Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-280

144 280. országos ülés 1908 február 27-én, csütörtökön. múltban, sohasem volt ott, a hol a'konczot osztogatták, nem kellett neki udvari tanácsosság és rendjel, hanem küzdött a függetlenségi eszmékért és hiszem, hogy még ő is a mi táborunkban fog helyet foglalni, már csak azért is, mert Hódmezővásárhely is kényszeríteni fogja erre. Endrey Gyula: Engem nem kényszerit, mert nem a mandátum a fő, hanem az ón meggyőződésem ! Nagy György : A meggyőződése is erre fogja majd kényszeríteni. T. képviselőház! Én gróf Andrássy Gyula t. belügyminiszter ur beszédében a legsérelmesebbnek azt tartom, — lehet, hogy rosszul Ítélem meg, — de majdnem feltűnő volt az a figyelmetlenség, a melylyel az ország legnagyobb pártjáról hallgatott. Ez a néma hallgatás csak aggodalmat kelthet mindenkinek a lelkében, s ugy látszik, — legalább hallottam, magánbeszélgetésekből — hogy igen sok embernek lelkében aggodalmat ébresztett ez. Azért lenne első kötelességünk ezt a Nagy Emil-féle indítványt teljesen visszavetni. (Helyeslés hál felöl.) Ezen módosítani nem lehet, ez rossz, ez eredendő bűnben találtatott, ezt nem szabad tárgyalni. Szájkosarat, lakatot nem szabad a képviselőknek a szájára tenni. (Helyeslés balról.) Az első dolog, hogy a függetlenségi párt követelje azt a jogát, hogy beavatkozhassak a választási törvény elkészítésébe. Én nem magamnak kívánom ezt a jogot, sokkal szerényebb, kisebb tagja vagyok a pártnak, semhogy ilyen jogot kívánjak, hanem menjenek a vezérek, azok érvényesítsék ezt a jogot, azok felelősek az egész nemzetnek. Nem is akarom, hogy minden közkatona vezéri szerepet követeljen magának. De mikor a vezérek sem tudnak semmiről, a mikor a vezéreket is csak ide-oda rángatják, mikor a vezérek nem is tudják, hogy hogyan kell nyilatkozni, mikor még a vezérek az alapelvekkel sincsenek tisztában, mert nem ismertetik meg velük, mikor a választási törvény gr. Andrássy Gyula és I. Ferencz József titka, akkor nem tudok helyesnek, üdvösnek mondani ilyen sötét titkot. Azt mondja a belügyminiszter ur, hogy ő csak gyermekkorában hitte, hogy van jó és van rossz dolog, mert mint felnőtt férfi azt tapasztalta, hogy mi a jó és mi a rossz, abban a tekintetben épen a legjobb, a legbecsületesebb emberek nincsenek egy nézeten. Ha ezt a miniszter ur elismeri, nem vindikálhatja azt a jogot, hogy ő a legbecsületesebb, a legjobb emberek előtt is titokban tartja ezt a fontos reformot. Mutassa meg a legjobh, a legbecsületesebb embereknek, oszlassa, el azok aggodalmát. Hátha épen a legbecsületesebb, a legjobb emberek sem akarják elfogadni majd azt a választási törvényjavaslatot, akkor a házszabályrevizió épen a legbecsületesebb elemet kényszerítse erre? És ki állapithatja meg a becsületesség, a jóság fogalmát? A belügyminiszter urnak politikai szempontból feltétlenül a 67-esek a jók; mi 48-asok előtte nagyon rosszak is lehetünk. S ha ő a javaslatát még a jóktól is félti, hogyne féltené tőlünk, a rosszaktól, a kik össze akarjuk törni a 67-es alapot? Én abban a pillanatban, a mikor nem tudtam keresztülvinni, hogy ez a reform előbb bemutattassék, — ennek érdekében szólaltam fel a pártközi értekezleten — elhatároztam, hogy ezt a Nagy Emil-féle házszabálymódositást minden erőmmel támadom, mert abban olyan nagy nemzeti veszedelem fenyeget, a melyet ha nem tudunk visszaverni, végzetes következményekkel járhat. A belügyminiszter ur emlegette a legjobb, a legbecsületesebb embereket. Ennek a veszedelemnek épen a függetlenségi eszme leghívebb katonái eshetnek áldozatul. T. képviselőház! A függetlenségi párt a választások előtt tisztában volt azzal, hogy egész programmját a közeljövőben egyszerre megvalósítani nem tudja; azonban élesen hangoztatta a választási törvény reformját. De nem mondta senki a választóinak, hogy majd egy 67-es miniszter készít nagy titokban egy választási törvényjavaslatot, ugy hogy senki, hacsak a kulcslyukon át nem fér, vagy az ezeregyéjszaka meséiből nem jött, arról még tudomással nem bir, és hogy előbb majd szájkosarat engedünk szájunkra tétetni, a kezünket, lábunkat összeköttetjük és ilyen siralmas állapotban szavazunk meg egy olyan választási törvényt, a mely lehet, hogy jó lesz, lehet, hogy segit az országon, de az is lehet, hogy rossz lesz és tönkreteszi a nemzetet. Becsületes képviselő ezt nem mondotta. Nem is mondta. De ha mondta volna, meg nem választották volna. Mi mindnyájan az adott programmal jövünk ellentétbe, ha behunyt szemmel, bedugott füllel csakis szavazni akarunk. A függetlenségi pártnak vannak jóhiszemű tagjai és sokan vannak. Engedjék, hogy ezeknek a magatartását egy képpel világítsam meg, a melyet Wilde Oszkár »De profundis« czimű gyönyörű munkájából vettem. Azt mondja ez a nagy angol költő, az aforizmáknak ez a nagy mestere, hogy érzelmi erőink ép oly korlátoltak tartalmukban ós kiterjedésükben, mint a fizikai energia. Mint egy serlegbe, a mely bizonyos űrtartalommal bir, nem fér bele több egy cséppel sem, ha az már megtelt, ha Burgundia összes biborszőllei szinig tele vannak és ha Spanyolország köves szőlleiben térdig gázolnak is a fürtökben: ép ugy egy-egy lélek nem tud magába foglalni több érzést, ha akármilyen nagy, viharos hangulatoknak a szemlélője. Azt mondja, hogy ha az a vértanú ott a tűzlepelben látja is az Istennek arczát, az a másik, a ki a rőzsét teszi a máglya alá, a ki a fahasábokat a szél felé igazgatja, egészen olyan érzéssel van,