A jelenlegi házszabály, a melyet a Nagy Emil-féle indítvány utján úgyszólván sarkaiból ki akarnak forgatni, 1867 óta kevés változtatással uralkodott a parlamenti életen. Az 1867-iki házszabályok csak kevéssé módosíttattak, a Bánffyféle obstrukczió diadala után. És mégis, hogy lehet azt magyarázni, hogy 1867-től 1898-ig, a Bánffy-kabinet elleni obstrukezióig csak két olyan vita volt, a melyet obstrukcziónak lehet nevezni: az egyik 1872-ben a választási törvény ellen megindított küzdelem és a másik a Szápárykabinet államosítási eszméje ellen. Obstrukcziónak kell nevezni ezeket is, mert ebben a tekintetben nem értek egyet Eötvös Károly t. képviselőtársammal ; nemcsak az az obstrukczió, a mikor technikai eszközökkel, hanem az is az, a mikor hosszú beszédek tartásával hiúsítják meg a többség akaratának érvényesülését. Magas színvonalon álló hosszú beszédek tartása egymagában még nem obstrukczió, de azzá válik a többségi akarat meghiúsításának czélzatával. S noha a jelenlegi házszabályok könnyűvé tették az obstrukeziót, mégis harmincz év alatt, mondom, csak két olyan eset volt, a midőn a kisebbség olyan czélzattal vette fel a küzdelmet a többséggel, hogy akaratának érvényesítését meggátolja. S miért történt, hogy 1898-tól kezdve valóságos permanencziában van a képviselőházban az obstrukczió ? Uralkodóvá, t. képviselőház, az obstrukczió a parlamentben akkor vált, a mikor a sovinisztikus irányzat úgyszólván domináló lett a közélet minden terén. (Igaz ! Ugy van ! a nemzetiségiele padjain.) Ez a sovinizmus homályosította el a nagyközönségnek és politikusainknak látóképességét, ugy hogy nem tudtak külömbséget tenni a közt, hogy mi lehetséges és mi nem, hanem azt hitték, hogy mindannak, a mi az általuk képzelt nemzeti érdekeknek megfelel, dominálni kell. Nem vették tekintetbe, hogy lehetséges-e a czél elérése, hanem maguk elé tűzték, nem számolva a következményekkel. Azt hitték, hogy csak a szabadelvű párt akadályozza azoknak a nemzeti aspiráczióknak az érvényesülését, és igy minden tőlük telhető eszközzel arra törekedtek, hogy a szabadelvű pártot az útból elhárítsák és maguk érvényesülhessenek. De nem tételezem fel, hogy a kik ez obstrukcziókat szitották és vezették, abban a reményben ringatták volna magukat, hogy törekvéseikkel czélt is fognak érni. így azután egészen más körülmény magyarázza, miért ragaszkodtak az obstrukczióhoz oly SZÍVÓS kitartással mindaddig, a mig a koaliczió uralomra jutott. E kérdés vitatása egyúttal megezáfolja Andrássy Gyula belügyminiszternek azon állítását, hogy ott, a hol egy osztály vezeti a parlamentet, a hol a politikai hatalom egy osztály kezében van, az érdekellentétek nem olyan nagyok, hogy azoknak összeütközéséből ilyen erőszakos kitörések keletkezhessenek a parlamentben. Ez nem áll, sőt a mi parlamentünk utolsó tiz évének története bizonyítja azt, hogy a legélesebb érdekellentét ott keletkezik, a hol a hatalom egy osztály kezében van. Ezt meg lehet magyarázni azzal, hogy ilyen parlamentekben a küzdelem nem az elvek, nem bizonyos aspirácziók érvényesítéséért történik, hanem különösen azért, hogy az egyik csoport kezébe vegye a hatalmat a másiktól; már pedig, a mikor arról van szó, hogy a hatalmat vegyék a kezükbe, akkor erős a küzdelem, mert érdek vezeti az illetőket, mert bizonyos érdekkel áll kapcsolatban a küzdelem eredménye. Nézetem szerint ez magyarázza meg pszichológiailag azt a SZÍVÓS kitartást, melyet a mi parlamentünkben is tapasztaltunk. Tudta nagyon jól mindenki és ezért tudnia kellett az ellenzék vezető férfiainak is azt, hogy a hatalmat a szabadelvű párt kezéből más utón nem tudják kiragadni, mint ugy, hogy apellálnak a nagy tömegek nemzeti érzésére. Minthogy belülről a szabadelvű párt hatalmához hozzáférni nem lehetett, nemzeti jelszavak és jeligék alatt indították meg azt a küzdelmet, (Zaj. Elnök csenget) a mely a mai helyzetet teremtette. És, t. ház, az a frondőrösködés, a melyet tapasztalunk a függetlenségi pártban ma a házszabályrevizió kérdésében, szintén ezt bizonyítja. Vájjon miért ellenzi olyan erősen az az elégedetlen csoport a revíziónak a megszavazását ? Csak azért, hogy biztosítsa a függetlenségi párt hatalmát a jövőben. Nem a függetlenségi elvek jövőjéről, hanem arról van szó, (Zaj. Elnök csenget) hogy lehetővé tegyék legalább is tiz évre azt, hogy a függetlenségi párt a hatalmat a kezében megtartsa. A mennyiben ez a törekvés sikerül, az az elégedetlen csoport is elfogadja és megszavazza a házszabályreviziót, a mennyiben pedig az a törekvés nem sikerül, nem szavazza meg, mert nem akarja kiadni a kezéből azt a fegyvert, a melynek hatalmát azután a jövőben ellene használhatnák ki. Azt mondják, hogy nem politikai következetlenség a függetlenségi és 48-as párt részéről a házszabályrevizió keresztülvitele ; de ha következetlenség volna is, még akkor is indokolható és akkor is magyarázható az, még pedig azzal, hogy az általános szavazati jog alapján parlamenti reform létesítésére kötelezte magát a kormány, és hogy az utóbbi időkben a horvátok olyan obstrukeziós jeleneteket produkáltak, melyek úgyszólván kényszeritik a többséget arra, hogy a házszabályok revízióját keresztülvigye. A mi a parlamenti reformot illeti, a koaliczió vezetői és a jelenlegi kormány már a kormány vállalása alkalmával tudták azt, hogy az általános