Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-275

12 275. országos ülés 1908 február 21-én, pénteken. való félelmet, a kisebbség szólásszabadságának megfojtásában rejlő veszedelmet érezzük mi és ezen szempontból dolgozunk és semmi más irányban. Ugyanaz a hazafias kötelességtudás vezet minket is, a mely vezeti a t. miniszter urat. E tekintetben tehát a mint azt már igazoltuk is, intenczióink azonosak, akármilyen nagy harcz legyen is most közöttünk. A t. miniszter ur klasszikus szépségű nyílt levelének, melyet a választóihoz intézett 1904. november 23-án, egy részét akarom felolvasni, mert azt hiszem, még nincs benn a naplóban és megérdemli, hogy belejusson. Azért is teszem ezt, mert a mai politikai helyzetben a kérdésnek ez a tökéletes szépségű közjogi kifejtése sokkal jobban tisztázza a dolgot, mint azon uj és régi pennák, a melyek most egyszerre torzonborz lelkesedéssel rohannak neki a házszabály szentségének, és mentik meg a hazát, mert ez most aktuális lett. Azt mondja a t. miniszter ur, hogy mérsékelt házszabály-reformra szükség van, de az obstrukezió lehetőségét nem akarja kizárni. Kovács Ernő: Most is azt mondja, Lengyel Zoltán: Majd igy folytatja (olvassa) : »Három oknál fogva tartanám hibásnak a többség uralmát annyira föltétlenül biztositani, mint a hogyan Angliában helyesen és okosan tették. Hevesebbek vagyunk, mint az angol nép és főleg, kiméletlenebbül élünk a kezünkbe adott hatalmi eszközökkel, mint az angolok. A többségnél éppen ugy észlelhetni ezt a hajlandóságot, mint a kisebbségnél«. »Pártos nemzet vagyunk és számitanunk kell azzal, hogy a többség nagy hatalmával néha túlzottan élhet. Második okom, mely óvatosságra int, az, hogy a hatalommal való esetleges visszaélés nálunk veszedelmesebb következményekkel is járhatna, mint jár Angliában«. (Igaz! Ugy van!) »Harminezbét év óta pártválság nálunk nem volt; az ellenzék győzelem utján kormányra nem jutott; politikai életünk nem. ismeri a váltógazdaságot«. — Most ismer, de nem örül neki. — »Ha az, a ki nem bizik abban, hogy a választások utján megbuktathatja a kormányt, hogy a parlamenti többségre tehet szert, hogy egyszerű szavazás utján a hatalomhoz juthat, ha az a parlamentben megfosztatik a panasz jogától is, ha itt a többség szeszélyének van kitéve \ igazi forradalmi hangulat vehet rajta erőt. Elete fogytáig hatásos önvédelmi eszköz nélkül küzdve olyan keserűség rabjává lehet, a mely rombolásra ösztönzi. A magyar parlamenti élet működésének első feltétele, hogy a többség az ellenzékkel szemben előzékeny, hogy méltányos legyen és meggyőződését a lehetőségig tiszteletben tartsa.« (Ugy van!) »Ha az ellenzéknek nincs önvédelmi eszköze, ez a helyes óvatosság nincs a többségnek közvetlen érdekében, s ijesztő mórtékben fejlődhetik ki a többségben levő párt monopóliuma, A többség és a közvélemény között nincs meg nálunk benső összefüggés, a mely Angliában van. Ha a többségnek a parlamentben is annyi hatalma van nálunk, mint Angliában, mivel a parlamenten kivül több az ereje, mint amott, az erők megosztása, a többség és az ellenzék között más lesz nálunk, mint ott. Az angol többségnek sokkal kevesebb eszköze van arra, hogy uralmát biztosítsa és ezért baj nélkül több hatalma lehet addig, mig többség marad. A visszaélés ellen megóvja az, hogy a visszaélés következtében hamar elveszítheti uralmát. A harmadik ok, mely miatt nálunk a többségnek nem adhatunk meg annyi jogot, a mennyivel Angliában bir, közjogi helyzetünkben van. Megtörténhetik, hogy a régi történeti küzdelem valamikor megújul. Nem valószínű ez az eset és nem tartozik a ma már előre látható veszélyek sorába. De megtörténhetik, s ekkor kívánatos, hogy a kisebbségnek módjában legyen komoly akadályokat gördíteni az elnyomó útjába,« Nagy György : Gyönyörű igazság ! Lengyel Zoltán (olvassa): »Egy bizonytalan kártyára nem szabad jövőnket rátenni. A történelem azt bizonyitja, hogy midőn váratlan veszedelmek fenyegetnek valamely nemzetet és komoly elnyomás lehetősége előtt áll, az ellenállást mindig kevesen indítják meg. Az első lépés ódiumára mindig csak egyesek vállalkoznak, a többség ellenben opportunista és lassan mozdul meg. A bátrak, az önzetlenek ritkán vannak nagy számmal. Ha a kormány nem támad meg egyszerre minden érdeket, ha korrumpál, ha a formákat némileg tiszteli és igy készíti elő a talajt nemzetellenes politikája számára, könnyen megtörténhetik, hogy egy kisebbség, nem a mai, de a ma egymás ellen küzdő pártokból kialakuló kisebbség, a függetlenek, a határozottak kisebbsége egy ideig egyedül fog állni. Szükséges tehát, hogy az alkotmányos eszközök is legyenek rendelkezésére, a melyeknek segítségével felrázhassa a nemzetet álmából. Ezen okoknál fogva vagyok ellensége a klotürnek és a túlságosan szigorú házszabályoknak. Deák Ferencz 1868-ban a következőket mondotta: »Ne zárjunk el senkit a nyilvános diszkussziótól, mert ma tán egy nemzeties párté a többség, holnaji talán az ellenkezőé lehet. A tanácskozás teljes szabadságának ilyen korlátozása kétélű fegyver. Az elfojtott szó sokszor több keserűséget okoz, mint a kimondott őszinte szabad szó.« Ne feledkezünk meg a haza bölcsének ezen intéséről. Tegyük lehetetlenné a technikai obstrukeziót, de óvjuk meg a szólásszabadságot.* (Felkiáltások: Ez az!) Én igen örvendek, hogy a képviselő urak a szólásszabadságot ugy óvják meg, hogy azt tizenhat órára kiterjesztik. Molnár Jenő: Rogyásig beszélni! Ez a szólásszabadság.