Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.
Ülésnapok - 1906-279
279. országos ülés 1908 február 26-án, szerdán. 123 ment. Tehát a példák épen az ellenkezőjét mutatják, hogy t. i. az antidemokratikus parlamentekben, a hol nehezen keresztülvihető közjogi kérdésekkel foglalkoznak a pártok, dul az ohstrukczió vihara. Nem elég a tételeket felállítani, bizonyítani is kell azokat. Én felkérem a t. belügyminiszter urat, legyen kegyes egyetlenegy demokratikus parlalament példáját felhozni, hol az obstrukczió betegségét meg lehet állapítani. A t. belügyminiszter ur összetéveszti az obstrukcziót, vagyis az érdektelen és értéktelen naplopást és időtöltést a szenvedélyes, erős, viharos vitákkal. Demokratikus parlamentekben vannak nagy emócziók, szenvedélyes kitörések, kifakadások, heves jelenetek, midőn az osztályérdekek egymással összeütköznek; de nem tud oly demokratikus parlamentet a világon mutatni, a hol valaha előfordult volna a technikai obstrukczió. (Igaz! ügy van! a középen.) Még csak röviden kívánok foglalkozni azzal, hogy a Nagy Emil-féle javaslatot azért sem vagyok hajlandó elfogadni, mert az sokkal roszszabb, mint akár a Tisza István-féle, akár a Dániel Gábor-féle javaslat volt. Erre vonatkozólag igen lényeges bizonyítékokat szolgáltatott Eötvös Károly t. képviselőtársam tegnapi fényes beszédében. (Éljenzés a középen.) 0 bebizonyította, hogy még a revizionisták sem fogadhatják el a Nagy Emil-féle javaslatot, mert az képtelen helyzetet teremt, 150 képviselőnek és a képviselőház elnökének legridegebb, legteljesebb abszolutizmusára vezet és nevetséges helyzetet hoz létre. A »lex Nagy Emil«-ről a jövő kor képviselői, a kiknek személyében és irányzatában, azt hiszem, lesz egy kis különbség a mai helyzethez képest, ugy fognak beszélni, mint ma beszélünk a lex Dánielről és lex Tiszáról. A lex Dániel és lex Tisza egy évre volt ideiglenesen tervezve, ezen szabályzat pedig a mostam országgyűlés egész tartamára van tervezve, mely a törvény szerint — bár megvan a feloszlatás lehetősége — mindenesetre hosszabb idő egy esztendőnél. A lex Dánielben, a lex Tiszában taxatíve vannak felsorolva azok a kérdések, melyek az ideiglenes és szigorított házszabályok szerint tárgyalandók. A lex Nagy Emilben pedig nincsenek taxatíve felsorolva, a mennyiben azt mondja, hogy a belügyi kérdésekben benyújtandó összes javaslatok a szigorított szabályok szerint tárgyalandók. A mi a legérdekesebb és vitára adott okot, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) az az, hogy a Tisza István és a Dániel Gábor-féle javaslatból az ujonczkérdés ki volt véve. Kétségen felül áll pedig, hogy a Nagy Emil-féle javaslatban, a végleges házszabályrevizióban az ujonczok kérdése is bele van vonva. E tekintetben ellenmondásokat hallottam és azok, a kik ismerik a Tisza István- és Daniel-féle szöveget, azt mondják, hogy ez téves összehasonlítás, mert igenis benne volt a Tiszaés Daniel-féle javaslatban is az, hogy az ujonczkérdésre. a rendes létszámnak megfelelő ujonczkérdésre, is ki fog terjedni a rendkívüli és szigorított házszabály uralma. Azoknak, a kik ily módon akarják magukat menteni, hogy nem rosszabb ez a javaslat sem, mint a Tisza- és Daniel-féle volt, bizonyos részben igazuk van, mert tényleg az eredeti Tisza- és Daniel-féle javaslatban benn volt az, hogy a közönséges létszámú ujonczok megajánlása a szigorított házszabály szerint történik. De a mikor itt a viharok dúltak, — a melyekről igazán nem tudnám megállapitani, ha a történetíró szerepére vállalkoznám, hogy mennyi volt azokban a természetes és mennyi volt a műdüh — mondom, a mikor itt a viharok dúltak, 1904-ben, akkor Tisza sokkal koncziliánsabb volt, mint a jelenleg uralkodó kormány. Megszívlelte a jelentkező ellenmondásokat és észrevételeket és 1904 november 3-án, a szabadelvű párt nagygyűlésén a következőket mondta (olvassa): »Egy korábbi felszólalásomban a költségvetésről és a már megállapított létszámú ujonczok megajánlásáról beszéltem. Ebben a vonatkozásban is nyugodt lélekkel állithatom, hogy semmiféle elvi skrupulus nem tartana vissza attól, hogy ezen második eszmémhez is ragaszkodjam, mert hiszen a nemzet azon joga, hogy az ujonczok létszámát megállapítsa, nem esnék ezen korlátozás alá. A törvényhozás azon ténykedése pedig, hogy a már egyszer megajánlott létszám szerint megajánlja az ujonczokat, csakugyan az államéletnek olyan normálisan folyó ügyét képezi, a melynél a házszabályok specziális, szigorúbb intézkedéseit teljesen indokoltnak tartanám. De annak daczára szivesen hajlandó vagyok ezen egyéni nézetemet áldozatul hozni azért, hogy eloszlassanak egyes olyan aggályok, a melyeket, ha nem is osztozom bennök, respektálok, és hogy fényes bizonyítékát szolgáltassuk annak, hogy ez az egész házszabályreform igenis egy szerves szükséget képez a magyar közélet szempontjából, a magyar állam belélete szempontjából, de nem függ össze semmiféle olyan természeti kérdéssel, a melyekre nézve a magyar nemzet a maga szabad elhatározási jogának fentartására mindig különös súlyt helyezett«. Tisza István, 1904 november 3-án tartott ezen beszéde szerint, tehát az ujonczkérdést igenis kivette a szigorított házszabályok alól. Az mondják, hogy ezt csak egy pártkörben mondotta el és igy ez nincsen teljesen beigazolva. Ezzel szemben hivatkozom arra, hogy a mikor Mezőssy Béla, jelenlegi államtitkár ur és függetlenségi képviselő, november 18-án ezt a kérdést szóba hozta, Tisza István megerősítette a parlamentben is azt, a mit a szabadelvű pártkörben mondott, hogy igenis az ujonczkérdést a szigori16*
