Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-280

280. országos ülés 1908 fi volna, ä melylyel szemben egy pár embernek kell helyt állania, hogy az akarata ellenére boldogítsa! (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezek tehát véghetetlen valószinűtlenségek. És a t. képviselő urak egész okoskodásait mind ezekre a valószinűtlenségekre alapítják és hogy ezekkel a valószinűtlenségekkel szemben egy kétes értékű fegyvert megtartsanak, védtelenül hagyják a nemzetet azzal szemben, a mi holt bizonyosság, hogy a parlamentbe be fognak vonulni meglehetős erővel azok, a kik nem nem­zeti állásponton állanak, a kik ezt a fegyvert, ezt az erőt a nemzet ellen fogják kihasználni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De, t. ház, tegyük fel, hogy lesz egyszer a nemzetnek egy olyan Istentől elhagyott pilla­nata, a melyben annyi név szerint magyar em­bert küld ebbe a házba, hogy azokkal együtt, a kik nem egyetemes magyar nemzeti alapon álla­nak, többséget képeznek. Hogy néz ki akkor a helyzet? Hogy ez a többség nagy legyen, ezt már igazán a nemzet súlyos megsértése nélkül feltenni nem lehet. De — mondjuk — lesz ilyen többség. Hát jól mutatott rá Andrássy Gyula t. barátom, hogy a helyzet, a mely elő fog állani az uj házszabály alapján, ha t. i. ezt az indít­ványt a ház elfogadja és ha ehhez hasonló lesz azután a leendő képviselőháznak is a házszabálya, a helyzet az lesz, hogy minden összeütközés a kisebbség, s a többség között, a mely a kisebb­séget az obstrukczió fegyverének igénybevételére birja, egy nagy erkölcsi erőpróba lesz a többség és a kisebbség közt. Mert, t. képviselőház, ha nem is lehet azt megcsinálni, a mit Nagy György t. képviselőtársam óhajtani látszik, és a mit Eötvös Károly t. képviselőtársam is mondott, hogy azt a 150 képviselőt, a ki a sürgősségi inditványt aláirta, nem tudom én miféle kar­hatalommal arra kényszeritsük, hogy mindig itt legyenek, de bizony az ellenzéket sem lehet arra kényszeríteni, hogy mindig itt legyen, sőt az ellenzék helyzete ilyenkor mindig kedvezőbb, mert a tanácskozási és a határozathozatali számnak a fentartásáról a többségnek kell gon­doskodnia, az ellenzék pedig ellenkezőleg azon fog iparkodni, hogy a tanácskozási és határozat­hozatali képesség ne legyen jelen, tehát pipázni, vacsorázni, stb. ilyenfélékre az ellenzék ebben a helyzetben sokkal inkább reá fog érni, mint a többség. Tehát előáll a nagy erkölcsi erő­próba. Már most minek képzelik t. képviselőtár­saim ezt a nemzetet és ezt az országot, ha azt hiszik, hogy ebben az erkölcsi erőpróbában, a hol mindenkinek meg kell feszítenie fizikumát is, lelkét is és kitartását is, gyengébb lesz az a mindenesetre tekintélyes számú, és magyar hazafiságtól hevített kisebbség, mint az az áruló magyar csoport, a melynek lelkén mindig az fog rágódni, hogy tulajdonképen hazaellenes bűnt KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911, XVI. KÖTET. ruár 27-én, csätörlökön. 161 követ el ? Ezt a' két csoportot egymás mellé állitva, azt hiszik t. képviselőtársaim, hogy az erkölcsi erőnek a túlsúlya és a kitartásnak a nagyobb mértéke a bűnnek a zsoldosaiban lesz-e, és nem a magyar hazafiság harczosaiban? Hiszen ez teljes erkölcsi, teljes lélektani lehetetlenség, ezt majdnem matematikai lehetetlenségnek lehet mondani. (Igaz! ügy van! Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) T. képviselőház! Épen ezért jártunk el igy, a mint eljárni _ kívánunk, ezzel a házszabály­módosítással. És itt visszatérek arra az idé­zetre az én korábbi nyilatkozataimból, a melyet Nagy György t. képviselőtársam hivott vissza emlékezetembe, arra t. i., hogy itt nem mehe­tünk el a házszabályok módosításában odáig, a meddig más, semmiféle idegen országgal köz­jogi kapcsolatban nem álló nemzetek elmehet­nek. Ez igy is van, nekünk a középutat el kellett találnunk. Mi nem mehetünk odáig, a meddig Anglia elment, mely az egyedüli tel­jesen hatásos fegyvert alkalmazta, t. i. annak a kimondhatását, hogy bizonyos törvényjavaslat tárgyalásának ilyenkor és ilyenkor véget kell érnie. Nem is akarunk odáig elmenni. Mi odáig elmentünk, hogy egy kisebbségnek az ellen­állása is lehetséges legyen, de nem kényelmes módon, hanem az erkölcsi erők teljes megfeszí­tésével, mert ebben látjuk a garancziát arra, hogy lehetetlen az, hogy az erkölcsi erő túl­súlya az árulóknál legyen, és nem a hazafiaknál. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Azt hiszszük tehát, hogy épen ezen intéz­kedésekkel eltaláltuk a helyes középutat a között, hogy nem mehetünk a korlátozásban odáig, a meddig más kötelékben nem álló államok mehet­nek, másfelől azon másik igazság között, hogy ugyanezen helyzet folytán Magyarországra nézve kétszeres lehetetlenség, kétszeresen gyilkos hely­zet az, ha a nemzetnek orgánuma: a nemzeti képviselet állandó tehetetlenségre van kárhoz­tatva. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Pedig, t. képviselőház, tehetetlenségre van kárhoztatva. Nem volt igy addig az időig, a mig az obstrukczió szelleme . nem állandósult meg ebben a parlamentben. Én sem akarok a múltban folytatott obstrukcziókról ítéletet mondani. Tegyük fel, hogy szükségesek voltak, tegyük fel, hogy helyes czélokért történtek, tegyük fel, hogy volt erkölcsi jogosultságuk. De épen ugy, mint számos orvos­ság, a melyet bizonyos, igen veszélyes pillana­taiban az emberi szervezetnek az orvos alkal­mazni kénytelen, a pillanatnyi bajt orvosolja ugyan, de a szervezetet megrontja és abban állandó nyomokat hagy; épen ugy az obstruk­czió megszokása, fel is téve, hogy az minden egyes esetben helyes volt, parlamenti szerveze­tünkben nyomokat, még pedig igen káros nyo­mokat hagyott, mert megszokott dologgá válik, nem ultima ratióvá, mint a milyen a forrada­21

Next

/
Thumbnails
Contents