Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.
Ülésnapok - 1906-280
í>ÍJO. országos ülés 1908 február 27-én, csütörtökön. 153 (Halljuk! Halljuk! Felkiáltások balfélől: Ez igaz \) Magáról a Nagy Emil-féle indítványról jót mondani csakugyan nem. lehet. Eötvös Károly t. képviselőtársam szétszedte azt, szerkezet és stílus dolgában annak tarthatatlanságát kimutatta. En tehát ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok ; hiszen elég gazdag anyagot nyajt eredeti beszédre is ez a házszabálymódositás. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, ámbár nem ártana, ha minél többször és minél erősebben hangoztatnák mindezeket, hogy azok is láthassák ennek az indítványnak fogyatékosságát, a kik Eötvös Károly nagyszabású beszédét nem hallották. Azt hiszem, hogy kimutattam, hogy a módositvány alapján fel lehet emelni a katonai létszámot, sőt hogy csakis ennek alapján lehet azt felemelni és ezért nem akarták azt világosan expreszszisz verbisz kivonniez alól. Tolnay Lajos képviselő ur beszédében . . . Molnár Jenő: Sikerült beszéd az! Agyontámogatta a javaslatot. Nagy György: . . . érdekes, hogy ó, aki nagyon ragaszkodik ehhez a javaslathoz, valami ideális állapotot képzel, t. i. azt, hogy állandóan 300 ember ül itt együtt és azt mondja, hogy ez a 300 ember kimerül húsz ellentálló képviselővel szemben. En nem tudom, hogyan teljesitik azok a képviselők kötelességüket, a kik 300 emberről beszélnek. Itt nap-nap után üres padok mellett tárgyalunk. Igaz, a legelemibb kötelesség, hogy itt legyen az a képviselő, nem pedig hogy aláirja nevét egy ivre, azután pedig hazautazzék és ne törődjék semmit sem azzal, hogy a parlamentben a többség a kisebbség jogát teljesen meg akarja semmisiteni. Molnár Jenő: Uj rendszer. A távollevők parlamentje ! Nagy György: Tolnay Lajos t. képviselőtársam 300 embere csak a levegőben van, a valóságban azonban nincs itt. Csodálkozom, hogy most véletlenül oly sokan vannak, a kik hallgatják beszédemet és bár örülök, hogy szerény személyemnek ilyen hallgatósága van, és hogy ennyire érdeklődnek az igazság iránt, mégis tudom, hogy ezt annak köszönhetem, hogy gróf Ajiponyi Albert miniszter ur kivan felszólalni. Az a legérdekesebb, hogy azok kivannak tizenhatórás üléseket, a kik négy óráig sem akarják az embert türelemmel meghallgatni. A kinek azonban ez nem tetszik, a ki az igazságot nem akarja meghallgatni, az menjen ebédelni. Igazán nem tudom, hogy miképen akarnak tizenhatórás üléseket tartani, ha nincs négyórás türelmük sem. Azt mondja gróf Andrássy Gyula, hogy nem olyan nagy dolog az a tizenhatórás ülés. Ügy látszik, nem ismeri képviselőtársait. Öt meghallgatják még valahogy, de nekünk ellenzékieknek nehéz a helyzetünk, mert mindjárt az első mondatnál azt mondják, hogy fejezzük be s e mellett azt Mvánják, hogy győzzük meg őket. Az a tizenhat óra bizony KÉPVH. KAPLÓ. 1906 —1911. XVI. KÖTET. nagyon sok és én azt hiszem, hogy a sürgősség kimondása esetén — ha itt kellene ülniök — nagyon meggondolnák az egyes képviselők, hogy aláirják-e azt ? Azt hiszem, hogy nem lehetne 150 képviselőt erre kapni. Még egy dologra akarok kiterjeszkedni. Azokkal szemben, a kik azt mondják, hogy a Nagy Emil-féle inditvány a szólásszabadság eltip rására tör, arra hivatkoznak, hogy épen ellenkezőleg, megengedi, hogy 16 órán át beszélhessenek. Mezó'fi Vilmos képviselőtársain beszéde alatt, a mikor azt mondotta, hogy ez klotür és a szólásszabadság elvonása, épen Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ur mondotta azt, hogy ellenkezőleg, több idő lesz ezentúl a vitatkozásra. Engedjék meg, hogy ezt egy képpel világítsam meg. (Halljuk! Halljuk !) A régi görög világban Prokrustes, a hires rabló, kétféleképen ölte meg áldozatait. Az egyiket egy fejjel rövidítette meg, a másikat pedig egy fejjel hosszabbította meg. Mindkét esetben elpusztult az élő organizmus. Éjjen igy mindegy, akár a szólásszabadságot elvonni a klotürrel, akár pedig ezt a szólásszabadságot annyira kihúzni, hogy ezáltal váljék élettelenné és pusztuljon el az élő organizmus. (Tetszés és taps a baloldalon.) T. képviselőház! Választóimnak is ismertetnem kellett ezt a házszabályreviziót, ki kellett mutatnom előttük, hogy nemzeti szempontból miért veszedelmes az. Akkor ugy igyekeztem magamat megértetni, hogy azt mondottam : Az obstrukezió idáig a viz szerepét játszotta. Ha a császári kéz tüzes csóvát dobott a magyar alkotmányra, akkor a nemzeti ellenzéknek nem volt más eszköze a veszedelem elhárítására, mint hogy az obstrukezió vizével oltsa ki a lángokat, (ügy van! a baloldalon.) Azt mondottam azután, hogy most nem a vizet akarja elvonni tőlünk a Nagy Emil-féle módosítás, hanem az egész nemzeti ellentállást bele akarja dobni a tengerbe, hogy ott veszszen és fuldokolva ne legyen ereje alkotmányunk égő épületének mentésére sietni, hogy igy az eddigi koldusnemzet még koldusabbá, még szegényebbé legyen. (Igaz! Ugy van! Közbeszólások.) Ne méltóztassék tehát, t. képviselőház, arra hivatkozni, hogy a 16 órás ülésekkel épen a szólásszabadság van megvédve, mert ez egyenesen megölése az élő organizmusnak. Az nem tárgyalás, hanem lelketlen mekanikai munka, s egyszerűen vasuti menetrend szerint rendezik be a ház üléseit, a törvényjavaslatok letárgyalási idejét. Épen az a nagy baj, t. képviselőtársaim, hogy sokan még csak egy öt perczes beszédet sem próbálták itt elmondani, hogy sokan soha, még csak egy javaslatot sem olvastak el, hanem nap-nap után nyugodtan hajtják fejüket álomra., s olyan jó a lelkiismeretük, mint a tejjel élő 20