Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-275

275. országos ülés 1908 február 2í-én, pénteken. II illetők inkább annak a szinét veszik fel, nem a maguk magyarságát viszik oda, hanem annak a németségét hozzák ide. Nekünk meg kell azt értenünk, hogy nekünk nem egy ellenséggel van dolgunk, és hogy nem egy irányban, hanem többfelé kell harczolnunk. Nem a nemzetiségek szempontjából kell házszabályt csinálnunk, hanem a nemzeti ellenállás nagy szempontja miatt is. Es e kérdésben nem az az egyedüli irányadó és döntő tényező, hogy nemzeti ellenállás lehetséges-e vagy nem, hanem egyúttal az is, hogy a parlamenti váltógazdaság lehetséges legyen, mert a mióta a kormányváltozás bekövetkezett, volt alkalmam a t. többség vezetőinek nagyrészével beszélni és ezek azt mondták nekem, (Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) hogy mit is akarsz te a magyar kisebbséggel kivivni ? Hát vivtál-e ki már valamit ? Es a mit nem tudunk kivivnimi, mint többség, ki tudod-e vivni, mint kisebbség ? Igaz, nem vivtam ki semmit, — nem egyénileg beszélek, hanem e szó alatt: »vivtam«, értem az ellenzéki párt működését és szerepét, — de próbáltunk legalább és próbáltunk a nemzetbe lelket önteni, és nem rajtunk múlt, hogy mindent ki nem vivtunk. De oly rendszerváltozást tudtunk keresztülvinni, a mely a mi czéljainkat legalább elvben a politikájában irányadóvá tette és a mely irányadóvá tette azt, a miért mi addig harczoltunk. Igenis, nem értünk el talán politikai eredményeket felfelé, mert nem maradt a vezetés a kezünkben, de addig dolgoztunk, a mig vezéreinket oda emeltük, hogy ők érhessék el az eredményeket is. Nem alkotás volt a mi czélunk, azt a czélt a nemzeti küzdelem azután tette magáévá, a mikor többségre jutottunk. Nekünk akadályozás volt a czélunk és méltóztassék megmondani, hogy ha nem lett volna erre fegyver a kezünkben, hogyan jött volna létre ez a mostani változás és a mostani kormány és mikor jutott volna többségre a függetlenségi párt és vájjon nem lett volna-e meg a létszámemelés ? Igaz, hogy a mostani többség szeretné, ha már tul lenne e dolgon és a szabadelvű-párt tényleg megcsinálta volna a létszámemelést, de a hiba abban van, hogy ha a szabadelvűpárt megcsinálta volna, akkor a mai többségnek kényelmes helyzete volna ugyan, de nem lenne ma sem többség. (Mozgás.) A kisebbségnek tehát nem az a hivatása, hogy alkosson, hanem az egyik kötelessége, hogy a magyar nemzetet megvédelmezze. Az az egyik kötelessége, hogy a renyhe többséget, a mely esetleg a hosszas uralom alatt megkorhadt, korrupczióval megtelt, felébreszsze, hogy a közvéleményt rneg tudja mozditani és az idegen hatalom által reánk rótt nagy terheket vissza tudja utasítani. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Lengyel Zoltán : A másik czél az, hogy a kisebbségnek fegyver legyen a kezében, hogy a parlamenti váltógazdaságot meg lehessen csinálni. Ne méltóztassék azt hinni, hogy magyar viszonyok közt simán, csendesen, az öt-hat évenkint bekövetkezendő választások utján, lassanként a nemzet mintegy ellenzéki többséget tudna létesiteni 10—15 esztendő alatt. Ez a magyar viszonyok közt sohasem következik be. Először is azért nem, mert csendes viszonyok közt a kormány oly nagy túlerővel rendelkezik a nemzeti társadalommal szemben, oly nagy összegek állanak rendelkezésére, és oly nagy befolyást gyakorolhat az emberekre egyenkint, hogy csendes viszonyok között semmiféle ellenzéki harcz ebben az országban nagyobb nyomokat a lelkekben maga után hagyni nem tud. E nemzetnek, hogy pártváltozást hozzon létre, esztendőkig, nem pedig egy-két hónapig tartó nagy harezra van szüksége, a mely felrázza egész lelkületét és a veszedelem tudatára ébreszsze. Ámde még egy nagy szemérmetlen támadás is szükséges ehhez, mert még a kisebbséget sem lehet máskép felrázni, mintha nagyon erős támadást intéznek ellene. En sokkal nagyobb veszedelmet látok annál, hogy a nemzeti ellenállás egy bizonyos mértékig korlátozva volna, abban, ha nincs parlamenti váltógazdaság. Ha mi ahhoz rendezkedünk be, hogy itt mindig csak egy magyar többség legyen, akkor jobb ezt a parlamentet bezárni és a parlamentarizmust egyáltalában megszüntetni, mert egy többség, a mely Magyarországon nagyon hosszú ideig, mondjuk örök időkig viseli a kormányt, rosszabb annál, mintha semmiféle parlamentarizmus nincs. (Igaz ! ügy van !) Tapasztaltuk, hogy 30 esztendő akkora korrupeziós anyagot halmoz össze, só't ne beszéljünk erről, három-négy esztendő is már annyi korrupeziót hoz létre, hogy ha ez aztán hosszú időkig tart és ha egy többség tudja, hogy neki minden lehetséges és minden szabad, akkor az a parlament maga rothasztja meg a közéletet, maga pusztítja cl a nemzet erkölcsét, maga ássa alá a közérdeket, maga dobja oda a hatalom megtartásáért az ország minden érdekét, mindig jobban felülről függ az élete, és minél inkább kezében van az idegen hatalomnak, annál korrujDtabb lesz és szolgalelkűbbé válik fölfelé. Méltóztassék nekem megmondani, ha nem biztositjuk azt, hogy itt egy 60—80 főnyi magyar kisebbség, mondjuk egy uj függetlenségi párt a maga lelki erőjével és kiválóságával harezba menjen nagy nemzeti czélok érdekében és ezáltal felrázza a nemzetet és kormányt, többséget tudjon csinálni egy választáson keresztül, akkor nem teremtjük-e meg magunk a magyar parlamentben a többség örökös abszolutizmusát és uralmát, és nem idéztük-e elő a legnagyobb korrupeziót és rothadást ? Nem szükséges e részben túlságos mértékig okoskodnom, hiszen sokkal jobban elmondta e kívánalmakat gróf Andrássy Gyula belügyminiszter ur, a kinek klasszikus szavait idézem • és a kinél gyönyörűbben ezt a kérdést nem fejtette ki senki. Magam is onnan tanultam meg, és én ma is azon a nyomon haladok. Ha őszintén beszélünk, ebben a kérdésben nem sok választ ... el minket egymástól. A többség örökös uralmától ÉSTTX 2*