Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-280

28Ö. országos ülés 1908 fe tik a nemzetnek életgyökereit, annál fontosabb az, hogy a nemzetnek meg legyen és pedig mindenkivel szemben meg legyen óva az a joga, hogy azokban a maga akaratát érvényesíthesse. (Élénk helyeslés.) Értsük meg egymást, t. képviselőház : hogy a nemzet érvényesíthesse a maga akaratát. Már most, ha egy parlamentben olyan állapotok vannak, hogy elég 20—25 embernek összeállani ós azt mondani, hogy ebben a kérdésben pedig egy nekünk, 20 —25-ünknek nem tetsző határozat létrejöttét nem engedjük, akkor kérdem én, miben áll a nemzetnek ez a joga? Akkor a nemzetnek ezt a jogát elkonfisk alhat ja 20—25 ember, ma ez a 20—25, holnap másik 20—25. Ma jóhiszemű, költői, ábrándos lelkű hazafiak, mint az előttem szólott képviselőtársam is, (Derültség.) — bocsánatot kérek, evvel jellemezte önmagát is t. képviselőtársam, a kiről ezt tökéletesen el is hiszem, mert a jóhiszeműségéről meg vagyok győződve — de holnap viszont olyanok, a kik a nemzetnek ellenségei, a kik a nemzet fejlődésének gátat akarnak vetni. (Igaz ! Ugy van!) Hogyan lehet tehát arról beszélni, hogy létezik biztosított joga a nemzetnek addig, a mig ez a jog •— bocsánatot kérek a kifejezésért — olyan bitang jószág, a melyet kezébe vehet és zsebre dughat mindenki, 20—25 ember, a ki ellene nyilatkozhatik sportból vagy kedvtelésből, fogadásból, vagy talán titkos, nemzetellenes ezélokból? (Elénk helyeslés és taps. Közbeszólások balról. Ülnök csenget.) Hogy ez igy van, t. képviselőház, és hogy ez egy igen komoly szempont, a melyre én ma figyelmeztetem a t. képviselőházat, azt, ha nekem nem, talán Eötvös Károlynak el fogják hinni az én t. képviselőtársaim. (Derültség.) Engem Eötvös Károly t. képviselőtársam minapi beszédéből csak egy mozzanat ragadott meg. De ez megragadott annyira, hogy azóta is emlékezetemben tartom. T. képviselőtársam t. i. szólt azokról az exorbitans jogokról, a melyeket ő szerinte ez a javaslat az elnöknek ad és a többi közt a felett is elszörnyüködött, és t. képviselőtársaim lelkesedtek ezen szörnyüködésért, hogy micsoda dolog az, hogy ha 150 képviselő kéri a sürgősséget, akkor még az is szükséges hozzá, hogy az elnök mellette legyen; hiába fog akadni 150 aggódó hazafi, a ki a sürgősséget kéri; ha az elnök nem ismeri el a sürgősséget, akkor nem fog a sürgősség kimondatni, pedig — azt mondja az én t. képviselőtársam — »rettentő szüksége lehet ennek a nemzetnek arra, hogy a sürgősség rögtön keresztülmenjen: az el nem rendelhető, ha az elnök nem járul hozzá. Pedig volt ám ilyen szükség. Emlékeztetem a t. belügyminiszter urat 1848 nyarára, a mikor oláhok, szerbek ölték, pusztították a magyart; Horvátországban készítették Magyarország ellen a császári és királyi orvtámadást, mikor minden braár 27-én, csütörtökön. Í5& nap, a mely elmúlt volna, ezer meg ezer magyar életét vette volna el: a sürgősséget akkor meg kellett adni. Most azonban hiába kéri ] 50 képviselő is, ha az elnök nem járul hozzá, nincs.« (Élénk derültség.) Kitűnő érvelés, t. képviselőház, teljesen ugy van. Hiába pusztítana most külső ellenség Magyarországon, hiába fenyegetné a legnagyobb veszély alkotmányunkat, hiába környékezné a legyilkoltatás kilátása testvéreinket, ha 20—25 embernek nem tetszik, akkor az ezek ellen irányuló sürgős intézkedések nem is jöhetnek napirendre. (Igaz! Ugy van! Taps jobbról és a középen.) Egyébiránt, közbevetőleg mondom, magam is látom, hogy van az elnöki tisztre nézve valami rendkívül nehéz erkölcsi súly abban, hogy az elnök hozzájárulása szükséges legyen még a 150 képviselő által beadott kérésen kívül. T. képviselőtársam ebben a tekintetben módosítást kíván. Én igen szívesen hozzájárulok ahhoz, hogy az elnök ezen hozzájárulása, ez a garanczia, a melyet mi mint a sürgősség kimondásának megnehezítését kontempláltunk, (ügyvan!Ugy van! Helyeslés jobbról.) — mivel belátom, hogy Eötvös Károly t. képviselőtársamnak ebben igaza van — elmellőztessék, (Derültség. Zaj. Egy hang a szélső baloldalon : Nem igy akarta mondani!) Én sokkal nagyobbra becsülöm t. képviselőtársamat, Eötvös Károlyt, semhogy azt higyjem róla, hogy mást beszélt, mint a mit el akart volna mondani. De ha mást beszélt, akkor akaratlanul is igazat mondott. (Derültség.) Én pedig akarva elfogadom az igazságot. (Tetszés és taps jobbról és a középen.) Pedig, t. képviselőház, hogy az a veszély, a melyet Eötvös Károly t. kéjjviselőtársam oly élénken, oly rikitó színekkel festett élénkbe az utolsó időkben, ha nem is abban az alakban és nem is ily közvetlenséggel, de megnyilvánulhat még; hogy t. i. a nemzetnek épen a nemzeti előrehaladás érdekében folytatandó sürgős munkáját megakaszthatják olyanok, a kik a nemzeti ügynek nem barátai és még inkább meg fogják akaszthatni későbben: azt nem szükséges bizonyítani. T. képviselőtársaim körében egy bizonyos mozgolódást vettem észre, mikor t. barátom, a belügyminiszter, az általános szavazati jog várható következményeiről beszélve, azt mondotta, hogy minden emberi előrelátás szerint, a kiszélesített, az általános szavazati jog alapján be fognak vonulni ebbe a házba olyan tényezők, a melyek vagy a nemzetköziségnek alajDJán állanak, vagy jjedig más faji érdekeket a nagy, általános nemzeti érdek fölé helyeznek. E felett t. képviselőtársaim megdöbbentek. (Felkiáltások bal felöl.' Bizony !) Igaz, csakhogy bocsánatot kérek, (Folytonos zaj a baloldalon. Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) mi megmondottuk ugyan sok alkalommal és fentartjuk most is, hogy olyan