Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.
Ülésnapok - 1906-280
158 280. országos ülés 1908 február 27-én, csütörtökön. és akkor ekképen jellemeztem törekvéseimet (olvassa): »Az én törekvésem az ellenzéken az volt, és attól a pillanattól kezdve, mikor ismét ellenzéki álláspontra léptem, az és az lesz ezentúl is, hogy az ellenzéken álljon elő az a rekonstrukczió, a melyre mint minden tényezőnek, ily viharos idők után a magyar parlament ellenzékének is szüksége van, hogy az ellenzék adassék vissza az ő igazi parlamenti hivatásának, a mely nem abban áll, hogy pillanatnyilag a maga akaratát érvényesítse, hanem abban, hogy a közvéleményre irányitó, érlelő befolyást gyakoroljon.« A szólásszabadságnak olyan magyarázatában, mint a minőt t. képviselőtársaim adnak, az a czél lappang — talán ők maguk sem érzik, mert annyira beleélték már magukat az obstrakcziós gondolatvilágba — hogy szólásszabadság csak mit fel lehet használni ! arra, hogy egy kisebbség a maga akaratát, legalább a maga negativ akaratát érvényesítse a többséggel szemben. Ez pedig a szólásszabadságnak nem csak nem postulatuma, hanem a szólásszabadság ilyen magyarázata a szólásszabadságnak sírásója, (Ügy van! Ugy van!) mert hatalmasabb princzipium az, hogy a nemzetnek boldogulnia, a nemzetnek előrehaladnia kell, s e végből a nemzet orgánumának, a képviselőháznak képesnek kell lennie arra, hogy határozatot hozhasson, és ha ezzel a fő elvvel, a nemzeti lét, a nemzeti fejlődés ezen törvényével nem tudjuk összeegyeztetni a szólásszabadságot, akkor a kettő közötti összeütközésben — erre a világ minden alkotmányos állama példát ad — a szólásszabadság fogja a rövidebbet húzni és a szólásszabadság fog elveszni. (Ugy van!) Egyáltalában csodálatos felfogások nyilvánulnak meg, pl. a t. előttem szólott képviselőtársam beszédének utolsó részében, midőn arról j:>éldázgat, hogy hiszen ha az önálló magyar hadseregről terjesztenénk be törvényjavaslatot és én nem tudom mi mindenféle jóról, akkor nem volna obstrukezió. Csináljunk tehát ilyen dolgokat, akkor nem lesz baj, nem kell attól tartani, hogy bárki is obstruálna. T. képviselőház! Mi lappang ebben, ha komolyan analizáljuk ezt a felfogást ? Az, hogy egyáltalában csak olyan javaslatokat lehet előterjeszteni, csak olyan alkotásokat lehet keresztülvinni, a melyek közlelkesedéssel fogadtatnak . . . Polónyi Géza: A melyek a programmunknak megfelelnek! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: . . . a melyek a programmunknak megfelelnek? Az eltérésben programmuuk rögtöni érvényesítésétől közbeszóló t. képviselőtársamnak ép oly része van, mint nekem. (Hoszszantartó élénk helyeslés és taps.) Csak a programmunktól való eltérésre mondtam ezt, a mely nem abban áll, hogy programmunkat feladtuk volna, hanem csak az, hogy bizonyos időre annak egészben való érvényesítését nem követeljük. Ebben t. képviselőtársam is ép ugy részes, mint én, (Ugy van! ügy van!) azért nagyon csodálkozom az ő közbeszőlásán. Polónyi Géza: A házszabály-változtatásra nem vállalkoztam! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. képviselőtársam nem vállalkozik rá, én pedig — vállalkozom abban a tudatban, hogy ezzel annak az ügynek szolgálatot teszek, ezzel előmozdítom azon ügy diadalra jutásának valószínűségét, a mely szivemen fekszik. (Élénk helyesles és taps.) T. képviselőház! A nemzet jogairól beszélnek és arról, hogy a házszabály egyik legelső alkotmánygaranczia. Hiszen itt, csak megértjük egymást, talán egyet is érthetünk. A házszabályok megtámadhatatlansága, a házszabályoknak a szentsége, oly értelemben, hogy a házszabályt meg ne legyen szabad sérteni, elsőrendű alkotmánybiztosi ték és e mellett az elsőrendű alkotmánybiztositék mellett sorakoztunk mindannyian novemben 18-íkán és ezen az alapon állunk ma is és fogunk állani mindenkivel szemben, a ki szentségtörő kézzel a házszabály e szentségéhez hozzányúl. (Elénk helyeslés.) De hogy egy adott házszabály, valamely épen egy bizonyos időbeli házszabály alkotmánygaranczia legyen, hogy az egy nenyuljhozzám szentség legyen, hogy azt az ember ne fogja fel egyszerűen a változó idők igényei és a tapasztalat tanulságai szerint, hogy azt törvényes alakban se lehessen megváltoztatni, hogy annak törvényes alakban való megváltoztatása is az alkotmánygarancziát csorbítaná, bocsánatot kérek, t. képviselőház, itt azután már nem értjük meg egymást. (Igaz! Ügy van! a johboldalon.) Mert minden jogszabály életbentartásának, annak, hogy az az ő szentsége, a melyhez én még akkor is ragaszkodnám, a mikor ez bizonj r os gyakorlati igényekkel állana szemben, a melyeket én magam is helyeseknek tartok, hogy — mondom — a köztudatban megtartsa ezt az ő szentséges jellegét, ahhoz szükséges, hogy annál, mint minden emberi műnél, meglegyen a mődositásnak, a fejlesztésnek az a lehetősége, a mely nélkül összeütközésbe kerül élő igényekkel, és ezekben az élő igényekkel való összeütközésben veszélyeztetve van épen az, a mit fentartani mindannyian akarunk: a jognak, a jogrend folytonosságának az elvét. (Élénk helyeslés és tetszés.) Azt mondják, t. képviselőház, hogy a nemzet jogainak, a nemzet legfontosabb alkotmányos jogainak csorbitása és gyengítése rejlik abban, hogyha az azokra vonatkozó vitáknál nem érvényesülhet korlátlanul a kisebbségnek mibenléte. Ezt én nem értem, t. képviselőház. A nemzetnek a joga az, hogy bizonyos ügyekben határozhasson és minél fontosabb az ügyek, minél inkább érin-
