Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-280

280. országos ülés 1908 február 27-én, csütörtökön. 157 tenni a parlament működését, esetleg olyan alkotásokat, a melyek a nemzetnek érdekében állanak: erre az mondatott, hogy ez erkölcsi lehetetlenség. Ez megtörténhetnék, ha a magyar parlament nem tudom hol, Bukarestben székelne, de miután Budapesten, az ország szivében székel a parlament, minden olyan obstrukcziót, minden olyan kisebbségi hatalmaskodást, mely nem a magyar nemzeti közvéleményből táplálkozik, nem annak melegével áraszt meleget maga körül, nem annak fényével ragyog, elsodorja a közindignáczió árja. Mindkét tételt megczáfolta a tapasztalás. Először is megtörtént 1905-ben, hogy az akkori, az elöbbeni parlamenti kisebbség a választásoknál többséggé vált. Másodszor láttuk saját szemeinkkel, hogy olyan kisebbségek, melyek a magyar nemzetnek közfelfogásával, közjogi alaptételeivel ellentétbe helyezkedtek, sőt a magyar nemzet nyelvétől idegen nyelvet is használtak, képesek voltak ezt a fegyvert kihasználni, képesek voltak a magyar nemzet működését megakasztani, és tisztán egy, az ő körükben előfordult, még előttem is ismeretlen taktikai mozzanat volt az, a mely őket, a csak nem rég obstruáló kisebbséget arra birta rá, hogy a maga jószántából az obstrukcziőról lemondjon, különben ma sem tudna ez a parlament működni. Midőn mind a két tételt, mely előbb az obstrukczió könnyüségének s e könnyű ség és kényelmesség biztosításának szempontjából hozatott fel, a tapasztalás megczáfolta, semmi csodálatos nem volna abban, hogy a ki korábbi tapasztalás alapján vitatta az obstrukczió könnyűsége fentartásának szükségességét, ma meggyőződött volna az ujabb tapasztalás alajyján, hogy ezt a kényelmet — mert csak erről van szó — fentartani, biztosítani sem nem szükséges, se nem hasznos, sőt veszedelmes a nemzetre nézve. (Igaz ! TJgy van !) De én azt tartom, hogy mi ebben a vitában tahin kelleténél többet beszélünk az obstrukczióról. Majdnem kizárólag arról beszélünk, mint hogyha a házszabálymódositás egyedüli czélja az obstrukczió letörése volna. Pedig nem az. Tartalmaz intézkedéseket, a melyek bizonyos eksztrém esetekben erre a czélra is igénybevehetők, de a czélja nem csupán ez, hanem egyáltalában az, hogy a parlamentnek munkaképessége és alkotási képessége emeltessék. Mert mit tartalmaz ebből a czólból? Egyszerűen azt, hogy bontakozzunk ki abból az egész művelt világon példátlan állapotból, hogy a magyar parlamentnek öt óránál többet nem szabad és nem lehet ülésezni. Arra a művelt világon nincs j)élda, hogy egy parlament ne állapíthassa meg munkaidejét a maga munkája sürgősségéhez és sokaságához képest, hanem hogy Prokrusztes-ágyba legyen beszorítva, a melyben ha nem tud haladni, akkor kárát vallják azok az érdekek, a melyeket nem lehet előbbre vinni. Ennek a lehetetlen állapotnak, melyet minden költségvetés tárgyalásánál éreztünk, a mikor nem is volt obstrukczió, hanem tisztán csak az a helyzet volt, hogy képviselőtársaink közül igen sokan akartak részint általánosságban, részint a részletekhez hozzászólani, ennek az állapotnak, melyet, mint mondám, minden költségvetésnél éreztünk — mert majdnem évről évre, hónapokig tartó költségvetési vita nehezedett reá a háznak törvényalkotási lehetőségére, — csak kétféle módon lehet véget vetni, azt csak kétféle módon lehet szanálni. Lengyel Zoltán: Most is lehet hosszabb üléseket tartani. Elnök: Csendet kérek, Lengyel képviselő ur. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ennek az állapotnak csak kétféle módon lehet véget vetni; vagy a fölszólalási szabadság korlátozása által, vagy pedig a szólásszabadság korlátozása nélkül az által, hogy a szólásszabadság érvényesítésére hosszabb idő engedtetik, szóval, hogy egymással összhangba hozzuk ezt a két igényt, azt a legfőbb igényt, hogy a parlament munkaképes legyen és alkothasson és azt a másik, különösen a mi helyzetünkben igen fontos igényt, hogy a fölszólalás szabadsága korlátozva ne legyen. A kik a lex Dániellel hasonlítják össze ezt a javaslatot, azok szíveskedjenek arra visszaemlékezni, hogy a lex Dániel bizonyos tárgyakra nézve klotürt tartalmaz magában. Ez a javaslat pedig egyáltalában nem tartalmazza, sőt annak kikerülése képezi egyik legfőbb czélját. (Igaz! TJgy van!) A szólás szabadságát t. képviselőtársaim igen sajátságosan képzelik. A szólásszabadság szerintem az, — a tágabb értelemben vett szólásszabadság, mely a mi parlamenti gyakorlatunkban meghonosodott és a melyet fentartani kívánunk — hogy mindenki, a kinek valami mondanivalója van a tárgyról, azt el is mondhassa. Ez a szólásszabadság. Az már azonban nem tartozik a szólásszabadsághoz, hogy a felszólalásokat necsak a felvilágosításra, érvelésre, közvélemény megnyerésére, hanem arra is lehessen felhasználni, hogy ezáltal a határozathozatal lehetetlenné tétessék. Ez már nem szólásszabadság, hanem a szólásszabadság felhasználása olyasmire, a mi annak természetében nincs, a mi a parlamentarizmus másik követelményével, hogy határozhasson a ház, ellentétben van. (Igaz! "ügy van!) Legyen itt szabad nekem is önönmagamat idéznem. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanazokban a vitákban, melyekre a t. képviselő ur hivatkozott, felszólaltam és ekképen jellemeztem az én álláspontomat ezekkel a kérdésekkel szemben. Tudvalevőleg az 1904. évi házszabály-vitát kevéssel megelőzőleg léptem volt ki a szabadelvű pártból és állottam ismét ellenzéki álláspontra;